Gyászének 56 hőseire emlékezve

Kyrie

A novemberi napokat
roncsolt házak, szeplős falak könnyezik.
Tört ablaksereg néz a friss halmokra,
fák és padok hűs pihenői között
a néma fájdalomra.

Szűk ösvényen járt-kelt
velünk a történelem.
Nem reméltük,
hogy egyszer még feltámadhatunk,
de a félelem héja,
azon az októberi napon,
egyszer csak szétrepedt.
Világgá kiálthattuk,
amit addig nem:
karba fűzött jelszavainkat.

Teremtőm: a lázas arcút,
a kérges kezűt, a tiszta beszédű embert nézd!
Adj, Uram, örök nyugodalmat
meztelen lelküknek,
adj nekik poéták dalával kísért,
reményre váltó álmokat.

Világ-dobbanású szíved velük sírjon!

Dies Irae

Ezrével érkeztek a vas-szörnyek.
Az égre vetítődő képek
a dühös mosollyal
talpra támadt ifjakat mutatták,
a sose-volt akarat
hallatta most fiatal füttyszavát.¹

Alleluja neked ifjúság!
Ti lettetek a Szabadság.

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.²
Hadi vattás zubbonyok settenkedtek elő.
Hátakba tüzelve, lánctalpakon jött a falka.
Dobtárak pengették a bosszú sorozatait.

Bőgtek a hajnal harangjai
az elvadult utcák, terek fölött.

A nagy könyv nevednél kinyílik,
sok földszagú napod ott sorakozik.
Félsz, mert egyedül maradtál,
s az ezercselű időből
nem vihetsz magaddal
harapásnyi levegőt sem.
Ha az ítélő elé kerülsz:
minden rejtek rólad feltárul.
Többé vissza senki se hívhat!

Bőgtek a hajnal hangjai
az elvadult utcák, terek fölött.

Salva me

Mentsd meg az árvát!
Ha voltak bűnei, Te tudod
jótettei nagyobbak.
Meghalt, nem akármiért,
a hazáért.
Bölcs Bíró, ha hallasz a végnél, kérlek,
állj a szegény pártjára!
Az előtted vetkező most lép fázva eléd.
A távoli rend üdvössége legyen
a megőszült gyermeké.
A nagyra nőtt árulónak
törvényed alatt jusson kárhozat.

Békességet?
Nem, ne adj neki!
Bánom nélkül nincs
Megbocsájtás!³

Offertorium

Mennyei dicsőség királya:
védd meg a névtelen hősök hívő lelkét,
szabadítsd ki őket a tisztító tűz kínjaiból,
amit mi csak a templomablakokra festett
képekről ismerhetünk,
szenvedtek eleget alvadt vérrel zárt szemmel,
hitvány jövőt görgetve maguk előtt,
szenvedtek éhség-felhők záporától,
a hajlongó és bólogató mélyben,
vermek homályában élve.
Értük könyörgünk.
Jóság Telje oltalmazd őket,
ne zuhanjanak elkóborolt
meteorokként a múlhatatlan sötétségbe.
Vezesd őket
csillag-szekéren a Fény
magasfeszültségű gyönyörébe!

Szelíd hegedűhang kísérje
a táncoló gyertyák lángárnyát. 

Falánk Jelenidőnk végső partján,
a pléhből kivágott Krisztus előtt térdepelve,
ajánljuk föl könyörgésünket.
Fogadd el azokért a lelkekért,
akiknek neve kifakultan magas fű alatt,
mint koszorú-halomra
írt búcsú üzenetek³ hevernek.

Miért maradsz észrevétlen?
Mi ez a hallgatás Uram?

Sanctus, Benedictus

Ha ablakom kitárom
a végtelen óriás-szívének dobbanásait hallom,
a teremtő rend tölti be a mennyet és a földet,
hozsanna a magasságnak,
áldott legyen az is, ki nevedben szól.

Agnus Dei

Golyók kereszt alakú luksorából
harang zendűl.
Meg tudod bocsájtani
a tér görbéjébe szorult
eszmék szülte gyűlöletet?

Fogadd el őszinte könyörgésünket:
adj Uram nyugodalmat a Szent Suhancoknak?⁴
Atyám, kérlek vedd el bűneiket!

Szelíd hegedűhang kísérje
a táncoló gyertyák lángárnyát.

Lux aeterna

Az örök világosság fényeskedjék nekik
szentjeid körében, jóságos Uram, mindörökre.
Emlékezzünk!
Őrizzük, mint első szerelmünk tüzét
áldó könnyel, a hős ifjak emlékét!
Gyilkosaira mérjed ki az Ég ítéletét.

Libera me

Milyen világ vár ránk,
most mikor a holnap felzabálja
fulladásig a tegnapot,
s lehet könyvem utolsó lapjait írom már?

Ments meg minket Uram,
a hasadt ember pusztító erejétől!
A perctől, mikor az anyag nemző-mámora végén
az anyaföld saját gyermekeit falja föl,
mikor utoljára ragyognak fel templomaink keresztjei,
s az emberkéz fonadékai a vészben mind elolvadnak.
Ments meg minket Uram
a villanásnyi megsemmisüléstől,
a Földkoponya tarkóján keletkező
fekete luk következményétől,
az egyetlen robbanás-hang utáni némaságtól,
a glóbusz tüdejének folyékony tüzétől,
a józan ész-katedrálisának
visszafordíthatatlan összeomlásától.

            Libera me, Domine...