„Nem lehet a babonát kézlegyintéssel elintézni, nem lehet megvetni. Emberek foglalkoznak vele, tehát emberi. S a legtöbb babonának oly mélységes jelentősége van, hogy szinte az emberi természet gyökereinél kell keresni a magvát.” Krúdy Gyula: Álmoskönyv

Krúdy Gyula, az író arcképe

Vajon a boszorkányok és a tündérek ma már csak a mesekönyvekben élnek? A babona évszázadok óta minden nép körében megtalálható. Nemcsak az elmaradott, ősi, törzsi szokásokkal teli természeti népek körében él elevenen, hanem Európa minden országában. Még a mi korunkban is lépten-nyomon szembetaláljuk magunkat vele. A régmúlt babonás históriait megőrizte a nép emlékezete. Némely családban egy-egy babona szájról szájra, apáról fiúra száll. A címben feltett kérdésre a lélektan oldaláról próbálok felelni.

Elterjedtsége

A babona elterjedtségére sajnos nagyon kevés felmérés foglalkozott. E kevés közül az egyik Angliában készült 1955-ben, elég meghökkentő eredmény tár elénk. Legfőbb megállapításait még akkor is érdemes idéznünk, ha ma már azóta alighanem kedvezőbb a helyzet. E szerint Angliában hat ember közül egy hisz a kísértetekben! A kikérdezettek egynegyede pedig bizonytalan benne, hogy vannak-e kísértetek. Minden tizedik személy meggyőződéssel állította, hogy életében legalább egyszer látott vagy hallott kísértetet. Minden harmadik személy járt már jósnál. Minden tizedik személy beszámolt arról, hogy vannak szerencsés számai és napjai, s van valamilyen szerencsetárgya. Angliában az embereknek mintegy kétharmada rendszeresen olvassa a lapokban megjelenő horoszkópokat, bár komolyan „csak” minden ötödik hisz bennük. Egyéb vizsgálatok azt mutatják, hogy több más európai országban hasonló a helyzet: a lakósságnak egy számottevő része határozottan babonás hiedelmeket táplál. A babona magyarországi elterjedéséről is keveset tudunk. Mindennapi tapasztalatainkból ugyan tudjuk, hogy vannak köztünk nagyon babonás emberek, s hogy – főként falun – néhol még elevenek a babonák. Például a rontásban és a boszorkányokban való hit szinte a legutóbbi évekig fennmaradt bizonyos vidékeken. Még sokan emlékezhetnek az ásotthalmi „boszorkányper”-re: ott valóságos boszorkány hisztéria tört ki. A falu lakói ártó, rontó képességeket tulajdonítottak egy asszonynak, akit emiatt bántalmaztak, kiközösítettek maguk közül.
De mit is nevezhetünk babonának? Nem könnyű felelni rá. A babona ugyanis nem önálló jelenség, hanem tulajdonképpen egy bizonyos fajta társadalmi minősítés. Az emberek többsége megegyezik abban, hogy mi számít babonának. Ez azonban társadalmanként különbözhet. A babonákban hívő ember - írja Buda Béla – szabályszerűséget, összefüggést vél felfedezni bizonyos dolgok között, amelyet azonban ésszerű gondolkodásunkkal nem tudunk elfogadni, s amelyeknek igazságáról tapasztalataink sem tudnak meggyőzni bennünket. A babona – s tán ez a legfontosabb jellemzője – előre kíván jelezni egy később bekövetkező dolgot. Általa az események többé nem véletlenszerűek: „rend” költözik beléjük, s az embernek nem kell holmi kínos bizonytalansággal szembenéznie. Tulajdonképpen amikor az ember babonás hiedelmet alkot, ugyanúgy a dolgok közötti összefüggések megismerésének a vágya hajtja, mint amikor tudományosan állapít meg valamit. Persze van egy nagy különbség: az, hogy a tudományos ismeretet mindig – sajátos szabályok szerint – ellenőrzik. A babonákban megfogalmazott „felismerés”-t azonban az, aki hisz a babonákban, meg sem próbálja ellenőrizni.

