Nyomtatás
Kategória: Próza

Az egyik alkalommal, amikor Magdának vittük az ebédet, kérték, hogy menjünk be a szobába. Már ott ült Weinebné is a szomszédból, akit csak futólag ismertünk, férje a műszaki egyetemen tanított, talán ezért tartott szorosabb kapcsolatot egymással a két család. A lapok ki voltak osztva, mi voltunk az Észak-Dél, ők meg a Kelet-Nyugat. Ferenc feltette a szemüvegét, mielőtt olvasni kezdett néhány pillanatig az ujjai között tartotta a papírt.

Mivel nincs gyermekünk rád és testvéredre, mint Magda unokaöccseire hagyunk mindent. Most tűnt csak fel, hogy Weinebné egy nagy női táskát tart szorosan mind a két kezével az ölében. Az a fajta táska volt, ami néhányszor már kiment a divatból aztán megint divatba jött. Elvesztette eredeti világos barna színét, és az évek során sötétedni kezdett, de ez még javított is a megjelenésén. Feltehetően Magda, néhány évtizeddel korábbi kollekciójából származott. A csatján jól látszottak a szecessziós inda kacskaringói. Ez is a lakás úrnőjére utalt, mindig ügyesen felhasználta a régi táskák megmenthető elemeit, ezzel is egyedivé tudta azokat tenni. Mi lehet benne, törtük a fejünket. A végrendelet rövid volt. Azt nem tudtuk megállapítani, hogy mennyire szabályos. A mi kezünkben nem volt adu. Nem tudtuk, mit kell ilyenkor mondani. Hallgattunk. Ferenc egy darabig az arcunkat vizsgálta, aztán intett a mellette ülő „játékostársának”, tegye le a lapjait. Weinebné zavarban volt, mosolyt erőltetett az arcára, és kinyitotta a retikült. Úgy tartotta, hogy beleláthassunk. Tele volt ékszerekkel, karkötők, nyakláncok, ezüst és arany láncok, fülbevalók torlódtak egymáson. - Ezek mind antik ékszerek, megboldogult édesanyám viselte őket. Weinebnét kértem meg az őrzésükre. Ez is mind a tiétek lesz, ha gondoskodtok majd rólunk – mondta ünnepélyes hangon. Ferenc a többesszámot csak azért használta, mert Magda akkor még a másik szobában feküdt, és feltehetően mindent hallott. Erre a jelenetre Ferencnek volt szüksége, tisztában volt Magda állapotával, és jó előre fel akart készülni az új helyzetre, a treff ászt a kezében akarta tudni. Mi csak pikk lapokat tologathattunk a fejünkben. Az ékszerek létezéséről mi addig semmit se tudtunk. A látszat csal, néha az igazi érték ott van előtted, csak olcsó bizsunak véled. Élénken megmaradt az emlékezetemben egy jelenet. Egyszer amikor felszaladtam a nagynénémhez láttam, hogy a belső szobában az ágyra mindenféle régi, értékesnek tűnő tárgyak, ezüst cigaretta tárcák, ezüstvégű bot vannak kikészítve. Volt ott egy díszes kard is köztük, csupa olyan holmi, amit mi korábban csak a múzeumokban, vagy a filmekben láthattunk. Valószínűleg éppen a külföldi vevőiket várták.


Amikor a kórházi telefon után elmentünk Ferenchez ő már tudta a hírt. Szeme fátyolos volt. Ismertük jól, egy érzelmes film, vagy egy romantikus zenemű milyen könnyen csalt ki belőle könnyeket. Az arcát vizsgálgattuk, hogy megtudjuk ezek a mostani cseppek mennyire igaziak, hiszen a valódi könny ritka emberi tünemény. Kopott köntös lógott rajta. Nem tűnt a valamikori arisztokrácia utódjának, inkább a nép lezüllött fiának hatott. Az a hét, amit Magda nélkül töltött otthon, meglátszott a lakáson is. A konyhában mosatlan tányérok tornyosultak egymáson, a szobában ruhadarabok hevertek szanaszét. Az asztalon egy nagy halom papír állt, mindenféle írtatok. Mintha keresett, kutatott volna valami után. A lakás eleganciája teljesen eltűnt. Ferenc elvesztette korábbi magabiztosságát. Tétován lépkedett a szobában, mint aki még nem szokta meg a félhomályt.

