Az a nap látszólag ugyan olyan volt, mint a többi. Mikor megcsörrent a telefon, nem gondoltunk rosszra. Igaz, a vattás felhőtakaró az alacsony égen komor hangulatot adott. A doktornő volt a kórházból: – Meghalt, ma hajnalban. Miért nem jöttek be hozzá, úgy várta. – Feri bácsi megtiltotta. – Pedig valami fontosat akart közölni veletek, azt hiszem.... - hangja nagyon messziről jött, rekedt volt, hallani lehetett a mindegyre megszűnő és újra megerősödő leheletének zaját. Igen jó barátnők voltak. Nem ért minket váratlanul a hír, hosszú hónapok teltek el a műtét óta, de az állapota nem javult.

Amikor levették az egyik mellét, és a seb nem akart begyógyulni, sejtettük, hogy nincs sok hátra. Ő is tudta, hogy ebből már nincs vissza út. Ne engedd, hogy levágják a melledet, ígérd meg! - mondogatta a feleségemnek. Egy fél éven át mi főztünk nekik. Megmondták mit akarnak enni, mi bevásároltuk a hozzávalókat, és megfőztük. Vettünk egy kis ételhordót is, abban vittük el két naponként. Fillérre el kellett számolnunk a költségekkel. A mérnök úr csóválta a fejét, amikor átadtuk neki mi mibe került. Talán arra gyanakodott, magunknak is az ő pénzéből főzünk? A régi idők járhattak az eszében, mikor még cselédeket tarthattak. Úgy bánt velünk is, mint annak idején azokkal. A cselédek lopnak, mindig lopnak. - szokta mondani. Apja főispán volt, ő kastélyban nőtt fel. Évekkel később tudtuk meg, hogy milyen rossz híre volt a fiatalúrnak, molesztálta a fiatal cselédlányokat. Nem ismerte az árakat, soha sem kellett ilyesmivel foglalkoznia, a háztartás a feleségének a dolga volt, pedig Magda amellett, hogy bevásárolt, főzött, sok mindennel foglakozott még. Ő volt, aki azokban a nehéz években összeügyeskedett annyit, amiből fenntarthatták, körülbelül, a korábbi életnívójukat. Ferenc minden hónap elején átadta a főmérnöki fizetését, és pénzügyekkel a továbbiakban nem foglakozott. Ha kellett egy cipő, egy ing, vagy valami ruhaféle, Magda vette meg neki. Ő cipelte el a szabóhoz is, hogy megrendelje az új öltönyt, a kitűnő halszálkás szövetanyagból. Ferenc soha nem kérdezte, hogyan jutott hozzá.

Magdán mindig minden divatos volt. Sokáig direktrix volt a belváros legelegánsabb ruhaszalonjában. Tévedhetetlen ízlése nélkül nem tudták volna kellő színvonalon kiszolgálni a megrendelőket. A testvéri országok első titkárainak a feleségei jártak oda, na azoknak aztán nem volt ízlésük egyáltalán. Finoman kellett rávezetnie őket a helyes választásra. Mindenre tudott figyelni, meg volt az a különleges képessége, hogy az embereket szóra bírja. Hangversenyekre jártak, operabérletük volt, de a zene élvezete helyett, neki fontosabb volt, hogy lássa a többi „úrinő”, hogyan öltözködik, belőlük kerültek ki az ő vevői is. Akkoriban éppen női táskákat varratott és adott el feketén. A modelleket a bécsi barátnőjétől kapott magazinokból vette át, de mindig változtatott is a divatos formákon, így azok egyedi darabok lettek, két teljesen egyformát soha nem készíttetett. Múzeumokba is jártak, de a képeken elsősorban a női ruhák érdekelték. Ferenc a két háború közötti időben, amikor még miniszteri tanácsos volt, ami mellett néha tervezett egy-egy lakóházat is, igen jól keresett. A kényelmes budai belvárosi lakáshoz is úgy jutottak, hogy a ház terveit ő készítette, és a honorárium helyett megkapta az egyik lakást. Modern bútorokkal rendezték be. Volt egy zeneszekrényük is, ami akkoriban egy vagyonba került, de aztán, amikor bejött a mikró-barázdás lemezek korszaka, nem vettek újat, már nem ment olyan jól. A bútordarab megmaradt, némán állt a fal mellé tolva, néhány hamutál és váza állt rajta, egyáltalán nem oda illően. Ferenc műveltsége féloldalas volt. Adyt meglepő módon jól ismerte, valami megfogta benne, - bár ezt soha nem fejtette ki, mi volt az - de egyébként minden művészben gyűlölte az egzaltáltságot. Könnyen ráaggasztotta valakire az „őrült” címkét, persze ítélete elsősorban a még élő „modernekre”, különösen az absztrakt festőkre vonatkozott, a régieket, akiken még ő nevelkedett, az egekig magasztalta. Nem volt gyerekük. Talán valamilyen egészségügyi ok miatt, de az is lehetett, hogy nem akartak; mind a kettőjüknek második házasság volt, amiben éltek. Akárhányszor fel kellett valamiért mennem hozzájuk, mindig volt ott náluk éppen valaki. Csonka úrra a negyedik emeletről jól emlékszem, mindig hozta magával a rumos üvegét, de csak ő ivott belőle, nagynénémék soha nem ittak vele, de a stampedlis poharat ők tették eléje. Azt hiszem szivarozott is, és ha ott voltam mindig kijutott nekem a bölcsességeiből. Az élet harc. A sült galamb nem repül a szádba. Csak a kemény munka számít, és a tapasztalás. Ami a mai tankönyvekben van, az meg mind csupa szamárság. Söpörd ki az agyadból a sok ostobaságot, azoknak semmi közük a valósághoz. Jó zsírosan nevetett. Apjának a régi világban motorgyára volt, az első magyar gyártású gépkocsik az ő gyárából kerültek ki. Az államosításkor persze mindent elveszítettek, a kitelepítést viszont megúszták, hamar kiderült ugyanis, hogy a párt által a gyár élére kiemelt elvtársnak fogalma sincs a gépgyártásról, ezért az ő mérnöki szakértelmét nem nélkülözhették.

