Tartalomjegyzék

Feltétel nélkül

Az anya az otthon melegét és a biztonságot adja, az apa viszont a törvény, a rend és a fegyelem világát nyújtja. Míg az anyai szeretet feltétlen, az apai szeretet feltételekhez van kötve. A gyermeknek meg kell dolgoznia érte. Az anyai szeretetnek nem szabad meggátolnia a gyermeket önállósága kialakulásában és szorongást keltenie benne. Segítenie kell, hogy gyermeke el tudjon szakadni tőle. Az anyai szeretet lényege a gondoskodás, mely a gyermek felnövekedéséig, sőt azután is tart. Az anyának azonban akarnia és támogatnia kell a gyermek leválását is. Csak abból a szerető asszonyból válhat szerető anya, aki önzetlenül támogatni tudja gyermeke önállósodását. Az anyai szeretetben két emberből, akik sokáig egyek voltak lesz kettő, szemben a szerelemmel, amiben két különálló személy válik eggyé. Az apa szeretetét viszont elvek és igények, kell, hogy vezéreljék. De mindvégig türelmesnek kell lennie és vigyáznia, hogy követelései ne váljanak tekintélyelvűvé, tiltásai ne legyenek fenyegetőek. Az érett felnőtt ember szeretni tudását elsősorban a feltétlen szeretetet adó anyától kapja, az igazságérzetét meg attól az apától, akinek a szeretetét megtanulta, hogy csak akkor kapja meg, ha kiérdemelte. Ez teszi lehetővé, hogy kialakuljon benne saját tekintélye, amikor már nélkülözni tudja az apáét. A szeretet képessége azonban nem alakul ki megfelelő módon, ha például egy fiúnak szerető, de túlságosan elnéző anyja van, vagy közönyös apja. Ebben az esetben a gyermekből gyámoltalan személy válhat, aki állandóan csak arra törekszik, hogy kapjon és felnőtt korában is elvárja, hogy gondoskodjanak róla és hiányozni fog belőle, az, ami az apától ered, ami ahhoz kell, hogy életét önmaga tudja irányítani.

''A szeretet elsősorban nem egy meghatározott személyhez fűződő viszony, a szeretet magatartás, a jellem beállítottsága, amely meghatározza az illető személy viszonyulását, nem a szeretet egy bizonyos 'tárgyához' hanem a világ egészéhez''- írja Erich Fromm. Ha valaki csak egy személyt tud szeretni és közömbös a többi ember sorsa iránt ragaszkodása nem igazi szeretet csak felnagyított önzés. Ha igazán tudunk szeretni valakit, akkor a szeretet személyen keresztül szeretni tudunk másokat és önmagunkat is.

De mégsem érzünk mindenki iránt szeretetet. Miért jó valakivel együtt lenni, beszélgetni, dolgozni és miért nem érezzük ezt, ha valaki mással vagyunk együtt? Miért erősödik meg a vonzódásunk valaki iránt olyannyira, hogy barátunkká vagy szerelmünkké fogadjuk?

Az életben nagyon sokféle helyzet adódik. Szeretjük például, ha megdicsérnek minket, s legtöbbször azt, akitől a dicséretet kaptuk, jobban kedveljük ezután, mint addig, de azért ez nem mindig van így! Ha észrevesszük, hogy a dicséret túlságosan hízelgő, s csak azért mondja valaki, hogy ezután jobban kedveljük őt, lehet éppen az ellenkezőjét éri el vele. Ezt igazolta E. Jones lélektani vizsgálata is. A kísérletvezetőnek volt egy beavatottja, aki megfigyelte, hogyan szerepeltek a kísérleti személyek egy kikérdezés közben, s mindjárt véleményt is mondott róluk. Ezeket az értékeléseket azonban már jó előre elkészítették. A résztvevők egyik fele mindig pozitív, a másik fele mindig negatív véleményt hallott magáról. Néhány esetben az értékelést végző beavatott személyről a kísérleti személyek megtudták, hogy arra kéri majd őket, hogy vállalják el az ő kísérletében való részvételt is. Róluk csupa jót mondott. Az eredmények szerint a résztvevők valóban jobban kedvelték azt, aki dicsérte őket, mint akitől negatív értékelést kaptak. Kivéve azokat az eseteket, amikor úgy érezhették, hogy valami hátsó szándékkal dicsérték őket! Kedveljük, aki szívességet tesz nekünk, de nem szeretjük, ha ezt valami föltételhez köti. Mint ahogy nem szeretünk ajándékot kapni olyantól, akiről tudjuk, elvárja, hogy mi is adjunk neki.