​Kihalt utcák romjai közt járok.
Ott, ahol az Idő megállította önmagát.

Állig begombolkozva vár
a mozdulatlan, a világ.

Miatyánk, aki a mennyekben vagy,
adj nekünk menedéket!

Díszlet falak, lesütött szemű terek.
Mindenhová csak a sehová út vezet.

Szenteltessék meg a te neved.

Bal part, jobb part.
A Duna rosszkedvűen ballag.
Vele úszik el minden álmod.

Jöjjön el a te országod.

Zárt száj. Süket fül. Nagyságod
semmit se ér.
Nevedet messze
fújja a sebző szél.

...amint a mennyben, úgy a földön is.

Mintha mások volnának, pedig ők is,
mint én, mind olyanok.

Legyen meg a te akaratod.

A jók is vétkesek.
Szemük kiszáradt, fénytelen.

Nincs ég a fejük felett.

Hiába nyitva hűségük tenyere.
Hétköznap vagy ünnep
itt egyre megy.

Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma.

Hitünk még van,
egy kevés, tápláld hát kedvünket!
Szívünket ne hagyd magára!

...bocsásd meg vétkeinket.

Mit mondasz a kétkedőknek?
A baj egyre nő:
ha a férfi nem férfi,
a nő meg nem nő.
Éj lakta lény mind a kettő.

De tudjuk: büntetned neked kell!
Mi majd... megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek.

A hatalomhoz dörgölőzőknek
templomod ajtaja
legyen mindig zárva,
árulók közt a költő is árva.

... ne vígy minket kísértésbe!

Berendezkedtünk már a túlélésre.
Megvívunk, készen, bármi csatát¹,
Sötét mélyeket járva át.

...de szabadíts meg a gonosztól!

Arcunkat a koromtól!
Kezünket a vértől!
Szívünket a gyűlölettől!

Mindenki a maga nyelvén álmodik.
Remél. Mi is, Te is.

...de tiéd az ország,
kezedbe tettük le sorsát,
tiéd a hatalom és a dicsőség.

Kérdezzük félve: mindörökké?

Mondd el most, halálunk óráján:
lehelsz majd új életet húsunkba?
S lesz még, amit védtünk sokáig,
egyszer újra a miénk?

1 Babits Mihály: Miatyánk