Irat 1943-as telefonkönyv

Eltűntek terített asztala ez a könyv, régen elfelejtett emberek arcai sejlenek fel lapjain. Múltunk elnémult fiai és leányai. A neveket, a hirdetéseket olvasva egy kihunyt világ elevenedik meg. Az ötvenes évek elején, amikor bitang szelek kószáltak, és súlyos felhők ülték meg „a boldog jövő” egét, a kitelepítettek névsorát, állítólag, ebből a könyvből gyűjtötték össze.

Néhány hasznos tanács:

• • Öt szóig terjedő üdvözlést, köszönetet vagy más udvariassági kifejezést képes-levelezőlapon, névjegyeken, nyomtatványdíjjal adhat fel.

  • Külföldi hírlapokra a postafiókokban is előfizethet.

  • Tárcsázás előtt emeljük fülünkhöz a hallgatót, és várjuk be a központ jelentkezését jelző búgást.

  • 5 percnél hosszabb ideig ne vegyük igénybe a telefont.

  • Más tanácsok: "Kérjük, hogy az előfizetők az igazolvány nélkül megjelenő, magukat távbeszélő alkalmazottaknak mondó egyéneket haladék nélkül adják át rendőrnek, illetőleg a csendőrnek."

  • "Zivataros időben a távbeszélőt ne használjuk!"

  • "Nem késik le a vonatról, ha idejében felcsengetteti állomását."

Néhány feldicsérés:

• • Bőrruhákhoz SCHMOLL-PASZTA.

  • Kulcsár és Huppert a finom ruhák tisztítója. 

  • Dr. Radnai Gyorsíró- és Gépíróiskolája IV. Pázmány Péter tér 5.

  • Gyorsfutár-boy és Triciklin Áruszállító Budapest, VIII. Kender u. 24.

  • Adler írógépek vezérképviselete Vass János, VI. Irányi-utca 4. szám.

  • Dajkavizsgáló, bentlakó szoptató dadák. Hygieia orvosi. Vezető-főorvos Kelemen Endre dr. v. egyet. tanársegéd. Szolgálat éjjel-nappal. VI. Teréz krt. 25.

Néhány elfelejtett ember, rang és cím:

• • Endrédy József Vitéz p. ü. irodafőig.,

  • Géczy Sándor vitéz, m. kir. ezredes,

  • Szeleczky Ferenc miniszteri főmérnök, okl. építész,

  • Oláh Gyárfás Mihály, az Astra filmgyár vezérigazgatója a balatonlellei Gyárfás-szálloda penzió tulajdonosa,

  • Perczel Tamás vitéz, bonyhádi, m. kir. huszárezredes.

Egy beszédes lakcím:

Sebestyén Aladár igazgató, III. Szemlőhegy 42.