Tévedés?

Talán épp ezért az a legésszerűbb, ha a babonát tévedésnek tekintjük. (Jóllehet nem minden babona intézhető el azzal, hogy egyszerűen tévedésnek kiáltjuk ki.) A tévedésen alapuló babonák az emberi érzékelés hibáiból sarjadnak. Amit látunk vagy hallunk, az sokszor hiányos. Ez mégsem okoz nekünk nehézséget. A hiányokat kitöltjük, mégpedig legtöbbször anélkül, hogy tudatában volnánk neki. Az észlelés nem valami passzív befogadás: tevékeny részvételt kíván tőlünk. A kívülről jövő ingereknek és múltbeli tapasztalatainknak egyaránt szerepük van benne. Sőt nemcsak saját régebbi érzéki benyomásainkra, hanem másoktól kapott tájékoztatásokra is alapozunk. S ez nemcsak valóságos dolgokra vonatkozhat, hiszen különféle hiedelmek szintén hatnak ránk. Ott, ahol a babonák, a hiedelmek elevenek könnyen előfordul, hogy a valóságos külső ingereket is velük hozzák kapcsolatba. Például a szélzúgást a szellemek lépteinek vélik. Minthogy észleléseinket előzetes elképzeléseink és várakozásaink határozzák meg és irányítják , figyelmünk eleve azokat az inger elemeket választja ki, amelyek a babonáinkat igazolják. Így aztán a hiedelmet igazoló észlelést sokszor maga a hit hozza létre. A tévedéseknek nem is oly ritka forrásuk például az, hogy a jóslat önmagát valósítja meg. A jóslat ébresztette várakozás kihat az elkövetkezendő eseményre, s amikor a jóslat „beteljesül”, ez még jobban megerősíti a jóslásba vetett hitet.  Az az ember, aki babonás emberek között él, könnyen válik maga is babonássá. Az egyén ugyanis nehezen tudja kivonni magát mások egyöntetű véleményének hatása alól. Asch amerikai társadalom-pszichológus és munkatársai azt tanulmányozták, hogy miként hat az egyén véleményére másoknak a véleménye. A kísérletben résztvevő személyeknek különböző hosszúságú vonalakat kellett összehasonlítaniuk , és megmondaniuk, melyik a hosszabb vagy a rövidebb. A feladat egyszerű volt és ha egyénileg oldották meg egyetlen hiba sem fordult elő. A kísérleti csoportot azután úgy állították össze, hogy a kísérleti személyek közé több munkatársukat is beültették, s ők szándékosan tévesen ítélték meg a vonalak hosszúságát. A kísérleti személyeknek mindig utolsónak kellett válaszolni, s mivel most az, amit ők láttak ellentétbe kiderült a többiek (a közibük ültetettek) véleményével, sokan azokéhoz hasonló téves megállapítást tettek. Némelyek csak azért, mert nem akartak másnak látszani, mint a többség. De voltak olyanok is, akik szinte rábeszélték magukat, hogy ők szintén ugyanazt „látják” amit a csoport többi tagja állít. Tehát az egyénre óriási nyomás nehezedett, hogy „ne lógjon ki sorból”. Nem nehéz elképzelnünk, hogy mennyivel inkább van ez akkor, ha olyan dolgokról van szó, mint egy spiritiszta szeánsz helyiségének a jelenségei, vagy egy kultusz papjának, mágusának bizarr ténykedése. Ezt még fokozza az a tény, hogy az emberek ilyenkor általában hinni is akarnak a dologban. S ezért még a kétkedők sem tudják szétrombolni a többségben levő hívők illúzióit. A csoport azt a személyt, akinek ellentétes véleménye van, igyekszik rábírni, hogy változtassa meg a véleményét. S ez sokszor be is következik.

Ha a babonák csak tévedésen alapulnának, talán könnyen rá tudnánk venni az embereket arra, hogy hagyják el az ilyen hiedelmeiket. De jól tudjuk, hogy sokan milyen makacsul ragaszkodnak a babonáikhoz! Ez arra mutat, hogy a babona sokszor az ember személyiségének mélyében gyökeredzik.

