Vétlen esemény?

A viselkedés-lélektan hívei úgy vélik, hogy a babona tanulásnak az eredménye, a babonás hiedelem tulajdonképpen egy véletlenül kialakuló feltételes reflexkapcsolat. Skinner, a tanuláslélektan jeles képviselője az alábbi kísérletet végezte el: galambokat tett egy kalitkába, s ott azok bizonyos előre meghatározott megszakításokkal öt másodpercre táplálékhoz jutottak. Teljesen a véletlenre bízta, hogy mit csinálnak akkor a galambok, amikor megkapták a táplálékot. Az egyik galambpéldául akkor éppen jobbra fordította fejét. Mivel az étel adása egybeesett ezzel a mozdulattal, a madár később megismételte azt: a fejfordulás gyakoribb lett mozdulatai között. Emiatt persze az étel adása is gyakrabban esett egybe ezzel a mozdulattal. Ezért végül a galamb, ahányszor ennivalóhoz akart jutni, mindig ezt a rituális fejfordítást csinálta. Skinner a galambnak ezt a viselkedését „babonás”-nak nevezte, s szerinte bizonyos esetekben a mi babonáink szintén ilyen véletlen egybeeséseken alapulnak. Például – írja – ha valaki egy parkban sétálva talál egy bankjegyet, ezután minden bizonnyal gyakran fog sétálni parkokban, s figyelni fogja az utat, abban a reményben, hogy újra bankjegyekre bukkan. A legtöbb babona kialakulását azonban nem magyarázhatjuk meg így. Például nagyon sok rituális szertartást ismerünk, amelyet olyan időpontban és körülmények között végeznek, amikor a megerősítés természeti okoknak tulajdonítható. Például az esőcsinálók mindig akkor végzik a ceremóniájukat, amikor hosszú szárazság után az esős évszak következik. Viszont, ha a megerősítés elmarad, a válasz egyre ritkábban jelenik meg, s végül kioldódik. Ámde a babonák világában hiába marad el a megerősítés, ez csak a legritkább esetekben vezet a babona kioltódására!