A könyv fedőlapján egy zárójeles mondat így szól: "A névsorhoz fűzött "SZAKNÉVSOR" a m. kir. posta személyzete jóléti alapítványának kiadása."

Klára, apám másik nővére volt a keresztanyám. Zoltánnal későbbi férjével való egymásra találásuk igazi, első látásra történt szerelemi történetbe illett. Pedig megismerkedésükben volt egy kis fondorlat is. Amikor Klára nővére, Magda valami könnyű betegség miatt kórházba került, mindjárt feltűnt neki a fess klinikai gyakornok. Mikor néhány nap múlva kijött és Klára meghűlés miatt lázas lett, a fiatal orvost hívták ki, hogy vizsgálja meg. A többi már ment magától. A társadalmi előírásoknak megfelelően hamarosan eljegyezték egymást, és a házasságkötés időpontját is kitűzték. Nászútra Velencébe kívántak utazni, de az valami miatt elmaradt, és soha nem tudták bepótolni. Örömteljes, hosszan tartó boldogságot kívánunk az ifjú párnak, Babi, Gyuszi. A távirat hátoldalán a korabeli reklámszöveg: Egészségét szolgálja, ha mindenütt Nektárt követel! Növekvő kíváncsisággal olvasgattam a többi köszöntőt is. Íme egy másik, amelyiknek a szóhasználata sok mindent elárul arról a mára végérvényesen elmerült korszakról. Kedves Klárika! Bocsássa meg, hogy még csak most gratulálok, de az értesítést ma kaptam kézhez, mivel érkezése idején Pesten voltam és a cselédünk úgy elrakta, hogy csak most jött elő. De a jókívánság, azt mondják sosem késő! Fogadja hát tőlem el, így utólagosan! Kezeit csókolja: Kismányi-Mányi Döme József. Közel száz ilyen és ehhez hasonló gratulációt, üdvözlő táviratot találtam abban a cipősdobozban, amiben Klára a fontos iratait őrizgette. Csupa számomra ismeretlen ember küldte őket, akik már régen nem élnek, de az ő életüknek részesei voltak.

Feldicsérés

Dísztávirattal olcsó pénzért megkülönböztetett figyelmének adja jelét (Hirdetés az 1940-es telefonkönyvből)

Klári és Zoltán különleges kötelékben éltek. Az a fajta kapcsolat alakult ki közöttük, amiben egymástól távol is megsejtik a felek, ha történik valami a másikkal. Számukra a házasság sohasem lett teher, pláne nem vált „elévült intézménnyé”, amit úgymond „új alapokra” kell fektetni. Megnyugtató volt látni, hogy akadnak olyanok, akik semmit sem változnak. Nekem úgy tűnt mintha évtizedekig egyáltalán nem is öregedtek volna. Egymás iránti ragaszkodásuk ellensúlyozta szomorúságukat, hogy nem lehetett gyerekük. Klára finom arcbőre idős korában is mutatta hajdani vonzerejét, tekintete mindig őszinteséget árasztott. Mosolya azok közé a ritka dolgok közé tartozott ezen a világon, ami szép és jótékony hatású. A fényképalbumban lapozgatva mindig megállok, ha az ő képét látom. A mosolyától szája kecses lesz, szemöldökének íve megváltozik, fejének formája karcsúra nyúlik, kétoldalt kis gödröcske jelenik meg rajta, s tekintetét valami megmagyarázhatatlan szelídség festi át. Amikor szüleim elváltak és én Acsádiéknál, kosztos diákként tengettem napjaimat, jegyeim a gimnáziumban hirtelen leromlottak. Félő volt, hogy megbukok néhány tárgyból. Kálra felvette csinos ruháját és felkereste osztályfőnökömet. Biztos vagyok benne, hogy a mosolyával vette le tanáromat a lábáról. Időnként érdeklődött keresztanyám iránt, és ebből tudtam, hogy mosolya tünékeny boszorkányságának milyen nagy hatalma lehetett. Nem mintha bármennyi kacérság is lett volna benne.

