Vétlen esemény?

Darley és Latané az önzetlen cselekedet alakulását vizsgálata laboratóriumi helyzetben. A kísérleti személyek egyetemi hallgatók voltak, akik úgy tudták az egyetemi élet problémáiról folytatott eszmecserén vesznek majd részt. Egyenként bevezették őket egy helyiségbe. Nem sokkal később még valaki érkezett a szobába, aki a kísérletvezető segítője volt. Neki az volt a feladata, hogy egy kis idő múlva játssza el, hogy epilepsziás rohama lett. Arra voltak kíváncsiak, hogy mit tesz ilyen helyzetben a kísérleti személy. A másik kísérleti helyzetben több kísérleti személy tartózkodott a szobában. A kétféle helyzet különböző viselkedést váltott ki. Amikor egyedül volt a “beteggel” a kísérleti személy azonnal és mindig a segítségére sietett. Amikor azonban többen voltak jelen, sokkal később vagy egyáltalán nem sietett a bajbajutott segítségére. A jelenlévők növekvő számával egyre ritkában volt megfigyelhető a kísérleti személyen az altruista magatartás. Egybevág ez azzal a mindennapos tapasztalatunkkal: ha valaki rosszul lesz az utcán sokan elmennek mellette anélkül, hogy segítenének rajta. Mintha mindenki arra várna, hogy a másik segítsen. Nem ritkán a járókelők inkább elfordítják a fejüket, hogy ne is lássák a bajbajutottat. A megfigyelések azt mutatták, ha a bajbajutottnak viszont sikerült valakivel a járókelők közül szemkontaktust létesítenie a segítés ritkán maradt el.

Ha az áldozatról nyilvánvalóan kiderül, hogy önmaga felelős a helyzetéért ritkábban segítenek az emberek. Az egyik vizsgálatban azt figyelték meg mit tesznek az emberek, ha valaki a New York-i földalattin összeesik és mozdulatlanul fekve marad. Általában a segítségére siettek, kivéve ha alkoholszagot éreztek rajta.

A vizsgálatok szerint a nők általában segítőkészebbek voltak a férfiaknál és gyakrabban kaptak segítséget is, ha ők jutottak bajba. Az erőszakos cselekedetek áldozatainak viszont sokkal ritkábban sietnek a segítségére. Feltehetően azért, mert ilyenkor félnek, hogy ők is az erőszak áldozataivá válhatnak. Clark és Word szerint a segítségnyújtáskor az emberek mérlegelik a beavatkozásnak mekkora lesz a “költsége”, vagyis milyen hátránya, kára származhat neki belőle. Minél magasabb ez a becsült érték, annál kevésbé valószínű a segítségnyújtás. Egy vérző áldozaton ritkábban segítenek, mint egy nem vérzőn. A segítésnyújtás mértéke attól is függ, hogyan van öltözve a bajbajutott. A jól öltözött emberen hamarabb segítenek, mint egy elhanyagolt külsejűn. Szívesebben nyújtanak segítséget annak az áldozatnak, aki a város jobb negyedében került bajba, mint akire egy lepusztult városrészben találnak rá.

Hogy mikor és kinek kell a segítségére sietni, azt elsősorban azoknak a kisebb nagyobb közösségeknek a normái szabják meg, amelyekben a mindennapi életünket éljük. Ott, ahol az embereknek az elesetteken való segítés elvárt viselkedés a közösség tagjai részére, természetes és mindennapos cselekedetnek számít. A társadalom egészére ez persze nem jellemző. Az embereknek mindig csak egy kis része veti alá magát az elvárásoknak. Vannak, akik nem képesek elfogadni a nekik nyújtott önzetlen segítséget, lelki tehernek érzik a hálát, és ezért ha kapnak valamit, azt azonnal megpróbálják viszonozni. Mások ilyen-olyan ürüggyel kivonják magukat a segítségadás alól vagy rögtön ellenszolgáltatást várnak érte.