Mások versei

 Tiszta, nemes lelkek, kik gyors munkára hevűlve
A jeles erkölcsnek, s tudománynak kezditek útját,
Innen, hol Kaposunk délről csavarodva nyugatnak
Jég, hóhalmok alatt lassan hömpölygeti habját,
Mit küldjek szaporán a csendes völgybe tinéktek?

A szerető s anyának ajkán
Remény, boldogság egy veled,
S a támadó naphoz hasonlitsz,
Mely fénybe vonja az eget!

megrendítően hétköznapi ez a hallgatás
nincs benne semmi különös
csak a szőnyeg rojtjai ahogy összevissza állnak
és bódultan figyelik a megsemmisülés pillanatait

felejtsd el azt, hogy itt vagyok,
az egyik szemed ‘csukd be’ kérlek,
és én lábujjhegyen elosonok,
ha nem figyelsz, ha félrenézel,
én lenni többé nem fogok, és
ne keress ‘kérlek’ sehol engem,

Annyi áruló, hűtlen, erőszakos,
terhelt ember van Földünkön,
hogy velük naponta
a világ összes hadseregét fel lehetne tölteni.