A temetést a feleségem intézte. Sikerült a farkasréti temető egy könnyen megközelíthető parcelláját megszereznie. Szokásos módon zajlott le. Ravatal. Koszorúk. Néhányan a házból. A bridzscsapatbeliek már mind régen meghaltak. Pap. Előírásos részvétnyilvánítások, kalapemelések. Vége. A hosszú élet egyenes következménye, hogy lassan elvesztesz mindenkit, aki korábban fontos volt, a barátok, a rokonok, még a távoli ismerősök is a halálozási hirdetések gyászkeretében üzennek, már ne keress. Nincs ebben semmi meglepő annak, aki túlélt két háborút, egy forradalmat, ki tudja hány bajt és veszteséget. A fess férfiből, petyhüdt, barna foltos bőrű, hajlott hátú ember lesz, a nő arcát a nemes márvány erezetére hasonlító repedések lepik el, megtörik a szem csillogása, eltűnik a tekintet melegsége.

Magda temetése után egyenesen hozzánk mentünk. Megbeszéltük, hogy egy-két hétig Ferenc nálunk lesz. Annyit mondogatta, hogy mi lesz velem, meg úgy se élem túl, pár nap múlva követem az én drága Magduskámat. Taxiba ültünk. Ferenc a sofőr mellé telepedett. Egyszer csak erélyesen felszólította, – Itt álljon meg! Nem értettük mit akar. Kezébe nyomott egy húszast. Látja azt a újságárust. Vegyen egy sportot! Aztán hátrafordult és megkérdezte - Működik a televíziótok? Ma lesz a bajnokok ligájának a döntője - tette hozzá magyarázóan. Belelapozott az újságba, de aztán az ölébe tette, inkább az utat, pontosabban a járdán sétáló, ácsorgó embereket nézte. A nap vidáman sütött, nem törődött azzal, hogy temetésről jövünk. A körúti házak nagyszerű színházi díszleteknek tűntek, a siető emberek között minden korosztályból volt szereplő, a nők, a férfiak, még a gyerekek arcáról is eltűnt minden tartózkodás, mindenki azonos volt önmagával. – Hol szoktak ácsorogni a lányok? - kérdezte váratlanul, amikor a rossz hírű tér mellet hajtottunk el. Egy szót sem szóltunk.

Életünk eseményei ravaszul vannak eltervezve. Nem tudjuk milyen váratlan kanyarokra vezetnek. Azt hisszük, magunk választjuk meg az irányt, és több út között válogathatunk, valójában mindig túlságosan közelről nézhetjük csak a térképet, és sose tudjuk igazán áttekinteni. Így vagyunk azzal is, amikor azt hisszük jól ismerünk valakit, de csak ha eltöltünk vele egy fedél alatt néhány napot, tudjuk meg, milyen valójában. Nem gondoltuk, mit veszünk magunkra, amikor hozzánk költöztettük.

Az első dolga volt, hogy bekapcsoltatta a tévét, hogy nézhesse a meccset. Amikor lefekvéshez készülődtünk, mondtuk, hogy szabad a fürdő, mehet. Nem ment. Aki keveset fürdik, az büdös. Az öregedő testnek amúgy is van valamilyen furcsa kipárolgása, ha ez keveredik az izzadtsággal, az elviselhetetlen. Párnája alatt tartogatta Magda fényképét. Időnként elővette, megpuszilta és könnyes szemekkel beszélt hozzá, de arcáról mindannyiszor hiányzott az a jellegzetes kifejezés, amelyik akkor jelenik meg, ha boldog emlékeinket idézzük fel. Reggel meg meztelenül sétálgatott a lakásban, hiába kértük, ne tegye ezt a kiskorú lányunk miatt.

