Nyomtatás
Kategória: Verseim
Arctalan nevek mögött
fekete pöttyök
az elfelejtett telefonszámok,
egy felkiáltójel figyelmeztetése
a csillagokig hajít,
dobpergésre kelő évfordulók,
piros betűs ünnepek
tüzelnek elő büszkén;
értelmét vesztett határidők,
konok hétköznapok vetkőző
sora tolong,
visszaidézett múlt-személyek
nyüzsgő bogarai rajzanak ki
a nyíló messzeségből,
ínséges időd feltépett lapjai
hullanak eléd;
csupa olyan pillanat,
amiben ott-lenni többé
már nem lehet;
milyen régen volt az a vasárnap,
– nézel magad elé,
kolonctól szabadult érzések
törnek fuldokolva felszínre,
kapkodnak a friss levegőért;

kísértő képek villannak fel,
mezítelen indulatszavak
lobognak, cikáznak,
évtizedekre visszalátó
szemed sajogva tágul,
gyűlölet-sorozat lövései
a kivégzőfalhoz állítanak,
hátrafelé hidat vető
bátor éjszakákból
illatgomoly bomol,
gyáva nappalok fullánkjai
sebeznek megint,
tegnapod simogató
kincse után szállsz a mélybe,
egy eltemetett esemény
hirtelen szíven szúr;

kit takar ez a név?
– kérdezed magadtól,
aztán egy csöpp fintor
fut végig arcodon,
s az emlékek partfala
csendben összeomol,
megölel,
akivel valaha együtt voltál,
de ma már
nem jelent neked semmit,
mintha minden más
életéhez,
nem a tiédhez tartozna;

sós bánatba hull a
sose volt, sose lesz
fiatalságod ős-boldogsága,
rólad vitáznak,
peregnek ujjaid között
januártól decemberig
a naptárlapok,
– ájult múltad
egy-egy darabja mind.