Vétlen esemény?

A viselkedés-lélektan hívei úgy vélik, hogy a babona tanulásnak az eredménye, a babonás hiedelem tulajdonképpen egy véletlenül kialakuló feltételes reflexkapcsolat. Skinner, a tanuláslélektan jeles képviselője az alábbi kísérletet végezte el: galambokat tett egy kalitkába, s ott azok bizonyos előre meghatározott megszakításokkal öt másodpercre táplálékhoz jutottak. Teljesen a véletlenre bízta, hogy mit csinálnak akkor a galambok, amikor megkapták a táplálékot. Az egyik galambpéldául akkor éppen jobbra fordította fejét. Mivel az étel adása egybeesett ezzel a mozdulattal, a madár később megismételte azt: a fejfordulás gyakoribb lett mozdulatai között. Emiatt persze az étel adása is gyakrabban esett egybe ezzel a mozdulattal. Ezért végül a galamb, ahányszor ennivalóhoz akart jutni, mindig ezt a rituális fejfordítást csinálta. Skinner a galambnak ezt a viselkedését „babonás”-nak nevezte, s szerinte bizonyos esetekben a mi babonáink szintén ilyen véletlen egybeeséseken alapulnak. Például – írja – ha valaki egy parkban sétálva talál egy bankjegyet, ezután minden bizonnyal gyakran fog sétálni parkokban, s figyelni fogja az utat, abban a reményben, hogy újra bankjegyekre bukkan. A legtöbb babona kialakulását azonban nem magyarázhatjuk meg így. Például nagyon sok rituális szertartást ismerünk, amelyet olyan időpontban és körülmények között végeznek, amikor a megerősítés természeti okoknak tulajdonítható. Például az esőcsinálók mindig akkor végzik a ceremóniájukat, amikor hosszú szárazság után az esős évszak következik. Viszont, ha a megerősítés elmarad, a válasz egyre ritkábban jelenik meg, s végül kioldódik. Ámde a babonák világában hiába marad el a megerősítés, ez csak a legritkább esetekben vezet a babona kioltódására!

Szorongás elhárító eszköz?

A mélylélektani felfogás szerint a babona tulajdonképpen a szorongás elhárításának az eszköze, a feszültség levezetésének a módja. Freud szerint az emberek tudattalanjában megbúvó vágyak elfogadhatatlanok a tudatos én számára, mégis elevenek, s kiutat követelnek. Az egyik kiút az, ha ezeket a késztetéseinket a külvilágnak tulajdonítjuk. (Ez a mechanizmus a projekció, magyarul kivetítés.) vegyünk egy példát. Előfordul, hogy az ember kívánhatja valakinek a halát, bár úgy gondolja, szereti őt. Ilyenkor ez a vágy úgy jelenhet meg benne, mint a szeretett személy halálának „előérzete”. Vagy testet ölthet abban a babonás tévhitben, hogy „szerencsétlenség fenyegeti”. Szinte mindannyiunkban támadnak időnként valakivel kapcsolatban rosszat akaró gondolataink, s néhányszor az is előfordul, hogy az illető megbetegszik vagy meghal. Még sem hisszük, hogy ez miattuk történt. Bizonyos emberekben azonban az ilyen esetek azt a meggyőződést érlelhetik meg, hogy gondolataiknak mindenható erejük van. Ferenczi Sándor Freud tanítványa ezt a csecsemőkorra vezeti vissza: szerinte abban a csecsemőben, aki az élete első életévében sírásával mindig eléri a célját, kialakulhat az az érzés, hogy hatalmában tartja a külvilágot. S az ilyen gyermekből- úgymond -könnyen válhat olyan felnőtt, aki külső eseményeket saját gondolatai és vágyai következményének véli... Az analitikus lélektani iskolának egy másik elméletalkotója, Jung viszont tagadta Freud elképzelését. Szerinte a babona az ősi animisztikus világszemlélet eleme. De mindketten egyetértettek abban, hogy a babona az ember tudattalan folyamataiban gyökeredzik, s nem csupán a műveletlen emberek lelkét pusztítja.