Feldicsérés

A külföldit is felülmúló kitűnő minőség. Mindenki, aki megízlelte, megkedvelte és elismeri, hogy a nagy verseny győztes favoritja magyar termék, a FŐSÖR MALÁTAPEZSGŐ sörkülönlegesség. Követelje mindenütt: Az „ERŐ FORRÁSÁT”! (Hirdetés az 1940-es telefonkönyvből)

Magdáéknál bridzsparti folyt éppen. Figyeltem Ferencet hogyan veszi kezébe a ketté osztott kártyacsomagot, hogyan helyezi az egyik csomó lapjainak a sarkait a másik sarkai közé, aztán elegáns mozdulattal hogyan ereszti egymásra a kártyalapokat. Úgy mozogtak az ujjai, mint egy bűvészé. Látni lehetett, hogy nagy gyakorlata van benne, és önmagáért kedveli a kártyát. Magda soha nem játszott, az ő feladata az összegyűjtött pontok feljegyzése volt. Ferenc csapata volt sokáig a hazai bajnok, a lakás tele volt a különböző versenyek első helyezetteinek adott, a győztes csapat nevével gravírozott ezüst hamutálakkal. Ferenc kidolgozott egy licitrendszert, ami nagyon hatásosan működött, ez hozta nekik sorra a győzelmeket. Gyakori játékos volt köztük a nagynevű író is, akinek írói munkásságáról egyébként ritkán esett szó annál az asztalnál, talán azért, mert ő sem azt, hanem a bridzset tartotta az igazán fontosnak az életében. Persze tudták, hogy gyenge pillanataiban írogat is. Ritka alkalom volt, amikor a parti utáni kávézgatás közben én is ott ülhettem az asztalnál. Egy különleges perzsaszőnyeggel volt leterítve, ilyent sehol máshol nem láttam. Akkor fejtette éppen ki, miért nem tekinti hivatásának az irodalmat, hanem inkább valamiféle átoknak. Az ember egyetértésben szeretne élni a világgal egyszer csak megbélyegzettnek kezdi érezni magát, ha meg eleget próbál tenni az elvárásoknak hiteltelenné válik. Nem beszélve arról olyan írok társaságba keveredik, akik a magyar nyelv elemi szabályait sem ismerik. Amíg hallgatok, addig biztos, hogy nem mondok hazugságot. Vagy ami még rosszabb: fölösleges dolgot, olyat, amit mások már megírtak. Nincs csüggesztőbb állapot egy író számára, mint amikor úgy érzi igazi, belülről fakadó írásainak a megjelentetésére nincs lehetőség. A fő művének, nem véletlenül, az angolul megjelent bridzs-szakkönyvét tartotta, amire persze méltán lehetett büszke a versenyjátékosok körében.ⁱ

A háború után a versenyek is megszakadtak, csak sok-sok évvel később kezdődhettek újra, az „urak játéka” idegen volt az elvtársak szemében, akik legfeljebb ultizni szoktak. Egyébként is a reakciósok ne jöjjenek össze kártyázás ürügyén, mert közben vagy utána ki tudja miről beszélgetnek. És valóban, a túlélésüknek volt eszköze a bridzs. A vitrinből előkerültek a meisseni porcelán kávés vagy teás készletek, az asztalon ott állt az ezüst cukortartó, a légkör a régi úri világot hozta vissza, amikor a mondatok még a „kérlek szépen” fordulattal kezdődtek, a társalgásnak még éltek a kulturált formulái, az udvariasság, a háziasszonynak szóló bókok közhelyei. Maguk között lehetett gúnyos megjegyzést tenni a micisapkás, "prolidiki" világra, az új osztály szavain, szófordulatain nevetgélni. Igaz jól tudták, hogy hiába tesznek a fejükre kalap helyett Lenin-sapkát, elég ha ránéznek valakire, és megszólalnak: mindenki tudni fogja, melyik osztályhoz tartoznak. Minthogy ténnyé vált számukra, a szocializmus örökké fennmarad, nincs más, alkalmazkodni kell hozzá. Ferenc úgy fogott ki az új világon, hogy erőn felüli vállalásaival rálicitált a kiírt tervfeladatokra. Akkoriban rohammunkában kellett gyártani az új, szocialista ipari létesítményekhez a terveket. Ő azokat sorra a kért határidő előtt teljesítette, és végül elnyerte a sztahanovista címet. Furcsa volt olvasni a kitüntetés ízléstelen oklevelén az ősi nemesi család leszármazottjának a nevét. Később, a munkaversenyek lázas idejének elmúltával már nem kellett törnie magát, arra is volt ideje, hogy egyik-másik csapattársát felhívja munkaidőben, és lazításként képzeletbeli partikat játszanak le telefonon keresztül, lapokat osztottak le egymásnak, licitáltak. Nyilvánvalóan érzékelték, hogy az emberek körülöttük nem értik, miről beszélnek; élvezték, hogy ők ebben legalább a sok bugris fölött állnak.

