Ó, asszonyom, nem önt szeretem én,
de még a bájos Júlia se bájol,
nem félek a fehér Opheliától
és nem gyúlok fel Laura szemén.

A kedvesem ott él Kínába kinn;
agg szüleivel lakik ő nyugodtan
egy hosszú, vékony porcelántoronyban
a Sárga-folyó zúgó partjain.

Ferdült szemében álmodó szigor,
tenyérbe vágyik karcsú, könnyű lába,
a bőre villog, mint rézfényű lámpa,
hosszúkás körme kármintól bíbor.

Olykor kibukkan a fátyol alól,
fölötte csendbe csicsereg a fecske,
s ő minden este álmodón, repesve
barackvirágról, fűzfáról dalol.

Kosztolányi Dezső fordítása