Mi kelti fel egy serdülő srácban az érdeklődést egy lány iránt, és miért éppen ő, nehéz megmondani. A vonzalom elementáris erővel támadhat fel olykor, és ennek az okát a felek nem nagyon kutatják. Mi sem tettük ezt. Ma mégis érdekel melyek a szerelmi állapot meghatározói, minek lesz a kölcsönös érzés megjelenésében, a kapcsolat alakulásában elsődleges jelentősége. Ma már tudom a beteljesületlenség miatti feszültség hajtja a feleket. A szerelmesek viselkedését az vezeti, hogy létrehozzák és fenntartsák egymásban a kölcsönösség érzését. Szárnyaik nőnek, örömmel várják a találkozásokat, másképpen látnak, gondolkodnak, mint előtte. A legbelsőbb én kitágulása ez, szomjas, testetlen vágyódás valamiféle, meglepetésszerűen érkező sajátságos állapot eljövetelére.

Olyan eleven és új érzés, amit nem tud semmihez sem kötni még ebben a korban az ember. Egyszerre kívántam menekülni tőle és megnyugvást, felszabadulást, megkönnyebbülést kapni általa. Emiatt a beteljesületlen, viszonzatlan szerelemben feltámadó feszültség miatt tartják sokan a szerelmet kínzónak. Ezt éreztem én is. A veszedelmes kis gimnazistalány, akinek nem mindég egészen naiv és ártatlan, aki tud gőgös királynő lenni az egyik percben és a másikban szerelmes cica, aki nem érez mást, mint a maga hangulatait és ártatlan gyermekszemmel tud lelket ölni. Kapcsolatokban az első lépések megtétele a legnehezebb, mert mind a két fél tart a visszautasítástól. Féltem az ismeretlen érzéstől és vágytam is rá, hogy teljesen a hatalmába kerítsen. A parancsoló hormonok hajszolta kívánás találékonnyá tesz, és a felfedező kezek eljutnak a rejtett tájakig, a combok megnyílását követő rés megtapasztalásáig.

Nehéz visszaemlékezni az első igazi kapcsolatom kezdetére, mintha valami miatt ki kellett volna törölnöm a memóriámból. Míg élénken élnek bennem bizonyos mozzanatok, sok minden homályba veszett. A gesztenyefák, a virágok illatai, a Duna felől fújó szél, a valóság és az álmok egymásba folyó történései visszaidéződnek. Az órák, amikor minden ragyogott, mert aki átélte fiatal és boldog volt. Életemnek ez a szakasza, mint egy hosszú homályba hulló alkonyat nyúlik a felejtés éjszakájába. mégse vált holmi megfoghatatlan álomalakká, régi alakjáról nagyon is határozott kép élt bennem és él ma is, emlékezetem megőrizte tiszta, fiatalos körvonalait. Mosolya és kacagása maradt meg bennem a legjobban. És a szeme, a figyelmes tekintete.

A múlt képei teljes sebességgel peregnek a vetítőgépemben, hunyorgatóan kápráztató fénnyel öntik el vásznamat. Szótöredékek szivárognak elő. Képek, pillanatok, különféle helyzetek, tapasztalatok torlódnak egymásra. Elmélyülnek, jelentőségre jutnak, élmény, érzés lesz belőlük. Nem emlékszem arra Jével miről beszélgettünk, vagy vitatkoztunk, pedig tudom, hogy állandóan élénk diskurzust folytattunk egymással. Emlékszem viszont a lakásukra, sokat voltam náluk. A konyha asztal mellett ültünk, kedves édesanyja kínálgatott valamivel, meg rám szólt, ha a pattanásaimat piszkálgattam. Arra is emlékszem, hogy az egyik szobát a másiktól kétszárnyú üvegajtó választotta el. Mi a nagyobbik szobában sokat voltunk együtt, lemezeket hallgattunk, verses könyveket bújtunk egymás mellett heverészve a széles ágyon. Eszter nevű húga a másik szobában maradt, úgymond tanulni, tudta, hogy nem szabad benyitni oda, ahol mi vagyunk. A lágymányosi séták, bujkálások, egymás felfedezésének az izgalmai is élnek bennem. A suta próbálkozások, és a váratlanul feltörő testi örömök sora, egymás testének a feltérképezése. Az egymás felé tett lassú, tétova mozdulatok, a testi tapasztalatok megszerzése iránti késztetés vezetett el minket a nemi örömök megtalálásához, ma ezt úgy mondanám kicsit tudományosabban, fokozatosan megtanultuk a pszichofiziológiai mechanizmusainkat mintegy „rövidre zárni”, és a fölöttébb kellemes tevékenységünk közben a bennünk felszabaduló kémiai anyaggal előidézni a semmi máshoz nem hasonlítható örömérzést. A pubertás átmeneti ideje után az intenzív szerelmi érzés állítja be a szexualitás rendes működését, hozza létre a genitáliák beidegződését.

