Próza

 Abban az évben úgy nézett ki, hogy a karácsonyt nem tölthetem otthon. Az iskola utolsó napjaiban szomorúan telefonált az anyukám, hogy a szünetben nem tud hazavinni a kollégiumból, de egy közelben élő ismerőse szívesen elszállásol az ünnepek idejére.  Csípős hideg volt ugyan advent végén, de sütött a nap és felhőtlenül ragyogott az ég. A kezem ráfagyott a bőröndömre, amit görcsösen markolásztam, miközben türelmetlenül vártam, hogy kaput nyissanak. A ház ahová érkeztem, olyan csöndesen és elhagyatottan állt, mintha legalább tíz éve nem laknák. A falait befutotta a borostyán, az ablakainak üvegei néhol berepedtek, a kis kertjét benőtte a gaz.  Talán nem is ide kell jönnöm – gondoltam, és még egyszer csöngettem. 

A falut többnyire gazdag emberek lakták. Ez meg is látszott az oda épített nagy házakon. Volt köztük többszintes családi ház és nyaraló is. A kertjeikben mindent meglehetett találni: medencét, mászókát, virágokat, ami csak kellett. Némelyikben nyitottak éttermet, panziót, óvodát vagy bölcsődet. Ezért sokan látogattak oda, főleg, hogy a közelben még egy szép kirándulóhely is volt. Csak a falu szélén állt egy-két lerobbant kunyhó. Mint például a Kocsis család szomszédjának a viskója. Azt már húsz-harminc éve építették, és azóta ugyanaz az ember lakta. Csak néha látták az utcán. Fekete, rövid hajú, komor tekintetű férfi volt. Az anyja meghalt tíz éve, és ő ott maradt magányosan.

Lassan világosodott a szoba. Az óra is mintha egyre gyorsabban ketyegett volna, de a számokat a félhomályban látni nem lehetett. Sári egyébként sem tudta az időt leolvasni róla. Bár a szülei nyáron tanítgatták erre, a kislány akkor úgy gondolta, hogy majd az iskolában ezt is megtanulja. Ezért most csak fülelt, mikor kattan a mu­tató. Mindössze tízig számolhatta őket, mivel eddig tellett a matematikai tudása. Még egy perc sem múlott el ébredése óta, de azt máris óráknak érezte. Ha nagyon izgult a másnapért, sohasem tudott elaludni. Most pedig nem bírt újra elmerülni az álmok világában.
Azért mégis álmodott: a holnapi iskoláról, ami az első nap ott; a régi óvodáról, ahonnan azért mégiscsak szép emlékei maradtak. Közben az éjszaka csendje a haj­nal halk zajává változott. A ház előtt egy villamos gördült el, és a szoba ajtaja felé léptek közeledtek. Megmozdult a kilincs. Az illető óvatosan nyitott be. Egy szőke, kék szemű fiú lépett a szobába. Amint észre vette, hogy kishúga ébren van, moso­lyogva kívánt jó reggelt.

Az újbeszél alapelvei

Az újbeszél Óceánia hivatalos nyelve, s azért találták ki, hogy az Angszoc vagy angol szocializmus ideológiai szükségleteit kielégítse. 1984-ben még senki sem használja, sem szóban, sem írásban, egyedül gondolatközlési eszközként az újbeszélt. A Times vezércikkeit újbeszélül írják, ez azonban olyan mutatvány, amire csak a szakember képes. Úgy vélik, hogy az újbeszél körülbelül 2050 táján szorítja ki véglegesen az óbeszélt. Közben állandóan tért hódít, mivel minden párttag igyekszik egyre több újbeszél szót és nyelvtani szerkezetet használni a mindennapi társalgásban. Az 1984-ben használatos, az újbeszél szótárának kilencedik és tizedik kiadásában foglalt változat csak átmeneti forma, sok fölösleges szót és régies alakot tartalmaz, amelyeknek kiszorítása később lesz esedékes. Mi itt a végső, tökéletes, a szótár tizenegyedik kiadásában lefektetett változattal foglalkozunk.

The Ministry of Truth by Dorian Lynskey review — Orwell in the age of Trump  | Saturday Review | The Times

Jelenet a regényből, 1984-ben készült, brit filmből. A rendező Michael Radford volt.

Délelőtt még enyhe szellő fújta a fák leveleit, és az eső táplálta a falusi csatorna vizét, de ezen a késő délutánon már a nap sugara sütött be az iskola piszkos ablakán. A koszos üvegen egy rövidre nyírt, fekete hajú fiú nézett ki. Balkovitz Ajtonynak hívták, ő volt az osztály egyik legbeszédesebb tanulója. Most azonban hallgatott, és figyelte az iskolából hazaballagó diákokat. Bizonyára az anyukáját várta, de az mindig csak este jött érte, mert dolgozott. Nem csodáltam a dolgot, hiszen özvegyasszony létére négy gyermeket nevelt, és kellett a pénz. Ennek ellenére nagy szegénységben éltek, mint a legtöbb család itt a környéken. Én is haza szerettem volna menni, de a szüleimnek aznap reggel megígértem, hogy megvárom őket, és autóval megyünk tovább a nagypapához. Persze útközben a húgomat is összeszedjük az óvodából. Unottan lapozgattam egy könyvet a padomban, amit ezelőtt kétszer kiolvastam, és már egyáltalán nem volt érdekes.