Akár a szúnyogokat
úgy gyérítik most az embereket
lövik megállás nélkül
a Picasso-galambokat
„a végső harcban maradsz egyedül”
küldik a tüskefogú fegyvereket
a vértépő vegyszereket
becsavarodott lobogó a félelem
zihál görcsös rúdján
a csukott szemű vesztesek útján
koldusok tolonganak
hadak toroznak
ömlik az ölni dús vérvonal
mint csőbe húzott keserű olaj
sziszeg a győztes
a vedlő kígyó a becses
köpi szembe önmagát
szakítja le a béke maszkját
ég a nyers hús
mindenki
mindenki
gyanús
gyanús
milliónyi tépő szóval
kínzó pénzszóróval
söpör az utakon a vége nincs rettenet
temetetlen testek
tántorgó csendesek
ferdék és tiszták
meggyalázott zongorák
nincs kegyelem a romok alatt
fől s alá járkál fegyvert ragad
velünk fekszik velünk kell
a háború istene
fekete holdas körmeivel 1
semmit se szégyell
nagyot mordul
a Föld hiába fordul
egyik oldaláról a másikra
hiába tesz úgy mintha aludna
nap mint nap a Nap
imáinkra nem hallgat
nem tudja befejezni harcát
szégyenkezve takarja el arcát
a fekete tenger többé nem kékül
az igazság ami rémül
oda a kalász-ország
kenyértelen menekülő hordák
maradnak jog és jövő
nélkül
s lesznek végül
mindenütt térdeplő városok
éhes bárányok és farkasok
ha szél támad a legmélyebb éjből
az örült fényből
az utolsó légből
a fekete télből
csak a csend névtelen fájdalma
meztelen nyugalma marad
pacsirta többé nem kiálltja
itt a hajnal2
… a halott
halott marad ...