A szerelem nem nélkülözheti a szexualitást, de sokkal több és bonyolultabb annál. A plátói szerelemben is megvan csak ott a megvalósulását a tudatos lemondás helyettesíti. A személyek realizálják a helyzetük nehézségeit vagy lehetetlenségét, és ez fékezi a vágyaikat. Mi kapcsolatunkat is fékezte a félelem a nem kívánt következményektől. Sokszor idéztük fől közös biológia tanárnőnk intelmeit erre vonatkozóan, ezért kerestünk ösztönösen helyettesítő kielégülési lehetőségeket, ami meglepetésünkre nagyon sok örömöt tudott adni. Minden együttlétünket átlengte az erős késztetés, hogy tanuljunk valami újat egymástól. Egymás elfogadása segítette gátlásaink feloldódását. Többször jutottunk közel ahhoz, hogy megtörténjen köztünk az, amire vágytunk, de valami miatt a próbálkozásaink mindig félbemaradtak, vagy megszakadtak. A vágy, a szenvedély nekibuzdulása, fölfelé törekvése, édes kuszasága után előbb a félénk hang jön elő, amit aztán az örömnek, a titok bűvöletének kell átvennie. Mennyi szót találtak már ki két test ellenállhatatlan vonzódására, de a bensőséges érzelmekre vonatkozó kifejezések gazdagsága sem képes pontosan leírni a valódi belső folyamatokat, a hazugságokat és a csalódásokat kísérő állapotok hullámzásait. Az édes és szép szavak egy idő múltán elfelejtődnek vagy nem jelentenek már semmit. Jobb nem megtárgyalni, mi volt, milyen volt, ha beszélni, írni kezdünk róla végleg eltűnik.

Minden ember élete olyan, mint egy ház, amit magának épít fel. Minden év egy újabb szoba amibe áthurcolkodsz, az előző ajtaja bezárul, a foncsorozott üvegű ajtaján még vissza tudsz nézni, de visszalépni többé nem lehet. Az a tied, amit múltadból, előző szobád tárgyai közül magaddal tudtál hozni.

Furcsa folytatása is volt kapcsolatunknak. Több mint hatvan évvel később egyik könyvem bemutatóján elém állt Jé. Kezembe adott egy borítékot. Megvallom nem ismertem rá hajdani első szerelemre. Amikor a dedikálásokra került sor derült ki számomra, hogy ki is ő valójában. Különös érzés, amit csak öreg korában kap meg az ember, amikor újra látja azt, akit valamikor szeretett: fiatal arcán a ráncokat, fáradt szemében a régi csillogást, telt alakja mögött a hajlékony derekat. Alakját az emlékezés a következő napokban teljesen felhozták, mutatva, hogy ami velünk megesik nem vész el egészen. Ahogy mai valóságunkban érezni, szeretni, gondolkodni tudunk, abban benne foglalva megmaradnak a korábbi legszemélyesebb élményeink is, még akkor is, ha úgy hisszük régen kitörlődtek belőlünk. Nem kell eltemetni, pláne eltagadni belőle semmit.

