Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.1

Bajom látod van elég.
Hátam gerincén a hegyek
Fájdalmam mérik.
Zsibbadt kezem
Nem tud imára kulcsolódni.
Félbehagyott mozdulataim,
Siketnéma módján,
Kérik vigasztaló ölelésedet.

 Sejtjeim közt lázadók szervezkednek.
Szemem homálya mégis felgyúl,
Ha látni akar téged.
Fülemet rekedt hangok
Varjai űzik,
De lépteidet hallva,
Felvidulok.
Kínom leheletei elakadnak
Lusta nyelvemen,
De hűs kezed megcsalja
Fájdalmam.
S mennyire fájlalom
Mikor tompa orrom
Elzárja előlem illataid.
S hiába várják rímeimet
Fehér éjszakáim,
Ablakot váltott értelmem
Kong diómban.
Nincs mit ellene tennem?
Telve fáj minden
Mit az éles ívek
Elém
tárnak,
Mégis, ha velem vagy és
Őrszemed vigyázva szólít,
Veled lebbenek
Földi lobbanásban,

Ki a fésületlen szabadba,
Élni! Élni
még!

1József Attila: Kész a leltár