Rút a világ idelenn, s idegen ma e földi valóság?
Szürke a fény, s mi a szívbe talál vele talmi hiúság?
Érzed, a lét peremén ül a ház, miben élsz, s fala börtön?
Hold telik éppen, azért ideges csak a szív – zivatar jön.

Nézz ki az ablakon, ott tömik épp kicsinyük lila fecskék!
Éhes a csőr, mibe sorba potyognak a fürge legyecskék.
Mégis azonnal az égbe suhannak az éteri szárnyak,
Meg se pihennek, emészteni sarjaik újra ha vágynak.

Állni a szélben a fát, ugye, látod amott a sötétben?
Lombja lehull, s csupaszon dideregve zihál tunya télben.
Néz megadóan a fagyba csatázva hideggel az éjjel,
S tudja, a hűs jeget új tavasz illata kergeti széjjel.

Hát te se lelj soha búteli felleget égbeli fényben,
És ne keress gonosz élt csupa angyali, ősi erényben!
Várd ki, derűd mikor élteti újra az isteni rendet,
S hallhatod éteri dallamokon muzsikálni a csendet!

Budapest, 2021. április 15.