Nyomtatás
Kategória: Mások versei

Jaj, idő, míg képzelegtem,
Életemnek mennyi éve!
Jaj, multamban mennyi tettem
Volt csak puszta színlelése
A jövőnek, képzeletben!

Fernando Pessoa idézetek

A folyóhoz nyugovásra
Jöttem, nincs rá semmi ok.
Névtelen, hideg futása
Megmutatja a hiába
Élt, életlen éjt-napot.

Milyen ínség a reményben!
Tettbe mily vágy léphet át?
Labda, kisgyerek kezében
Följebb röppen, mint reményem,
Messzebb pattan, mint a vágy.

Könnyü hullám könnyüsége,
Már nem is víz habja te,
Óra, hónap, év az évre
Száll - a zöld, vagy hó fehére,
S mindet egy fény bontja le.

Tékozoltam azt, mi nem volt.
Vénebb vagyok, mint vagyok.
Amit álmom élni gondolt,
Királynő csak színpadon volt,
Vetkezett és elfogyott.

Messze part mohó vizének
Hangja átüt a homályon,
Ködbegöngyölt fél-remények
Emlékképe visszaréved -
Álom s élet: milyen álom!

Önmagam, mondd, hova tettem?
Megtaláltam, s veszve volt már.
Mint bolond, én tűrhetetlen
Szomjas éppen arra lettem,
Mit előlem tilalom zár.

Folyniuk kell a haboknak -
Holt víz hangja futva fut,
S nemcsak emléket sodorgat,
Holt reményt is - mind halottak,
Halniuk kell, halniuk.

Vékony álom szála tart csak,
Én jövendő holttetem -
Kétes álma önmagamnak,
Aki lettem volna, annak -
Kőfal puszta kertemen.

Oldja fel oldó tengerekben,
Elfeledni, vígy, te hab!
Arra hagyj, ki nem lehettem,
Mert állvánnyal rejtegettem
Meg nem épült házamat.

Nemes Nagy Ágnes fordítása