Szószövet

Minden szerelemben fogant kapcsolatban a pár tagjai törekednek arra, hogy megismerjék egymás testét hajuktól a lábuk ujjáig. Szerelem nélkül mélyre-mélybe igyekszik a vágy, és a gépiesen ismétlődő mozdulatok valamiféle gimnasztikába fúlnak. A gyönyör is mintha csak egy kóros állapot végét mutatná, ami után viszont nem következik be az igazi, gyógyító feloldódás. Képek, hangok, szavak csupa törmelék. A bőrön átjutó forróságon, az izmok feszülő, lazuló változásain keresztül, a csigavonalban emelkedő, lassan fokozódó, ujjongásik jutó csúcspontig hiába jutsz el, az öröm érzése gyorsan elillan, hiába próbálod magadban az egészet megőrizni, darabkáit összerakni. „Amint kialszik a vágy csillaga,/ forma, szín álarcot ölt,/ elfut gyorsan,/ mindennek csak az árnyéka marad.” i

A kémikusok nem véletlenül a szerelemet egyfajta hormonzavarnak írják le. Kiváltó anyagait is megtalálták már, ezek a dopamin és oxitocin. A dopamin, amit boldogsághormonnak is neveznek, az érzelmi reakciókért felelős agyterületen termelődik. A noradrenalin- és a dopamin termelődés kiváltója a fenil-etil-amin, tőle függ a felfokozott kedélyállapot előidéződése. A szerelmi állapotot testi jelek a pirulás, a tenyérizzadás, a szapora szívdobogás kísérik. Az oxitocin a tulajdonképpeni szerelemhormon a hipotalamuszban termelődik, az agyalapi mirigy hátsó lebenyében raktározódik el, és innen jut a megfelelő ingerek hatására a vérkeringésbe. Szerepük van még ezeken kívül, annak a sajátos állapotnak a kiváltásában, ami annyi örömöt és fájdalmat tud okozni bennünk, az úgynevezett neurotranszmitter anyagoknak, az agyban termelődő endorfineknek is, amelyek egyrészt a fájdalom csillapításáért, másrészt az örömérzet kiváltásáért felelősek. Egyetlen orgazmus annyi endorfint vált ki belőlünk, mint egy egész órán át való futás. (Érdekes, mégis sokan inkább a futást választják, vajon mi lehet ennek az oka?) Többféle endorfin kering a vérben, a legaktívabb a 31 aminosavat tartalmazó ß-endorfin, amely a szerelmi kapcsolat stabilitásáért felel. Szerotonin nevű hormon váltja ki azt az euforikus érzést, amitől boldognak, gondtalannak érezzük magunkat. A felsorolt anyagok kémiai képletei is pontosan ábrázolhatóak, bárki utána nézhet, akit érdekel.

A vegytan nyelvén röviden így írható le az az érzés, amit azok élnek át, akik képesek egymásért bármit megtenni és amit közönségesen és röviden mi szerelemnek nevezünk. Nos, nem tudom ki hogy van vele, de én inkább az írókhoz, a költőkhöz fordulok, ha erről az állapotról akarok olvasni, mint a kémikusokhoz. A férfi szerelmi vágyát másképpen is lelehet leírni, valahogy így: Jön, sápadt hímvámpír, viharfúró szemekkel, bőregérszárnyából véreső és ajka ajkat csókba zár.ii Nászágy aztán gyerekágy. Vagy így: Nincs más, nem is akarok más gyönyört,/ Csak amit tőled kaptam s még kapok./ Koldus-szegény királyi gazdagon,/ Részeg vagyok és mindig szomjazom.iii Hát nem gyönyörű?

A nő lehet hajósokat szigetre csábító szirén, de lehet az ismeretlen testi érzésekre, rejtvényekre választ adó szelíd társ is, aki mindenét odaadja neked és egy kicsit meghal forró ölelésedben. Akinek Te leszel teremtője, imádott ura, aki simogatásodra minden porcikája választ tud adni egyetlen szó nélkül, mert veled akar hullámzó nyelvmozgással csillaggá robbanva, némafilmetek ezer mozdulatát, hátra szaldódat követve, éjszakából hajnalba, délből újra estbe és az égbe jutni, eszmélete teljes elvesztését is vállalva.

