(Fellini filmjeire emlékezve)

   Békült lélekkel észrevétlen lépek
az elém nyíló
kétdimenziós világba.
Régi-régi ismerősöseim közé merülök,
Gelsomina és a Bolond,
halkan magukkal ragadnak,
örülök
tiszta rajzú mosolyuknak.
Anita Ekberg lázító, telt keble
éget, az Édes élet jelenetei
közé keveredek,
átélem Guido légszomjas álmait,
Saragina csalogató táncát csodálom,
és magam elé suttogom a varázsigét:
asa nisa masa,
(nekem többé nem egy
puszta szám a 8 és 1/2.)

A friss jelenetek elűzik
ólmos gondjaim:
Casanova szemén át nézem
a velencei karnevált,
Titta bolondos
családjával együtt élem át
a megvetett évek
hétköznapjait,
hiába keresem, nem találom
a Nők régi-új örök városát...

Játék vagy valóság,
már nem tudom,
a képzelet képei
egyik életből a másikba
repítenek.
Küzd bennem kín és
szenvedély,
bánatom elalszik,
a boldogság ujja szívemig ér.

Magamban dúdolgatom
Nino Rota melódiáit,
s megyek, mint Zampano
tovább a kihalt Országúton,
megyek

míg félve el nem rebbenek
halk hangon végleg,
egy kivilágosodó
filmkockán.