Gyermeki gondolkodásmód?

Más elképzelés szerint a babona tulajdonképpen egy sajátos gondolkodási mód, a gyermeki világszemlélet továbbélésének vagy újraéledésének terméke. A neves svájci pszichológus Piaget vizsgálataiból tudjuk, hogy kis gyermek nem tud világosan különbséget tenni énje és a külvilág között. Egocentrikus, ami azt jelenti, hogy képtelen elfogadni az övétől eltérő nézőpontot. Számára a fizikai világ olyan mintha élő, tudatos és lélekkel bíró volna. Ennek az animizmusnak Piaget négy szakaszát különböztette meg. Az első szakaszban 5-6 éves korukig vannak a gyermekek, amikor úgy vélik minden dolognak van tudata. Hét-nyolcéves korukban már csak a mozgásra képes dolgokról hiszik ugyanezt. Kilenc-tíz éves korukban pedig eljutnak odáig, hogy csak azoknak a dolgoknak lehet tudatuk, amelyek saját elhatározásukból mozognak. Körülbelül tíz-tizenkét éves korukban kezdik azt gondolni, hogy a tudatosság az embernek és az állatoknak a kiváltsága. A gyermeki megismerés fejlődésében tehát van egy mágikus szakasz: a gyermek hisz abban, hogy ő anélkül is képes hatni a tárgyakra, hogy hozzájuk érne, s azok is hatnak őrá. Tudatában a tárgyak megszemélyesülnek, késztetésekkel, indítékokkal ruházódnak fel. Erre alapozta Lévy-Bruhl, a neves francia filozófus is elméletét. Azt állította, hogy az egyszerű népek tulajdonképpen megrekedtek a gyermeki gondolkodás fokán, hiedelemrendszerükben ezért van annyi mágikus és animisztikus elem. Sokan azonban cáfolják ezt az elképzelést: a természeti népek lelkületét nem tekinthetjük gyermekiesnek. Sőt, sok vizsgálat ennek épp az ellenkezőjét mutatta: az egyszerű kultúrákban a gyermekek sokkal ésszerűbben gondolkoznak, mint a felnőttek, valószínűleg azért, mert ők még nem vették át, nem tanulták meg törzsük hiedelmeit. Mindazonáltal az ember feszült pillanataiban valóban megfigyelhető a gyermeki mágikus látásmódhoz való visszatérés (ez a regresszió). Szeretnénk, ha szerencsénk lenne, s nyernénk a lottón, ha meggyógyulnánk a betegségeinkből stb. Ugyanakkor szégyelljük babonáinkat, nem beszélünk róluk, vagy viccnek tüntetjük föl őket. Tréfásan lekopogjuk a fán, ha valami fontosról van szó. Az ember a babonával szeretne a vélt vagy valós veszélyektől megmenekülni. Végül nem szabad elfelejtenünk, hogy a babona társadalmilag tanult dolog is. A növekvő gyermek a környezetében élőktől a szokásokat, társadalmi szabályokkal, viselkedési módokkal együtt a babonák és hiedelmek rendszerét is átveszi, megtanulja. Ezért nem várhatjuk még sokáig, hogy teljesen eltűnnek a babonák! A téma iránt mélyebben érdeklődök figyelmébe ajánlom G. Jahoda: A babona lélektana című könyvét (A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában magyarul is megjelent 1975-ben.) 

Babonák.

 Idézve: MAGYARORSZÁG VÁRMEGYÉI ÉS VÁROSAI című könyvből
Szerkesztők: Dr. SZIKLAY JÁNOS és Dr. BOROVSZKY SAMU.

A szerkesztő bizottság elnöke: RÁKOSI JENŐ.

Az itt felsorolt babonák nagy része ma már eltünk a köztudatból, azóta újak születtek helyette, de jól mutatják, hogy mennyire beépülnek a mindennapi élet legapróbb mozzanataiba is. A babonák világa - most látom -  tükrözi a társadalom sajátos viszonyait is.