A szerelem érzése több mint rokonszenv és más, mint amit mondjuk a barátunk iránt érzünk. A lövőbajnok szerelmes természeténél fogva kizárólagosságra törekszik, a másik személlyel való teljes egybeolvadásra, egyesülésre vágyik. Arc archoz simul, a lehelet a bőrön szétterül, a forró ajkak várva várt érintése végre bekövetkezik. Végre működik az időzár cipzár. A szerelmes ember partnerét gyakran olyannak látja, amilyennek látni szeretné, nem veszi észre gyengéit, negatív vonásait. A felfokozott szenvedély könnyen elvakultságot okoz. Sminkjén a betanult mosolyt se veszi észre. A szenvedély elmúlta sokszor vezet kiábránduláshoz, ahogy a test jelzi a légköri zavart, a józan valóság is változást mutathat. Mivel a szexuális vágy a legtöbb ember tudatában a szerelem hitével társul, gyakran jutnak arra a téves következtetésre, hogyha testileg kívánják a másik személyt, szeretik is. A kapcsolat kezdeti felfokozott élménye azonban sokszor csak addig tart, amíg a személyek között le nem dőlnek a lipótvárosi korlátok és a gellérthegyi meghittségnek állapota, az egymáshoz tartozás borotválatlan közelsége át nem tevődik a felek alttudatába. A legtöbben ezt elsősorban a testi elkülönülés leküzdésében, a szexuális kapcsolat filmszakadásos megvalósulásában élik át. Tárt tenyéren pihensz, madár siklórepülését éled át, lassú spirál hajt felfelé, elnyúlt ellipszis vonalán visz a széllebegés, aztán nekiiramodsz, koronás fénypatak zúdul rád, míg szomjadat ki nem oltja a tudattágító végtelenség…

Bár kapcsolatunk viszonylag hosszú ideig tartott a megváltozott élethelyzetünk miatt lassan teljesen elhalt és megszűnt. Kapcsolatból kapcsolatba születünk, kapcsolatokban fejlődünk ki, és éljük le életünket. Önmagunk megtalálása egyben a közösségben való helyünk megtalálása is. Az utcára kilépve, egy kapcsolatból felszabadulva látod, hogy emberek sietnek el melletted, mindegyiknek célja van, mindenki tartozik valakihez. Új feladatok, új küzdelmek jöttek újabb kapcsolatok születtek, de az az élmény, amit egymásnak adtunk, amikor egymás tanárai és szorgalmas tanulói voltunk bizonyára hasznosult mindkettőnkben. Minden szerelem elmúlása után a csalódás enyhítésére a cinikus hangok erősödnek fel bennünk, különösen, ha az egyik fél megcsaltan marad egyedül. A szerelem csak az emberi természet különös fogása, amely arra bír minket, hogy erre a hitvány világra hozzuk olyan teremtményeket, akik szenvednek majd a betegségektől, a bánatoktól, az irigységtől, a gyűlölettől és a rosszindulattól. A nő hozta mindig a bűnt a világra, Szép Helénéért, Meneláosz hűtlen feleségéért harcoltak tíz évig a görögök Trója ellen. Nem érdemes búslakodnod egy percig sem. Erre gondolva mutatóujjadat a magasba emelve, taktust vezényelve a levegőben, máris visszanyered életerődet, s fütyülsz a világra.

Hír, hír hátán 1960 június 2.

Tupoljev új repülőgépet tervez Az Andrej Tupoljev repülőgép tervező vezetésével dolgozó munkaközösség rövidesen befejezi a Tu—124 típusú repülőgép tervezési munkálatait. A gép külsőleg a Tu—104-es gépre emlékeztet. Rendkívül gazdaságosan működő légturbinás hajtóművei lehetővé teszik, hogy óránként 900 kilométeres sebességet érjen el. A Tu—124 nagy előnye, hogy nincs szüksége hosszú kifutópályára; 800 méter nekifutás után levegőbe emelkedik, a gép 1500 kilométert tesz meg leszállás nélkül, a repülési magassága 10 000 méter. (Délmagyarország)

