Vájár sógorom emlékére

Gyenge gyűrűket vetett
sisakod lámpája
a csákány-kezekre,
a fekete-gyémántos
arcokra.
Társaid tekintetében,
magadat láttad.

Minden perc arra kellett
hozza el a jó szerencséteket.
Kertetekben ezalatt
fényt kevert
a fű hajába a szél,
és kedvetek a tünékeny
virágok közt szálldosott.

Hamis jelszavak helyett,
a tiétek ez lett:

sújtó-hír ne szóljon
rólunk.

A szabadság ritka

levegője
töltötte ki tüdőtöket.
Józan tilalommal kellett
vigyáznatok a szóra,

ahogy a parázsra is,
hogy a vad viheder¹
jövőtöket
ne temethesse el.

Csilléitek közt
így teltek ki
guruló évtizedeitek,
mintha az idő is
tárna lett volna,
– aminek sose érhettek
a végére.