Tartalomjegyzék

CSAHOHBILI

Hozzávalók:

50 dkg marhafelsál
4 hagyma
7 dkg vaj
4-5 burgonya
1/2 kávéskanál őrölt bors
2 kávéskanál só

Az apró kockára vágott húst egy lábosban öt percig pároljuk, majd hozzáteszünk 5 dkg vajat, és jól átsütjük. Ezután rászórjuk az apróra vágott hagymát, beletesszük a maradék vajat, és készre sütjük. Közben a burgonyát kockákra vágjuk, annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje, megsózzuk és megfőzzük. A főtt burgonyát a levével együtt a már megsült húshoz tesszük, őrölt borssal fűszerezzük, összekeverjük, és még 5-8 percig főzzük.