A srácok közül, akikkel még a lejtős budai utcában játszottam együtt, csak Gyulával maradtam kapcsolatban. Ő volt talán a legcsibészebb, a legvagányabb és ezért kitűnt a többiek közül, akiknek az egyéniségében nem volt semmi szokatlan. Habozás nélkül vetette magát a legéretlenebb kalandokba, mintha sohase félne a következményektől. Engem vonzott ez a természet, ami csiszolatlanabb volt az enyémnél. Amikor felkeresett, hogy barátságunkat érettebb szakaszba emeljük, már Pesten, a szövevényes társbérletünkben laktunk. Az ismeretlen jövő felé irányuló tekintetünket a közös olvasmányélmények megvitatása kötötte le. Akkoriban kezdte írni az első novelláit. Én voltam mindig a friss olvasója, kritikusa írásainak. Remekül tudta lefesteni azt a közeget, amiben élt, a külvárosi munkások, szoba-konyhás lakások, műhelyek világát. Együtt jártuk a várost, terveket szőttünk, elhatároztuk, hogy mindenképpen valami maradandót hozunk létre. Akartuk, hogy legyünk valakik, hogy kiemelkedjünk a szürke masszából. Alkotni akartunk, neki is fogtunk egy filmforgatókönyv írásához, közösen. Bíztunk benne, hogy miénk lesz a jövő. Hittünk abban, hogy ki lehet emelkedni a többiek közül, hőssé kívántunk válni, meg akartuk mutatni, hogy mi is ismertek leszünk. Ezzel tulajdonképpen az ismeretlen jövőtől való félelmünket kívántuk legyőzni. Az a hit és remény élt bennünk, hogy mindaz, amit majd létrehozunk értékes és maradandó lesz. Ma már tudom önámítás volt ez, de segített nekünk hinni a jövőnkben, az ellenséges világ erőinek a leküzdésében. Kerestük és ajánlottuk egymásnak a jó könyveket, melyek segítettek életünk szűk korlátainak a kitágításában. Megtanultuk, hogy bátorság is kell az élethez.

Egyetlen nap sem volt életemben, amit mindent eldöntőnek nevezhetnék, de mégis voltak pillanatok, melyekre, ha visszatekintek kiemelkednek. Ezeknek fénye, öröme megmaradt bennem máig, mert senki másé nem lehetett csak az enyém. Főiskolára vagy egyetemre bejutni nagyon nehéz volt akkoriban, és akit nem vettek fel azt ráadásul a katonaság réme is fenyegette. Én a Gyógypedagógiai Főiskolát céloztam meg, ahol nem kellett se fizikából, se matematikából felvételizni. Engem ekkor már a lélektan érdekelt elsősorban, de az egyetemen nem indult akkor külön ilyen szak, de azt tudtam, hogy a főiskolán működött a háború előtt a nagy magyar pszichológus Szondi Lipót laboratóriuma, ahol a valamikori tanítványa Illyés Gyuláné, - József Attila Flórája – volt a lélektani tanszék vezetője. A felvételi vizsgán, mint akinek nincs mit veszítenie, felszabadultam minden gátlásom alól. Az értesítés postán érkezett, remegő ujjakkal bontottam ki a borítékot. Azt a boldogságot, amikor az „Ön felvételt nyert” mondatot megtaláltam benne, lehetetlen leírni.

Levél San Francisco, 1971. augusztus 2.

Nagy várakozásokkal érkeztünk Amerikába, hittem, abban, hogy itt érvényesülni fogok, hiszen fiatal korom óta erre vágytam, hogy az Új Világban kipróbálhassam magamat. Még a fejemben volt Dale Carnegie Siker kalauzának az intelmei, bizonyos tételeit odahaza is eredménnyel tudtam alkalmazni. Amerika azonban már nem az volt, mint amilyennek a Broadway melody filmekből megismertem, amiből megtanultam steppelni. Találkoztam magyarokkal, egyszerű emberekkel, akik meggazdagodtak, pedig se képesítésük, se magasabb intelligenciájuk nem volt. Rá kellett jönnöm, hogy az ész, a jó ízlés, az értékes dolgok iránti fogékonyság nem segíti, inkább akadályoz itt az előrejutásban. Már nem elég, sőt hátrány ha választékosan öltözködöl, a ruha nem teszi már az embert, szakadt, koszos ruhában, káromkodva, rágógumival a szádban lehet hamarabb eléred, amit akarsz. Carnegie még azt tanította, hogy nemcsak a beszédkészségünket kell fejleszteni, hanem a modorunkat is. Akiből hiányzik a kifinomultság és a beleérző képesség nem lehet sikeres. Félek ma már ez nincs így már sehol sem...

