ÉBREDETLENÜL

csak kis zavar, csak gyorsan múló zárlat
elűzi mégis álmod reggelig
mert dics vezérli egyre feljebb lázad
s karámba térve roggyan meg a hit

miként lehetne fészked még e tájban
ahol a bűnök éje megkísért
s ahol a léha ünnepekben gyász van
mert átok verte el a friss vetést

hogyan találnál könnyű oldozásra
ha vér tolul a hajnal gyolcsain
kis éhes férgek jönnek egyre-másra
hideg nyomukban ott a sanda kín

csak tűnt zavar, csak gyorsan múló zárlat
és mégis hosszan alszik el a fény
– rossz-arcú árnyak lakják be a tájat
az eszmélések kínos reggelén

ALKU HOLNAPIG

Lehetnél sápadt, vézna, indulatlan,
zörögne bőrödben a gyönge csont,
lehetnél jámbor őrült, aki halkan
kifestett színfalak mögé osont.

Vehetnél zsemlét, mézes kis kalácsot,
mert hátha élhetsz holnapig tovább,
csak meg ne tudd, miféle csapdát ácsolt
alád az alku vérén hizlalt vád.

Elvesznél ott, ahol a gazdag zajnak
gyér hangzatot a koldus csend adott
– s ahol a fények árnyból fészket raknak,
pihennél csendben, mint aki halott.

Lehetnél bár, de mégsem vagy szikár,
hiába koplalsz, szép kerek a léted.
Serénykedik a dics, kicsit kivár,
mert nem hiszi, hogy dühre elcserélted.

Lehetnél sápadt, vézna, indulatlan,
zörögne bőrödben a gyönge váz,
de bosszú érik benned, arca csattan
és hullásodra pöffedten vigyáz.