Feleségem egy szövőgyárban dolgozott a munkaügyi osztályon, mikor feljött a szabolcsi falujából 18 évesen, szerencsét próbálni. Akkor találkozott először a nevemmel. Barátnője, aki a pesti munkahelyet ajánlotta neki, mint érdekességet mutatta, hogy nézd tavaly dolgozott nyáron itt egy főiskolás fiú, akinek a születési éve, hónapja, napja is azonos az enyémmel. Érdekes, mondta későbbi feleségem nem nagy lelkesedéssel. Nem tudhatta, hogy az a fiú lesz majd gyermekei apja. Később meg elmesélte, hogy az egyik kollégája, a Vili bácsit gyakran hívta valaki, akivel a telefonon keresztül bridzseztek. A vonal túl felén Ferenc volt, Magda férje.

Őt egyszer láttam igazán idegesnek. Tél volt, és abban az évben szokatlanul nagy hó esett. Kezében a logarléccel járkált fel és alá a lakásban. Lázasan számolt. Az egyik ő általa tervezett gyárnak a lapos tetejére hullott hó tömegét számolta ki, vajon kibírja-e? Akkoriban szerencsére mindent túlbiztosítva terveztek, számítani kellett a hanyag munkából keletkező hibákra, és arra, hogy a helyi elvtársak éppen akkor épülő házaira is maradjon. Anyag egy része azokba vándorolt mindig. A hó szerencsére hamar elolvadt.

Gimnazista koromban megkérte apám Magdát, hogy Ferenc valamelyik mérnök barátján keresztül szerezzen nekem a nyári szünetben munkát. Szólt is valakinek. Majd a betont kell locsolgatnod a slaggal, nem fogsz belehalni. Hát a valóság egészen más lett. Talicskával kellett egy építkezési területen a homokot áttolnom a terület másik végébe. Kemény munkával két nap alatt végeztem vele, jelentkeztem az építésvezetőnél, hogy készen vagyok. Kezemet feltörte a talicska szarva. Akkor most hord vissza!- szólt a parancs. Na erre nem voltam hajlandó. Beosztott hát a mészgödörbe, hogy rakjam lapáttal a leeresztett vödröket tele az oltatlan mészporral. Egy rozoga létrán kellett lemásznom, fél kézzel tudtam csak kapaszkodni, mert a másik kezemben a lapátot vittem. Felnézni is gyötrelem volt, mert a nap már a fejünk fölött állt és küldte rám az árnyéktalan pokolba a tűzét. Rettenetes volt, mert persze szállt mindenfelé és egy idő után, ha levegőt vettem a számba is becsapódott, a nyálammal meg azonnal oltott mésszé változott és kegyetlenül marta a számat, a torkomat. Nem bírtam sokáig. Mikor kimásztam a gödörből, ruhám tele volt mészporral, ahogy az arcom is fehér volt, megfelelt az állapotomnak, bohócnak éreztem magam. Izzadt arcomat marta erősen. A következő munka volt a legnehezebb. A malteros ládából kellett a hosszú nyelű kanállal kiemelni az anyagot és feladni az állványon dolgozó kőművesek vödrébe, abból vettek mikor rakták a téglákat. Már belemeríteni se volt könnyű a sűrű malterba a kanalat, de kiszakítani belőle már majdnem meghaladta az erőmet. Pedig a neheze ezután jött, a súlyos kanalat magasan a fejem fölé kellett volna emelni, hogy elérjem a kőművesek vödrét. Ha nagy nehezen fel is tudtam emelni a malter fele kicsurgott, nagy részt a fejemre. A kőművesem meg káromkodott, hogy igyekezzek. Magasba néztem, a palló résein át arcát nem láthattam, csak a gyakorlott mozdultait, ahogy merít a kőműves kánállal a vödörből és loccsant a malterból az egymás mellé rakott téglákra. Nem állhatott le egy pillanatra sem. Nem volt erőm, be kellett látnom, hogy nem bírom. Mellettem egy testes cigány ember dolgozott, neki is az volt a feladata, mint nekem. Erős volt és ügyes. Látva, hogy nem vagyok képes a feladatra csak annyit mondott: állj odébb, inkább keverd a maltert, hogy ne kössön meg. Majd én föladom a Te kőművesednek is. Ettől kezdve kétszer annyit kellett dolgoznia, mint addig, mégis segített, pedig még a nevemet sem tudta. Ma is látom kerek, mosolygós arcát, ahogy nyugtatón rám néz.

