A katonás hatékonysággal
szervezett fogadáson,
a személyzet
díszegyenruhás tagja,
magasan, a jobb válla fölött
tartotta a fagylaltból emelt
Kreml-formájú tornyot.

A fehér kesztyűs pincér
Sztálin mögé lépett,
hogy először őt kínálja meg.
De várnia kellet, mert a
Generalisszimusz,
csuklyás tekintetét az Atlanti óceán
két szemben levő partján ülő
csokornyakkendős
hatalmasságára szegezve,
a győztes szélbemarkoló
akaratával,
éppen azt dalolta,

meddig kívánja,
mindörökre alapított
birodalmának határait kitolni.

Mivel a történelmi helyzet
fölégette a tálalóba való
visszavonulás útját,
és a fagylaltköltemény
láthatóan nem volt tekintettel
a haladás eszméjének
tébolyát hosszasan ecsetelő
szónoklatra,
– bizony olvadozni kezdett.
Félő volt, hogy
nagy lóduólattal a tálból kicsúszik,
és a bolsevik vezér fejére,
bajszos arca mély barázdáiba,
vagy zubbonyára zúdul.

Már-már úgy tűnt ilyen véletlen baleset
formálja majd az új rend születését.

De az utolsó pillanatban
a felszolgáló fogni tudta fonalát annak,
ami lesz, gyorsan a tolmács mögé lépett,
hogy inkább az ő nyakába csússzon
az édes, hideg nyalánkság.
Sir Charles Portal az asztal túlvégén
csalódottan jegyezte meg:
ez sajnos célt tévesztett!

Pavlov – feljegyezték az ö nevét is – ,
bár a fagyos áldás
tönkretette vadonatúj
szovjet diplomata öltözetét,
egy pillanatnyi szünetet sem
tartva fordította tovább
a sarló-kalapácsos népvezér
szavait, s a diktátumok, akár a
nyírfa szálldosó pihéi
lassan beterítették Európát.

 

Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill, Joszif Visszarionovics Sztálin
(eredeti néven: Ioszeb Dzsugasvili)

 Megjegyzés:
A jelenet hiteles leírását lásd
Laurence Rees: Zárt ajtók mögött
Sztálin és a Nyugat politikai játszmái
című kötetben (Alexandra, 2011)