Vájár sógorom emlékére
Gyenge gyűrűket vetett
sisakod lámpája
a csákány-kezekre,
a fekete-gyémántos
arcokra.
Társaid tekintetében,
magadat láttad.
Minden perc arra kellett
hozza el a jó szerencséteket.
Kertetekben ezalatt
fényt kevert
a fű hajába a szél,
és kedvetek a tünékeny
virágok közt szálldosott.
Hamis jelszavak helyett,
a tiétek ez lett:
sújtó-hír ne szóljon
rólunk.
A szabadság ritka
levegője
töltötte ki tüdőtöket.
Józan tilalommal kellett
vigyáznatok a szóra,
ahogy a parázsra is,
hogy a vad viheder1
jövőtöket
ne temethesse el.
Csilléitek közt
így teltek ki
guruló évtizedeitek,
mintha az idő is
tárna lett volna,
– aminek sose érhettek
a végére.
1Sújtólég