KÉRÉS

Ember vagyok. Kérlek, szeressetek.
Egy pár golyó, mely belülről világít -
ez a szemem. Szerveim rendesek.
Ez itt az orrom. Meggyőzök akárkit:

Vinokurov, Jevgenyij Mihajlovics portréja

ember vagyok, Isten képére gyúrt.
Ez ő - ez én ... Ki mondja: nem hasonlít?
Kezem ... éppen cigarettára gyújt.
A szám - amint nevet, rándul vagy ordít.

Ember vagyok. Ne többért: ennyiért 
szeressetek! Csak mert szemernyi szikrát 
hordok magamban, morzsa fényt... 
Ember vagyok, kérlek, szeressetek hát.

FEHÉRNEMŰ A KÖTÉLEN

Tavasz. Tizenötéves vagyok.
Kamasz. Versfaragó.
Szokolnyikiba indulok,
záporvert utakon csavarogni
versfüzetemmel.

A házkapuban megállok.
Mélységes kútfenék az udvar.
Felnézek a magasba:
a kőtenger lékében, odafenn,
csillan a feneketlen ég
habzó vize.
De mást is látok.
Minden ablakban lábak, női lábak.
Nyújtózkodik. Tavaszi ablakmosók.
Jókedvű ablaksúrolók. Mint ókori
szüreti szaturnálián:
vállig-csupasz karok. Feltűzött haj-kígyók.
Felcsippentett ruhák.
Könyökök, térdek villogása!

A görbe vonal titkain tűnődöm.
Ó, női testek görbületei!
Mért szárad ki tőlük a torkom?...
Az udvaron lesütött szemmel vágok át:
keresztül-kasul kötél és kötés-
női fehérneműt röpködtet rajtuk a szél.
Az intim dolgok roppant tárlata ez.
A rejtett titkok múzeuma.
A nőiség profán kiállítása.
Két szín ül itt diadalt:
a halványkék meg a rózsaszínű.
Szemérmetlen tivornyáján a test,
mint zászlót, tépte ki ezt a két színt
a naívság kezéből.

Megpróbálok az utcára kitörni
Félresiklom egy roppant ing elől.
Átsurranok egy hálóing alatt.
Kibukkanok, de úgy, hogy egy vizes
selyemharisnya arcomra tapad.
Felnézek, messze fenn a lékben,
mint víz, csillan a feneketlen ég.
Nagyot sóhajtok, könnyű szívvel.
De ott meg... ott egy felhő ring,
oly gömbölyű-síma
akár egy asszony...

Rab Zsuzsa fordításai