"Csaknem minden községben van még ma is egy-egy javasasszony, ki kuruzslásból, babonás módon eszközölt gyógyítgatásokból él; ennek jól felfogott saját érdekében gondja van rá, hogy a babona hitelre találjon és megnyugvást eszközöljön a hiszékeny népben. A babonák terjedésének ezen kívül a legutóbbi elmult két évtizedig nagy táplálékot nyujtott még az iskolák elhanyagolása, miért is az öregek között ma a babonák ép oly hitelre találnak, mint ezelőtt egy félszázaddal; csupán a fiatalok vagy helyesebben: az ifju nemzedék mosolyog ma már rajtuk; de némely babonát, felvilágosodottabb értelmök daczára, ezekből sem lehet kiirtani; ami könnyen érhető, ha tekintetbe vesszük, hogy az értelmi osztály sem ment tőle.

Ilyen babonák: Aki a jegyesek közül esketésnél a másiknak lábára tapos, az fog uralkodni a háznál.

A gyermeket születése napján meg kell keresztelni; mert ha kereszteletlen marad, éjjel a rossz szellem kicseréli.

Hol kotló ül, oda fűzfasípot, vagy kökörcsinvirágot bevinni nem szabad; mert a csirkék befúlnak a tojásba.

Kotlót ha ültetnek, a férfi kalapjából kell alárakni a tojásokat; akkor a csirkék közül sok lesz a kakas.

Kotlót ültetni akkor kell, mikor a csürhe jön, hogy oly sűrüen bujjanak ki a csirkék, mint a sertések jönnek, s hogy oly frissek is legyenek.

Lucza napján a tyúkot piszkafával kell döfölni, akkor sokat fog tojni.

168Lucza-széket, mint másutt, e vidéken is csinálnak; hogy azon állva a templomban, a gonosz szellemet meglássák.

Gyermekeknek téglából játék-koczkát csinálni nem szabad; mert megég akkor a ház.

Káposzta-magot Szt-György napkor kell vetni; akkor a földi balha nem eszi ki.

Szt-György nap előtt, amennyi idővel megszólal a béka, utána még annyi ideig rossz idő lesz.

Szt-György napkor az istálló-küszöbön kívül kölest kell elhinteni; míg a szemeket a boszorkány össze nem szedi, nem árthat a tehénnek.

András nap estéjén a leányok a kút környékét kendermaggal bevetik és egy férfi ruhadarabbal beboronálják; amely legény akkor álmában megjelenik, az lesz a főlegénye.

Karácsony hajnalán, ha a leány elsőnek ért a kúthoz, az lesz a főlegénye, kivel, a vizet vivén, találkozik.

Karácsony estéjén a leány három gombóczba három férfi névvel írott papirdarabot tesz és megfőzi; amely gombóczot a vízből először kiveszi, a benne jelzett nevü legény lesz a vőlegénye.

Ó év estéjén a leány bevisz egy öl fát; ha páros volt a fa, a következő farsangon férjhez megy, aki bevitte.

A kilenczvenkilenczediknek olvasott szürke lónak látása után, akivel először kezet fog a leány, az lesz vőlegénye.

Karácsony előestéjén a leányok a kulcs fülén keresztül ólmot öntenek a vizbe, az itt képződött alakokból következtetik, milyen foglalkozású lesz a vőlegényök.

A férjhez menendő leány kovászt tesz éjjelre feje alá, amely férfi v. legény elsőnek megy ezután a házhoz, az lesz vőlegénye.

Karácsony estéjén a leány az aznap összegyűlt csontdarabokat, vagy a szemetet kiviszi és rááll, hallgatózván: merről ugat a kutya; amerről ugat, azon táj felől jön majd vőlegénye. Óriási szerencsétlenség, ha épen nem ugat a kutya.

Hogy zivatar idején a jég el ne verje a határt, sok helyen még ma is harangoznak ellene.

Ugyancsak jég ellen a baltát élével felfelé állítják az udvaron.

Ugyancsak jég ellen a kapufélre egy egész kenyeret tesznek ki.

