Mások versei

1.

Írjak? ne írjak? egyre számolom

Határozatlan az öt ujjomon.

Nem írni, vétek; írni, kész harag…

De mikor Bikfic is verset farag!

Eh, félre tőlem együgyű szerénység!

Máshol megy az: itt minden a legénység;

Szerény koldusnak táskája üres;

Ma 135 éve hunyt el Arany János

Szabó Lőrinc

Ismeritek Cressidát? Én igen!
Legizgatóbb, legfájóbb fűszerem.
Oly kéj rontja, mint engem, s gyöngeség
s kémia a lelkiismeretét.
S még így sem önző! Hogy mentse magát,
most téged mintáz, Állati Világ,
téged magához, érzékeny Idő,
téged, Jog, Szokás, Lélektan. A nő
érik benne, kit minden pillanat
folyton feltölt. Esze több, súlyosabb
Zeusz lányáénál. Mint gejzírliget
ugrálja körül álom, őrület,
mámor, szerencse. Egykor orvosa
a megbízható cinkos volt. De ma
teste a kétes becsület helyett
szinte-nyílt szabadság zsákmánya lett…
Így is szereted? – Akkor védd, szívem:
száz év múlva nem lesz más szerelem.

I.

Lihegve fordult vissza. Már
ha itt vagy: hát szemből, Halál!

(Nemcsak ő s hona: tenhazád
is vérzik itt – tudod, kozák?)

Nem ágyban, nem párnák között.
De így se! – Nagy kötést kötött

– hol a kivívott diadal?
melyért még az ő fiatal

élete sem kár! semmi se!
ha hősökért zeng gyászmise,

hősökért, akik istenek
módjára erőt vettenek

a zsarnokságon! – Ó, de így!
ravasz, alattomos, irigy

sors martalékaként! – Ha már
halni kell: hát szemből, Halál!

Az örök életre valót
így keresi meg – a halott.

a prevlakai öbölben
a Szent Mihály Arkangyal Monostornál
A hullámzó víz folyamatos
áradása, parthoz csapódása
és visszahúzódása, mint
szüntelen ima mormolása,

Prevlaka-félsziget – Wikipédia

Tizenhét nap és tizenhét éjszaka,
nem, évszázadok és évezredek óta én vonulok,
én, a katona a hóban.
Ajkam, torkom kiáltásra nyílik,
széthasad, mint a seb, kiáltok, miként a gyermek,
aki először riad a magány iszonyatára.
Hozzád, hozzátok szólok a száguldó fergeteg
és az idők ködbe vont messzeségéből.
Tizenhét nap és tizenhét éjszaka…
Láttok-e még engem? Íme, megjelentem.
Kicsiny bukdácsoló pont vagyok,
küzdelem a hótenger hullámain,
imbolygó pont, létéért küzdő,
hogy karotok drága kikötőjébe elérkezzék.
Rám ismertek-e? Arcom vonásait
még össze tudjátok-e rakni
az emlékek szövevényéből?

A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike Csigó László felvétele