Elhagyva a fakó
valót,
égi ének szűrőjén
szűröm át a világot,
zene varázs szőnyegén
repülök,
sírni és nevetni bűvös
dallam tanít –

a tükörből tünékeny
árnyfutam suhan elő,
belőle
az Éj királynőjének
sejtelemes alakja
tündököl föl,
megcsap
a roppant kőszobor
gyűlölete,
magával ragad a sírba
a borzongató zene,
Ozmin önfeledt
kacajra késztet,
s túlvilágba tekintek
mikor a Rekviem
hangjai felcsendülnek -
gyermek szívem megnyílik,
az álnok szavak mérge
mind, mind eltűnik,
éhező lelkem
követeli
tűnt világok jussát,
hogy végleg eltemethessem
gondolataim salakját,
a nemes hangokat
kegyes királyként fogadom,
örök szomjamat
simogató harmónia oltja,
lankadó szellemem is
feltámasztja
az áradó zene orgiája.