Feldicsérés

Akár kézzel, akár géppel mosson bip mosókrémmel (Caola)

Másnap váratlanul megjelent nálunk Zsé. Talán még soha nem jött el hozzánk egyedül. Nem tudtuk mire vélni a dolgot. – Feri bácsit jöttem meglátogatni. Aztán elvonultak az egyik szobába, maguk után még az ajtót is behúzták. Miről beszélhetnek? - merült fel bennünk a nyugtalanságot okozó kérdés. A jelenet nem sok jót ígért. Titokzatos mosollyal az arcukon jelentek meg. Másodszor ültünk le a játékasztalhoz. Éreztem megint rossz felállásban várjuk a lapokat. – Az lenne a megoldás, ha Ti végleg idevennétek Feri bácsit. Eladjuk a budai lakását, persze ti is kaptok majd belőle. Mennyit? –néhány, pikk, és kör volt csak a kezemben, treff egy sem.Ötszázezret, az szép summa, ennyi pénzetek még sose volt. A lapjaimat rendezgettem. Tudtuk a lakás legalább három milliót ér. – Miért nem Ti veszitek magatokhoz? – Passzoltam.

Néhány nap elég volt, hogy belássuk ez az együttélés nem tartható tovább. Úgy döntöttünk hazavisszük, és inkább hordjuk neki az ételt, mint korábban. Ez ellen ő se tiltakozott, tudtán kívül megenyhültek a vonásai, szemmel láthatóan felvidult. Egyre jobb erőben érezte magát. Talán most, hogy jóslata szerint nem követte feleségét az ismeretlenbe, elhitte, hogy meghalni nem is olyan könnyű. Mindenesetre a végrendeletről ezek után nem esett szó. A becses táskát se láttuk többé, elillant az emlékek szürke füstjében. Bennünk meg kezdett derengeni, Ferenc miért akadályozta meg, hogy találkozzunk halála előtt Magdával.

5 db RÉGI NŐI TÁSKA, RETIKÜL, BŐR - SELYEM EGYÜTT | Antikrégiség.hu Piactér

Feldicsérés

Bőröndökhöz, lószerszámokhoz, bőrretikülökhöz, bőrbútorokhoz
SCHMOLL-PASZTA, magyar találmány

Aztán jött az az asszony. Évtizedekig ült balról Ferenc mellett az operában, az évenként meghosszabbított bérletük jóvoltából. A végeláthatatlanul hosszú Wágner előadások alatt néha összeért a térdük. Magdával jól összebarátkoztak. Amikor először volt alkalmunk vele találkozni, feketére festett, kontyba tornyozott haja és kikészített arca ellenére meglehetősen túlérettnek látszott, mint aki már jóval túlhaladta a szenvedélyek életkorát. Szívósan kitartó, kissé émelyítő kölniillat lengte körül. Hamar megtudtuk, hogy mivel nyerte meg magának Ferencet. – Tudod mit adott nekem már az első nap, amikor felkeresett? – dicsekedett diadalmas arccal. Nem arról volt szó, hogy ő lett volna a végzete, az, akiért föllángolhatott benne, amit ifjúkora óta visszafojtott magában. De valóban ellenállhatatlan erővel ragadta meg, kiszámítottan, érdekből. Mint kiderült, Ferenc lett az ötödik, már nem a férje, talán valamiféle társa. Mindegyik korábbi férje hagyott rá valamit, ki egy lakást, ki egy gyereket. Amikor Ferencet magához vette, persze már mind a három gyereke felnőttkorú volt. Kaptak egy-egy autót, mert jó anya volt, a gyerekeiért élt és vállalt mindent egész életében. Mi is kaptunk egy nagy, barna, kétajtós ruhásszekrényt, amikor eladták a lakást, és fel kellett számolni. Ferenc nem látta a rávetülő árnyat, úgy érezte szelíd, alkonyi derengésben terül elébe, ami még a hátralévő életében előtte van, és minden jó lesz. Talán csak nyugalmat akart, szelíd békességet, egy kis napsütést, csöndes napok derűjét -- gondoltuk jóhiszeműen. Amikor utoljára láttuk a neki kijelölt szobában ült a televízió előtt, valami piros melegítő volt rajta. Egy meccset nézett éppen. Nem tudtam megállapítani ki áll nyerésre.

Folytatás:13.