Verseim
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
Belemart
a falánk vaksötét
a Napba, seb nő ki homlokán,
fekete sáv zárja a boldogság száját
és torz vigyort rajzol a fény-korong arcra,
alvó láng a vesztes, tüzét jegeli a nappali éj,
az ég szemére hályogot borít, virág-vágyak halnak
hamvaikba, roncsolt arc a kihalt tájra vetül, sápad a
gyönyörűség, a meztelen föld fázik, színtelen mező
borzong, kín-ágyában tekereg a zajló ősfolyam, bal-átok
sújt minden boldog fény-szomjazót, vére hűl az igaznak,
gyászkendőt nyújt a komor erő a könnyezőnek, didergő
rettenet járja át az alvadt, jegelt, néma lelket, a fagyott
ész vesztét, kínját fel se fogja, s durva perc alatt
öregszik ezret a hanyatló hit, a kihunyt golyó
fekete lyukként marad a kormos égen,
nincs mi kitöltse kongó üregét
s zsugorodik zord alvilággá
a sötét, tar
Föld.
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
Éltünk messze innen,
ott, ahol a hosszú Nap a
sík Föld
szemérmét is kitakarja1,
voltunk határt nem ismerve
a tájak urai,
szél szárnyán vitorlázó
sólyom bomolt tollú népe.
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
Tétlen lebegtem
dalok ütemén,
a valószerűtlenség
öblén,
mikor puhán betakart
a mágikus monstrum.
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
A riadt Holdat minden éjjel
én eresztem fel az égre.
Sápadt sugarában nyújtózik a kéj,
Cafatos szájjal a tüzet én fújom
a haldokló Napba, hogy parázsló öléből
zöld-világ teremjen,
lánglobogása érleljen magvakat,
adjon kenyeret az éhező szájaknak.
Mégis több az mint a jóllakott.
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
Ha az öröm,
végtelenje váratlanul
felragyog benned,
és úgy érzed láthatatlan
erők ragadtak el,
vagy rád tört
viharfúró szemekkel
valami
megmagyarázhatatlan,
5. oldal / 54
