Próza
- Részletek
- Írta: Oláh Anna Réka
- Kategória: Próza
Lassan világosodott a szoba. Az óra is mintha egyre gyorsabban ketyegett volna, de a számokat a félhomályban látni nem lehetett. Sári egyébként sem tudta az időt leolvasni róla. Bár a szülei nyáron tanítgatták erre, a kislány akkor úgy gondolta, hogy majd az iskolában ezt is megtanulja. Ezért most csak fülelt, mikor kattan a mutató. Mindössze tízig számolhatta őket, mivel eddig tellett a matematikai tudása. Még egy perc sem múlott el ébredése óta, de azt máris óráknak érezte. Ha nagyon izgult a másnapért, sohasem tudott elaludni. Most pedig nem bírt újra elmerülni az álmok világában.
Azért mégis álmodott: a holnapi iskoláról, ami az első nap ott; a régi óvodáról, ahonnan azért mégiscsak szép emlékei maradtak. Közben az éjszaka csendje a hajnal halk zajává változott. A ház előtt egy villamos gördült el, és a szoba ajtaja felé léptek közeledtek. Megmozdult a kilincs. Az illető óvatosan nyitott be. Egy szőke, kék szemű fiú lépett a szobába. Amint észre vette, hogy kishúga ébren van, mosolyogva kívánt jó reggelt.
- Részletek
- Írta: George Orwell
- Kategória: Próza
Az újbeszél alapelvei
Az újbeszél Óceánia hivatalos nyelve, s azért találták ki, hogy az Angszoc vagy angol szocializmus ideológiai szükségleteit kielégítse. 1984-ben még senki sem használja, sem szóban, sem írásban, egyedül gondolatközlési eszközként az újbeszélt. A Times vezércikkeit újbeszélül írják, ez azonban olyan mutatvány, amire csak a szakember képes. Úgy vélik, hogy az újbeszél körülbelül 2050 táján szorítja ki véglegesen az óbeszélt. Közben állandóan tért hódít, mivel minden párttag igyekszik egyre több újbeszél szót és nyelvtani szerkezetet használni a mindennapi társalgásban. Az 1984-ben használatos, az újbeszél szótárának kilencedik és tizedik kiadásában foglalt változat csak átmeneti forma, sok fölösleges szót és régies alakot tartalmaz, amelyeknek kiszorítása később lesz esedékes. Mi itt a végső, tökéletes, a szótár tizenegyedik kiadásában lefektetett változattal foglalkozunk.
Jelenet a regényből, 1984-ben készült, brit filmből. A rendező Michael Radford volt.
- Részletek
- Írta: Oláh Anna Réka
- Kategória: Próza
Délelőtt még enyhe szellő fújta a fák leveleit, és az eső táplálta a falusi csatorna vizét, de ezen a késő délutánon már a nap sugara sütött be az iskola piszkos ablakán. A koszos üvegen egy rövidre nyírt, fekete hajú fiú nézett ki. Balkovitz Ajtonynak hívták, ő volt az osztály egyik legbeszédesebb tanulója. Most azonban hallgatott, és figyelte az iskolából hazaballagó diákokat. Bizonyára az anyukáját várta, de az mindig csak este jött érte, mert dolgozott. Nem csodáltam a dolgot, hiszen özvegyasszony létére négy gyermeket nevelt, és kellett a pénz. Ennek ellenére nagy szegénységben éltek, mint a legtöbb család itt a környéken. Én is haza szerettem volna menni, de a szüleimnek aznap reggel megígértem, hogy megvárom őket, és autóval megyünk tovább a nagypapához. Persze útközben a húgomat is összeszedjük az óvodából. Unottan lapozgattam egy könyvet a padomban, amit ezelőtt kétszer kiolvastam, és már egyáltalán nem volt érdekes.
- Részletek
- Írta: Kutasi Gyula
- Kategória: Próza
A március hónap vidám, mint egy kamaszlány, Hegyes napsugarai nyomán a sötét gépműhely megtelik fénnyel. Fehérre szívott bennünket a tél, unjuk a hideget, az átkozott ködös reggeleket és a gyakori havazást. Az idén kijutott belőle, olvadáskor bokáig ért a latyak.
Kajaszünet van és csend, moccanatlannak tetszik a világ, az a komor épület, ami a telep csücskében húzódik, leghátul. Kívülről olyan, mint egy menedékház. Csak egyszer kell belépni a munkaügyin, aztán mindenkit befogad, elnyel. Aki szabadulni akart, már elment régen. Mi maradunk – az életfogytosok - , ahogy a nyugdíj előtt álló Laufer mondja. Ha szidjuk, átkozzuk a szakmát, ezt szeretjük csinálni. Ha nem fizetnek meg eléggé, ehhez értünk. Több lehetőség nincs. Egy pörlekedő, de a bajban egymásért küzdő nagy, lármás család vagyunk. A volt focista, főnök, nem családtag. Csupán egy mindig kíváncsi szomszéd.
A evésen már túl vagyunk, ilyenkor mesélünk, igaz és kitalált történeteket, amit soha nem ununk meg. Nagy ritkán megreped a burok és szép történet születik, ez az, ami összeránt bennünket. Ha valami fontosat tudunk meg a másikról. Mert a valódi szépség mindig rejtve van.
- Részletek
- Írta: Oláh Anna Réka
- Kategória: Próza
Az ablakpárkányon könyöklő vörös kisfiú valójában nem nézett semmit. Minek is nézett volna? Az utca homályos volt már. A sarkon eltűnt még egy-két sötét alak, és csak a körútról hallatszott be a villamos robogása, az autók halk pöfögése. A kisfiú nem talált semmi érdekeset, sem a pislákoló lámpafényekben, sem az ablakban hervadozó virágokban, sem az el-el suhanó járművek árnyaiban. Rossz kedve volt. A rossz kedv csak úgy jön, azt se tudjuk miért, de bizony elég nehezen távozik. – Aludni kéne már – gondolta a kisfiú, és az ágy felé pillantott. – Kéne, de minek? Azzal visszakönyökölt az ablakpárkányra.
6. oldal / 6
- Ön itt van:
-
Home
- Próza