Részletek

Írta: Rakovszky Zsuzsa

Kategória: Mások versei

Földszintes utcák, közkút, sétatér,
zálogházak, kórházak, árvaházak,
sikátorok, amint egy nyári dél
száz év előtti napfényében áznak,
hordókat szállító lovas szekér,
nyár végi földutak és gömbakácok
emlékei egy kilobbant tudatban,
amely így általuk viszonylag halhatatlan.
És mintha csak álombéli terek
lennének, több helyszín egymásba olvad.

A furcsa az, hogy mindent ismerek,
a gangot, ahol szőnyeget porolnak,
muskátli nő ládában, kisgyerek
guggol, rozzant bicikli dől a falnak,
a szennyvíz vájta árkot a hosszú udvaron,
a rozsdás pinceablakok virágszirom
alakú szellőzőnyílását. Őszi réten
a tábortűz lángját. Vonatfülkék kopott,
rossz szagú plüssét (a szemközti képen
a Vár vagy egy vitorlás), a Röltex boltokat,

Bővebben: Négy évtized