Jönnek a csillagok, csak győzzük kivárni - Köpönyeg

Pont úgy álltak össze a csillag-

parányok fenn azon az esten,

Hogy pályájuk résén hosszú

utat téve végül Budapesten,

Térnek és időnek véletlen-

szerűen forrpontjába estem,

És ott megszülettem.

 

Bús eszmélkedéssel ködből és

melegből megszövődött éltem.

Ős-egység burkomból védtelen

maradva szép lassan kiléptem.

Hűvös éjszakákon felnéztem

a tágas, fénypont szórta égre,

S otthon voltam végre.

 

Jeltelen pont vagyok a világ-

mindenség végtelenségében.

Fényem annyi sincs, mint szentjános-

bogárnak est derengésében.

Mégis csak én állok önhamvába

fúló lángom centrumában –

Éltem központjában.

 

Embertársaimhoz én-hatá-

romon túl messze átkiáltok.

Lényegem pontokkal mondatokra

bontva miért tagoljátok?!

Elhallgatásaim három pontja

épít bennem bűvös csendet –

Önmagamnak rendet.

 

Ám ha egyszer én is végére

érek e köztes utazásnak,

És hervadt kezeim gyökereket

többé föld alatt sem ásnak,

Pontszerű parányként az űri

sötéttel egyesülök újra –

A kozmoszba hullva.

Budapest, 2021. április 6.