Mások versei

Melyik érző, eleven ne szeretné a határ nélküli térnek
tüneményei közül legfőképpen a fényt —
színeivel, hullámaival, sugarával,
s ébresztő napként szelíd mindenben-jelenét!
Mint az élet legbenső lelkét lélegzi be
a soha nem nyugvó csillagok óriásvilága.

Novalis portréja

Ó, szívemben nyíló, tágas
tündöklésű puszták!
Szétszaggatott, tenyérnyivé
lett hazám hullámzó rétjei,
búzamezői, ringassatok,
eszméltessen szüntelen
harangkondulás...

(Részlet)
A hegy alatt mocsárvidék
terjeszt ragályt zsákmányolt földemen;
csapoljuk le poshadt vizét,
az lesz csupán a végső győzelem.
Millióknak nyitok tért, hol nem éppen
biztos a lét, de szabad és tevékeny.
Zöld a mező s termékeny; ember, állat
az új földön nyomban otthont találhat,
s merész szorgalmú nép emelte gát
szilárd oltalmában üthet tanyát.

Johann Wolfgang von Goethe idézetek

A vesztőhelyre sáros út vitt
és kikericsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis –
vígasztalódott Vécsey.
Láhner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekéren feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
árnyát kereste mindenütt.
S a táj olyan volt, mint a fácán:
tarlók, fák vérző foltjai,
és ők, tarkán, libegve, hátán:
elhulló, bús-szép tollai.