Mások versei

Csak közelről ne! – Lelkem,
máris mi maradt?
Üldözd a tegnapi, holnapi
sugarakat,
különben örök panasz leszel,
hogy véres zsebelés a világ
az egyik fele és a másik
vértelen hiúság.

Ott állnak minden kereszteződésben Kezükben
ingyen újság vagy kartonlap Adakozzatok
Gyermekem éhezik Anyám beteg Rokkant
vagyok Ott állnak állomás áruház megálló
előtt Aluljárókban alszanak parki padokon


Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!


Az óra lüktet lassu percegéssel,
Kimérve a megmérhetlen időt;
Ébren a honfigond virasztva mécsel,
Homlokra összébb gyűjti a redőt.
Vajúdni meddig tart még e világnak?
Sors! óraműved oly irtóztató:
Hallom kerekid, amint egybevágnak:
De nincs azokhoz számlap, mutató.


Vas István

Micsoda város! Mocsokkal vastagon loccsan a sár.
A gyász bíborát latyakkal igyekszik befedni február.
Az ólmos esővel szüntelen szaporodva szemét szitál.