Nyomtatás
Kategória: Verseim

Részlet egy filmforgatókönyvből

Kitartó csengetésünk után
nyílik résnyire
a zárláncos bejárati ajtó.
Egy asszony les ki rajta.

 Surreal Antique Old Clock Abstract Fractal Spiral Watch Clocks Mechanism  Stock Photo by ©MikhailLeonov 178564610

Habkönnyű
keze megrezzen,
ahogy a haját füle mögé simítja.
Kérdőn néz ránk.
Mélyre rejtett ráncok
veszik körül
hangtalan száját.

Békén elmondjuk
mit hoztunk és kitől lányának.

Mikor az ajtót tágabbra tárja,
kerül elénk a hajdani bíró
magas alakja.
Csontkeretes szemüvege
mögül tekintetét
egy pillanatra belénk vájja.
Mosolya nincs.
Botját úgy tartja, ha kell
fegyverként is használhassa.
Homlokán itéletek-mélyítette
árkok sorakoznak.

Ránk se nézve,
a feleségéhez fordulva
csattan rajunk ostora:

nem fogadunk senkit!

Ekkor halljuk meg
lánya hangját:

engedjétek be őket!

Üvegpohár, ha törik
szól így.

Az asszony könnyét-nyelve,
a beteg ágya felé fordul,
s némán keresztet vet.

A lecsúszott paplant
a lány sovány karjaival
egészen az álláig felhúzza.
Kigyúlva fordul felénk,
de arcán mégis megjelenik
a nincs visszaút fájdalom.

Ó éden üdve, poklok kínja.”

Mellette a földön
könyvek tornyoznak,
s egy naptár függ
a fejel fölött a falon.
Egy múltheti lap
mondogatja rajta
tovább a magáét.
A partra vetett szoba
még lélegzik,
kihamvadó élete
uszonyait még mozgatja,
de a tárgyak vétlen halmaza,
minden itt maradt,
egymással feleselő
emlék-darab,
fojtogató-illatot áraszt.

Ki mondja meg:
a holnap a tegnapért
kit és miért büntet?

A falon csupasz falióra
követi monoton
szolgálatban a jelent.
A fuldokló nap pengéje,
az omló függönyön
rést vágva,
az ítélő-idő arcára vetül,
és a mutató árnyék-karját
a betelt perchez igazítja.