Görgetned kell
a komisz sziklát,
de hiába méregeted
a csúcs homályát,
hiába jutsz
a ritka levegőben fel.
A szél a komor hegytetőn
megpihenhet,
de neked kezdened
kell a kűzdelmet
előlrről.

Folyt, szorít, gyötör
a forróság,
a napszíta vísszhang
a messzeségbe olvad,
a csúcs
nem kerül közelebb,
és a szikla
aminek mindannyiszor
nekifeszülsz,
sem lesz könnyebb.
A kőtenger
mélybe taszító
hatalma újra és újra
rádzuhan,
sasok kárörvendve
tollaikat rázzák rád.
Mégis, mikor
a hegytetőre érsz,
és a kő még áll,
még nem zuhan,
hirtelen eláraszt
a koronás hegyekből
feléd lengve-ringó
látvány,
a semmihez sem
hasonlitható,
áradó érzés
magával ragad,
és hiszed
a boldog pillanat
örökké tart majd.¹

1Utalás Csíkszentmihályi Mihály flow-érzésnek nevezett tézisére,
egy olyan átszellemült állapotra, amelyet akkor élhetünk át,
ha teljesen bele tudunk feledkezüni egy tevékenységbe, és úgy véljük megállt velünk az idő.