Verseim

Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.1

Bajom látod van elég.
Hátam gerincén a hegyek
Fájdalmam mérik.
Zsibbadt kezem
Nem tud imára kulcsolódni.
Félbehagyott mozdulataim,
Siketnéma módján,
Kérik vigasztaló ölelésedet.

Még sötét van, a kinti világ,
fájó hazám, csendbe hulltan
várja a reggelt.
A derengő tárgyak, rezgő árnyak
még az álom peremén játszanak.
Gondolatfutamok akkordjai
képekbe ágyazva peregnek elém.

Váratlan vágja a tócsából
a híg sarát rád.
Köpködi szájából
ördögi magvait,
szeme bogarában
fenyőtüskék röppentyűi
pukkadoznak,
gúnyos mosoly
ül ki cukorfogaira.


küzdelmet áhít,
harcot keres szívem szüntelen.
1

A cédrus fejét
a mennyre szegezi. 
Világosságra
áhítozik,
hogy a síkon
terülhessen el
képzelete.
A szent oltár dísze
a Hold, szövi a sötétséget.

Árnyék és Fény

Csalás az egész.
Ez az öröknek hitt működés
nem követi eszed parancsait.
Nyelvet ölt, kiröhög.
Saját törvényeit követi.
Vagy kitudja kiét?