Nyomtatás
Kategória: Verseim

Miért nem lehet
újra találkozni azzal,
aki az élet-áram mindent legyőző
hitét itatta velem;
miért nem száll alá a tér redőiből
az arany
öröm láva-ömlésével újra,
aki le tudta csillapítani gyermekszívemet,
mikor a nyirkos lehelet kergetett,
és a láz mérgezte képzelet
zavart álmaiban hánykolódtam,

Diy 5d szex csók szerelmes pár tűz jég nő teljes gyémánt festmény készletek  art művész 3d festék gyémánt vásárlás | Tű Arts & Crafts >  www.andyshortphotography.co.uk

mikor az erdő zöld füvére feküdtem,
egy fűcsomóra ő is leült mellém,
s fölöttünk vigyázón
a Boldogasszony mutatta felhőarcát,
– vajon merre jársz most anyám –;
és milyen jó lenne újra látni, akivel
megoszthattam szörny-terheimet,
mikor ég és föld közé szorulva
az ember-árnyakat rajzoló
fák vettek körül,
figyelték minden
csigát taposó lépésemet,
hol van, aki
ősgyík-öleléssel szorított magához,
mikor a szobrok bronzfejéből
parancs szavak szálldostak felénk,
és Bartók
szenvedésekkel átszőtt,
jobb világba emelő zenéje1
néma kotta maradt,
vörös szólamok ölték ki
a költőkből az
igazat kimondó verseket,
s maradt-e valaki,
akinek szája még szólni mert;
s hol van, aki nyugtatott,
mikor a vasszörnyek hangorkánjai gyötörtek,
házfalakra vetített
tűz-golyók nyitottak
ablakot az utcákra,
mikor üveggyapot párnákba fúrtuk a fejünket,
hogy fülünket ne sértsék
a kopaszra-nyírt
holnap hangjai;
hol van, kinek szomjasan szívtam életét,
és csókoltam,
csontra csomagolt,
idegekkel teli,
tüske-sebzett karját,
mikor vadvirágok, bogarak, hangyák
közé menekültünk,
teljesítve az ősi lendület parancsát;
hol van, aki keze szorításával
láncolt magához,
nehogy fegyverré változzam,
mikor a lármás repülők,
mint szél kergette lepkék,
köröztek fölöttünk,
mi lesz, ha meghalunk,
miféle ébredés jön a fájdalmas jajok után;
az elképzelhetetlenben ringva
meztelen testünkben égve
ismételgettük mondókánkat:
te vagy én,
én vagyok te;

öleltelek és öleltél, mint
két inda konok szerelemben,2
s lettünk egymás foglyai,
néztük
a hold fölé jött töpörödött földgömböt,
a leomló ősmárvány oszlopokat,
a szétnyílt lélek-üres
templomkupolákat,
a fuldoklás sikolyában füstölgő felhőkarcolókat,
a szétroncsolt testeket,
szívem az indulók ritmusában dobolt,
izzadt a homlokom,
még, még kiáltottad rekedten
a selyemszagú esőben,
meteorzáporban űztelek újra és újra
a végső fáradásig;
mikor jön el ismét a szép hajnal,
amikor a feszülő fények reményeink
fortissimóját zengik megint,
mint valamikor,
a homokba takarózva feküdtünk,
rongyos ruhád a felhő volt,
s sütött melleden az érdempénz nap3
;
belebotlottam mindenféle alattomos kőbe,
belenőttem ecetfás tűzfalba,
mégis hittem a csodákban,
ámulva néztem a gyárfalak tövében
a kövek közül kibújó fűszálat,
a mohainges zöld sziklákat,
a csenevész fákon fakadó bimbókat,
s szedtem az
erdei szedert, kökényt,
útszéli cseresznyefák terméseit...

...Még égnek bennem, maradék-vigasszal,
az idegeimet ámulatba ejtő emlékek,
nem adom meg magam,
míg peregnek elém
a vörösre érett, kemény húsú,
étvágyat szító,
gyümölcsös képek,
nem adom meg magam...

2017-2020

1 Utalás Illyés Gyula: Bartók című versére.
2 Juhász Ferenc: Óda két fiatalról
3 Utalás Petőfi Sándor: Az őrült című versére.