Magda mikor megtudta, Ferencnek viszonya van valakivel a tervezőintézetből, aki fiatalabbnak, és vonzóbbnak tűnhetett a mérnök úr számára, mint ő, nem esett kétségbe, nem rendezett patáliát, tudta, hogy van még néhány adu a kezében. Mindenben követte Bozzay Margit Lelki szanatóriumának a tanácsait. Hagyta a dolgokat folyni a maga útján, vigyázott, hogy a válás kérdése fel se vetődjön. Tudta nem szabad beszélnie a vetélytársáról, és nem akart érzelmileg se hatni az urára, mert sejtette most olyan, mint egy túltelített palack, amibe nem fér már bele egy csöpp se. Magdának egyébként kidolgozott elmélete volt a hűtlenségről, úgy vélte, az csak szilárdabbá teszi a házasságot, mert bűntudatot ébreszt a hűtlenkedőben, ami segíti összeragasztani a kapcsolatban keletkezett repedéseket. Bemondta a kontrát. Finom vacsorákkal várta esténként Ferencet, csábos, új fehérneműket hozatott magának Bécsből, és felfogadott egy masszírozónőt is, hogy a testét újra vonzóvá tegye. Egyszer sokáig kellett csengetnem náluk, míg végre egy ismeretlen nő ajtót nyitott. Egy hosszú kötényben volt. – Várnia kell, Magdát éppen masszírozom – mondta, és futott vissza a szoba felé. Akkor láttam, a kötényen kívül nincs más rajta, mert egy pillanatra kivillant a csupasz feneke.

Zoltán, keresztanyám urának nyúlánk termete, mozdulatainak kimértsége, tiszteletet és nemes eleganciát fejezett ki. Az elégedettség, vagy az öröm érzése, ha meg akart rajta jelenni, mindig együtt járt önmaga fékezésével, mert komolysága, amit a gyógyító szerep előírt neki, nem engedte, hogy az arcára is kiüljön. Figyelmes fejtartása, érdeklődő tekintete mindenkiben bizalmat keltett. Betegei a rendelőbe belépve valahogy azonnal megnyugodtak, biztosak voltak abban, hogy a részletes anamnézis, az alapos vizsgálat után javasolt gyógymód eredményes lesz. Ő még a nagy Korányi professzortól tanulta a belgyógyászat alapjait. Amikor a házassága miatt el kellett hagynia a klinikát, hogy kikerüljön a „díjtalan gyakornoki” státuszból és végre pénzt is keressen, professzora ezekkel a szavakkal jellemezte ajánlásában:

Irat Működési bizonyítvány

Dr. E. Zoltán 1927 februárjában avattatott egyetemünkön doktorrá. Azóta foglalkozik a III. sz. belklinikán, mint gyakornok, 1933. május óta mint tanársegéd. Ez alatt az idő alatt a belorvostannak minden terén kiképezte magát. Gyakorlati érzéke, szorgalma, jó modora, lelkiismeretessége és alapos tudása praedestinálják, hogy a gyakorlat terén jó eredménnyel működjék. Belgyógyászati rendelés vagy osztály önálló vezetésére teljesen qualifikáltnak tartom.” Klinikai munkásságának idején kutató munkával is eredményesen foglakozott.

Budapest 1933. szeptember 11.

Korányi Sándor
y.r. tanár,
III. sz. belklinika igazgatója

A dicsérő sorokat élete végéig, a legféltettebb okmányai között őrizgette. Zoltán hamarosan osztályt vezethetett, és haláláig kijárt neki a „főorvos úr” megszólítás. Kezembe veszem azt a régi fényképet, amin Zoltán és Klári ülnek egy stégen, lábukat a Balatonba lógatva. A ma már furcsának tűnő fürdőruhákban vannak, enyhén egymás felé hajló fejükön önfeledt vonások fedezhetők fel, talán éppen nevetnek valamin.

Folytatás: 11.

:​i1976-ban ott volt a Monte-Carlóban rendezett bridzs-olimpián mint meghívott. Sokan ott szorongathatták meg először a kezét, gratulálhattak bridzsről szóló könyvéhez. A kaszinóvárosban sem tagadta meg önmagát, a hely szépségét így illusztrálta: „Látszik, hogy itt még nem jártak az oroszok.”