Zöld-agyú fák lomb-szája alatt
bőség gazdagítja az asztalokat.
Karcsú illatok az ínyek gyönyörét
készítik elő.
Sistergő húsok, kalács-koszorúk,
gyümölcs-halmok, öblös korsók
törlik el a  böjti tilalmakat.

Prímás hívja dal-versenyre
a hegedű hangokat,
élettel-teli csacsogással
vele tart a klarinét,
a bőgő barlang-hangja
temeti mélyre
a cimbalom-érmék cifra pengését.
A kísérő énekben,
mézes-szavak lebegnek.

Szívdobogásos fiúk
kikefélt nadrágszárai elé
szalag-copfos lányok állnak,
bogár-szemeikben őscsodálat csillog.
Az apró ajkakból
kacagások szálldosnak.

Tűzcsípőjű asszonyok,
fürge lábak forognak.
Szégyen nélkül
pörög szoknyájuk.
Hátuk verejték-könnye átüt
a hímzéssel díszített blúzokon.
Szívmellényes férfiak
fehér ingujjakkal, párt
válaszva gyűlnek eléjük.
Szenvedéllyel bokázó
csizmaszárakról szerteszét
verődik a fény.
A nyár-barna arcokon
tajtékvirág izzad.
A lihegéseket orjás bajszok
fogják vissza.

A napfényt-szürcsölő téren
a táncosokat a özvegyruhás
csontos arcok, fölszabadult
ráncok állják körbe.
Gyűrűs-ujjaik a hátuk mögé bújnak.
A száraz port mélyen beleheli,
szívja, csókolja a sok torok.

Az ünnep átjár mindenkit,
a hálatelt, örömteli sóhajokban
az újrateremtés ereje zeng,
mégis van hát Isten,
érdemes barázdát húzni,
újra és újra vetni, aratni
kitartón szeretni…