Baltát vállon hordani nem jó; mert összetörnek a háznál az edények.

Ujév reggelén, ha asszony jön először a házhoz, nem lesz szerencsés az egész év; férfi azonban, de főképen czigány, az szerencse.

Nyúl ha átszalad előtted az úton, vagy ha üres edényt vivővel találkozol, nem lesz szerencséd.

Ha indulás után valami miatt vissza kell nézned, nem lesz szerencséd.

Ha pálczád kiesik a kezedből, kitűzött czélod nem sikerül.

Márcziusi hóval aki mosakodik, szép fog lenni.

Kuvik, bagoly, ha kuvikol, halál lesz a háznál.

Ha körmödön fehér foltok vannak, ajándékot kapsz.

Husvétkor, a szentelt sódar-csontokat, ha a tengeri föld négy szélére helyezik, a varju ott nem fogja rongálni a tengerit.

Ha az állatok elvetélnek, háromszor szentelt gyertyát kell az istállóban elásni, akkor megmutatkozik az elvetélés oka.

Fájós szemet hályogkővel kilenczszer kell körülkeriteni, azután a hályogkövet nyakában hordani s megszünik a szemfájás.

Ha valakinek kelései vannak, kilencz bábuval körülköritik, a bábukat a kereszt útra kidobják; aki először megy ez úton keresztül, arra ragad a betegség.

A tehenet megrontják a boszorkányok, azért ad véres tejet.

A tehenet megrontja a boszorkány s teje elzüllik; mert a boszorkány odahaza az ő ágasát feji s ez adja ki a tehén tejét.

Véres tejet azért is ad a tehén, mert a hasa alatt repült el a fecske.

Forgó szél, a boszorkányok kocsija.

Ha nagy szél fúj, az azért van, mert valaki felakasztotta magát.

169Ha tűz üt ki, némely helyen, levetkőzött asszonyok körülszaladják háromszor az égő házat, akkor a tűz nem terjed tovább.

Ujholdkor, ha pénz van a zsebedben, egész hónapban nem leszel szegény.

Ujholdkor vetni, vagy csirkét ültetni nem jó.

Bodzavirág hullásakor ültetett csirkék elhullanak.

A gazdasszony, míg saját tyúkját meg nem ülteti, tojást kölcsön nem ad; mert elvinnék szerencséjét.

Tejet a házból, csak sót lökve bele, adnak ki; mert különben elapadna a tehén teje s megrontanák a boszorkányok a tehenet.

Kutya ha vonít, tüzet vagy halált jelent.

Ha karácsony előestéjén, az énekelni elsőnek megjelenő gyermek: fiú, a tehén bikaborjút, ha leány, a tehén üszőt fog elleni.

Szt-György napon zöld ágakat tesznek a kapukra, hogy a boszorkány be ne mehessen.

Idegen ember elmenetele után a gyermek, ha nyűgös és sír, megverték szemmel; és ezt gyógyítandó, a gyermeket ócska tövis-borona fájából való szenes vízzel itatják.

Ha butor pattog, meghal valaki a háznál.

Pénteken nem szabad mosni, fonni.

Pénteki napon nem jó munkába kezdeni, mert e munkán nem lesz áldás.

Pénteken nagy útra indulni nem jó, nem lesz szerencse.

Ha valakit megloptak és ki akarják tudni a tolvajt, az ollónak fél ágán rostát forgatnak, e szavakat mondva: "Szt-Péter Szt-Pál bizonyitod, ki lopta el a keresett tárgyat?" A forgó rosta körül asszonyok állanak, kik előbb a gyanusítottak neveit veszik fel; amelyik asszony mellett a rosta megáll, s akit ez képvisel, az az ember volt a tolvaj, ha még olyan ártatlan is.

Disznó, ha szalmát szed a szájába, zimankós idő lesz.

Halottat más határba vinni nem jó, mert elveri a jég a határt.

Halottnak temetés előtti napon a sírt soha ki nem ássák, mert akkor a gonosz lélek megfertőztetné a sírt."

Tisztelet a hajdani gyüjtőknek és a könyv szerkesztőinek!