Nyomtatás
Kategória: Verseim

Ha Prométheusz,
barlangi elődöm
pártját nem fogja,
és Téged, a mély űrből,
a csillagok tűzéből,
mint nemes zsákmányát,
neki le nem hozza,
maradtál volna
minden
földi halandónak
örökre idegen,
távoli,
higgadt hatalom1,

Tűz ütött ki egy társasházban Budapesten, a Kazinczy utcában - Blikk


az istenek kiváltsága,
és állati ősöm, a homo erectus,
sem szelídíthetett volna
kezes jószággá.
Hiányodban a
tintaszínű éjszaka foszlányaiban
botorkálva,
az eleven halál leheletét
érezném folyton arcomon.

Te vagy a piruló hajnal,
táplálója virrasztó ihletemnek.
Lobbanj fel hát bennem
minden alkotó órában,
lopd belém, ravasz kacsintással,
fű, fa, ég szépségét,
s mindazt, amit irigy ajkak
elhallgattak előlem,
a legfőbb jót, a
Bölcsességet.
Vér-könnyeken át kérlek
hiányoddal soha ne büntess!

Te vagy az ifjúság királya2
születő vágyaim izzítója,

s maradok hű szolgád,
mélyen fejet hajtok előtted,
várom parancsaidat,
uralkodj felettem.
Szelíd kezed, ha megérint
fáj nagyon,
de hagyom, hadd fájjon3,
hiszen hevítő erőd nélkül
i
dőm jeltelen múlna.
Didergő testem,
félelmes igézeteddel
titkosan összeforrva,
nevetve, sírva várja
a percet, ami újraszül.

Te vagy, jól tudom,
a próbára tevő
vörös lélek is,
de költő vagyok,
hát nem félthetek
a pokoltüzétől sem
4.
Most még élek
s várom türelmesen az új napot,
nyurga füstödben,
lágy karodban az utolsó villámot,
mikor lángutadon át messze jutva
színedben feloldódhatok.
Mert Te vagy
a hamvaiból feltámadó
fúlt fény,
az önmagát pusztító
őstűz-akarat,
kozmikus láz,
magma erjedés,
fényraj,
tisztító lángvihar,
parázs-kút,
zokogó szikrafelhő,
az örökkévaló
Idő hírnöke.

1 Utalás Percy Bysshe Shelley A megszabadított Prométheus című versére

2 Nagy László: Tűz

3 Juhász Gyula: Szerelem

4 Kálnoky László: Ars poetica című versére utalva