Mások versei

felejtsd el azt, hogy itt vagyok,
az egyik szemed ‘csukd be’ kérlek,
és én lábujjhegyen elosonok,
ha nem figyelsz, ha félrenézel,
én lenni többé nem fogok, és
ne keress ‘kérlek’ sehol engem,

Annyi áruló, hűtlen, erőszakos,
terhelt ember van Földünkön,
hogy velük naponta
a világ összes hadseregét fel lehetne tölteni.

A városvég itt csupa szürke ház,
a részegekre angyalka vigyáz,
s a villanyfényben, mint aranykehelyben
alusznak a tűzfalak, háztetők,
s a sorompón túl ében-szín lepelben
zizegnek a láthatatlan mezők
a messzeség öblén pár pisla fény ég,
mögöttük nyugodt mélység a sötétség.

Angol költő (1591-1674)

A dal: virágfa, vadmadár, vizek,
Tavasz, majális, ébredő liget,
A dal tivornya, pántlikás szekér,
A nászi népnek új sütet kenyér:

Ha tiszta gyászra ennyi az alkalom,
ha már a bánat szinte közügy, s remeg
a lelkiismeret s törékeny
kín egy egész kor ítéletétől:

kiről beszéljünk? Napra nap annyian
halnak közülünk, tétova jótevőnk
volt mind, e jelben: hogy kevés, mit
jóra vihet, de talán javíthat.

Wystan Hugh Auden (1907-1973),
angol, amerikai költő