Antik múzsák – Köztérkép

Kalliopé

Írjunk eposzt, erre biztatsz ma minket?
Gomolygó fényködből, ha kilépsz elénk,
És ütem, zene már halott, csodát belénk
Tesz-e hatalmad, s erőt rímeinkbe?

Szenvedély, ha elragad milyen szavak
Hoznak verseinknek majd virágözönt,
Könnyet, kacagást? Mi oszlat szét közönyt?
Formátlan sorok versnek mit adhatnak?
A képzelet játékának nyílt teret
Tudsz-e nyújtani? A kapzsi arcoknak
Táplálékul mit kínáljunk? Fenyeget
Minden szó, eltorzult hab-torkoknak
Lesz martaléka, tartós őrület remeg
Szemükben.
Ihletőnk ma hová vezetsz?

Thaleia

A kacagás éltet, ha vidám voltál
Elmúlik a bánat, ne legyél botor,
Játék az egész,
legyél a hős! Komor
Vigbe nem való. Mosoly vigyen oltár
Elé. Pótolni kell, amit elfedett
A köd, az éj. Kit érdekel a holnap?
Tárd ki a kapudat, csodáld a holdat
Szemében,
mi nem a tiéd s elveszett
Ne bánd, ne legyen a pillanat
lopott.
Rád néz Thaleia, kegye legyen benned
Ha a függönyt felhúzzák, és a szokott
Szerepedben találod magad, s szenvedsz:
Örülj, hogy élsz és nem lettél még fogott...
...
Nem jársz jól, ha mindent megvetsz.

Melpomené

Tragédiát látni jobb a színpadon,
Mint átélni, az irigy idő rak rád
Elég sok terhet, a magad útját járd
Mindig, nevedet ne keresd címlapon.
Nem mindegy mit vallasz majd a kínpadon,
S a szomszédból kinek hallod a hangját,
Magadra veszed-e másnak csúf baját,
Változtatni az előre írtakon
Úgyse tudsz, ha meg van már az ítélet.
Ha rászorulsz irgalmukra ne remélj!
Veszve mit sem ér a szánalmas élet.
Ha közelít a vég magadnak zenélj,
Meg se halld, miket fúj rád a színészet,
Kik fontosak neked azokhoz beszélj!

Terpszikhoré

Figyeld, hogy táncolnak a gépemberek!
Ha tekintetüket magadon érzed
Menekülnél, mert merev szemük éget.
Az európai rendben kényszerek,

Pajzán piruettek, jajduló vágyak,
Éjalkuk, szórepeszek szította vad
Vétkek, és
nem-cserék után unt zamat
A szájban, ígéretek, szétdúlt ágyak
Maradnak vissza, s rád senki se figyel
Többé,
átnéznek rajtad, leszel cseléd,
Utadat nyálas
csiganyom, hamis jel
Mutatja, s a táncisten kezét feléd
Hiába nyújtja. K
i álarcot visel,
Arról
nem tudhatod mikor rúg beléd.

Polühümnia

Hozz hírnevet a költőknek! Az érző
Szív néha kihagy. Hozzád fohászkodunk
Nevünk fennmaradjon. Csodálkozunk
Eleget a világon, de ez vérbő,
Ihletett szavak nélkül sokat nem ér.
Szólj! Ujjadat ne emeld a szád elé!
Senkiknek ne lehessen a vers tánctér.
Ránk figyelj! Tekinteted ne százfelé
Vesd! Fátyladat vond fel, lássuk szemedet.
Dühös igék emlékei tűnjenek el!
Hozz ránk dicsőséget, várjuk jeledet.
Hamis hangút tudjuk nem védelmezel,
Méltatlanok fölé emlékműveket,
Nem emelsz. Babért a tehetség érdemel!

Euterpé

Az ég csalogató hangja vonz hozzád
Árad felém az isteni nyugalom
Az öröm formál dallamot ajkamon
Míg
égi kezeddel fogod fuvolám
Fájdalom altatva, felejtve bánat
Frissülve indulok a végtelenbe
Édes élvezet vezet a semmibe
Pillanat mely bennem már örök marad
S hatalmad egybevon a tiszta fénnyel
Oda térek ahol minden jó ered
Testemben teljes békét áraszt zenéd
Lelkemet az öröklétre nyitja meg
Szelíd révület után ébredek fel
S marad elűzve, messze a gyönge lét

Erató

Van még értelme a szónak: szeretlek!
Ki vagy Te s ki vagyok én, a vallomás
Kinek szóljon? A kegyetlen lángolás
Kit érjen el? A tilost énekemmel
Takarjam éjbe? Kinek a vonzalma
Nem ideiglenes? A különböző
Vagy az azonos lesz a becses? Gyönyör
Melyikből fakadjon? Mire oktassa
Gyermekét a pár, s szülő kiből legyen?
Ma tagadni mi józanít nem nehéz.
Kéz, láb és ideg az ember, a mesék
Sem szólnak másról, a könyvek, a versek
Nem segítenek. Idegen nem becéz.
Magasból az üzenet őrzi rendjét.

Uránia

Tőled várjuk, a biztatást és a fényt,
Csillagokba rajzolt új rendet, derűt.
Adj földi életünkhöz égi menüt.
A jog önzése helyet józan észt, célt.
Ne diktáljon az akinek több jutott.
Az elárvultaknak nyújts menedéket,
Békét, vigaszt, kötözd be sebeinket
Bosszúra szomjazó száj legyen csukott
Ne folytatódjon az, ami barátságot,
Szerelmet tehet tönkre csalók hite
Miatt, s országunkra hoz barbárságot.
Kék, sugaras vonzásod jöjjön ide.
Végtelen igézete meglássátok
Megnyugvást teremt szívünkben,
az ige
Rajzai legyenek az égtáblánkon.

Kleió

Minden ami volt tűnik perc-időbe
Jelen vesztes csaták emlékeiről,
Régi korok szenvedéseiről
Hallani sem akar többé ki lőtte
Ránk ágyúit, kényszerrel szeretnünk kell?
Nemzet és hitvallás űzött szavak
Lettek, a most arathat csak diadalt?
Hűség, jóság nem erény. Megviselt
Múltszázadi alak, ki még célokért
Akar, s nemesként élni, víve ősök
Szent zászlaját tovább, hasznos dologért
Kiállni. Az árulók lesznek hősök
Ma, az elhajló küzd vigasztalásért.
Szállj le végre Kleió a felhőkből!