Broadway Melody poster.jpg

Nem tudom miért maradt meg bennem a főiskolai élményeim között kiemelt helyen az mikor az elhunyt igazgató, Bárczy Gusztáv koporsója mellett álltunk díszőrséget. Talán azért, mert a főiskolában bekövetkező változásokban szimbolikus jelentősége volt. A mi évfolyamunk az új igazgató irányításával már a korábbitól eltérő koncepció alapján kapta a képzést, amely vitatta, hogy a fogyatékosokkal való foglakozásoknak valamiféle gyógyító hatása volna. A nevében továbbra is gyógypedagógusokat képző főiskola a fogyatékosok oktatásának csak az általánostól eltérő, speciális vonásait fogadta el. Ez jobban összeillet az akkori vulgáris marxista elvekkel, amely szerint az iskolai nevelés célja a kommunizmus építésében részt vevő állampolgárok mindenoldalú személyiséggé nevelése. Erre használták fel az egységes munkaiskola koncepcióját, a közösségi nevelés gyakorlatát, és ezt gondolták alkalmazni a fogyatékosok tanításában is. Az újabb agykutatások meggyőzően bizonyították az agy plaszticitását, ez teszi sok esetben lehetővé, különleges foglalkozások segítségével, az idegsejtek közötti kapcsolatok, összeköttetések növelését, és ezáltal a fogyatékossággal élők hátrányinak a csökkentését, gyógyulását is.iv

A második évben megválasztottak a főiskola lapjának a szerkesztőjévé, de hamar összeütközésbe kerültem azzal a tanárral, aki a lap cenzúrázásával volt megbízva. Irodalmi esteket is rendeztünk, meghívtuk például Várnai Zsenit, Baranyi Ferencet és másokat az irodalmi körünkbe. Évfolyamtársaim közül hamar kiválasztottam azokat, akikkel szellemi közösséget tudtam alkotni. A szemináriumokon megtanultuk, hogy a beszéd bizonyos elővigyázatosságot tesz szükségessé, az őszinte véleményt közvetlenül kimondani veszélyes dolog.

Ugyan az a magatartás egészen más fogadtatásban részesül mások előtt, mint kettesben. Amit négyszemközt esetleg fel sem vettünk, azt a többiek előtt már sértőnek éreztük, és persze eszerint is válaszoltunk rá A házibulikon a lányok néma hallgatósága mellett folytattunk hajnalig tartó vitákat, hogy visszaadjuk a szavaknak az eredeti erejét, hogy ne arra szolgáljanak, amire a főiskolán sokszor kényszerültünk, hogy lefegyverezzük velük a valóságot, hanem kimondjuk őszintén, a másik fél meggyőzhetőségben bízva, amit gondolunk. Lassan megértettük, hogy két egymásnak ellentmondó állítás közül nem biztos, hogy az egyik feltétlenül és kizárólagosan igaz. Én az oksági magyarázatokkal szemben jobban hittem az intuíciókban, a racionális megközelítés helyett az érzelmi megnyilvánulások szerepében, a világ megismerésében a művészetek révén szerezhető tapasztalatok fontosságában, mint vitapartnereim. Az árnyalatok megértetése, az érvelési technikák elsajátításának tanulására szolgáltak ezek az évek. Kinek van igaza, aki azt mondja a szépség olyan érték, amelynek elbírálása merőben szubjektív, az ítélkező önkényétől függ, vagy inkább Platón és Aquinói Szent Tamás objektív felfogása a helyes, amely szerint a szépség a szubjektumtól függetlenül létező univerzalitás, a jósághoz, az igazsághoz hasonló érték? Vagy önnön létünk semmisségét éljük át a szépség fényében, vagy valami végső és örök harmónia gyúl föl benne, mely rádöbbent minket saját világunk fájó mulandóságára? A szépség, mikor eláraszt olyan érzés, mint amikor egy hegytetőre érkezve elém tárul a táj, és a tiszta levegő szabadon árad belém. Különösen akkor, ha szellemi gyönyört is okoz, mert közelebb visz az emberi értékek megismeréséhez, megmutatva benne az isteni valamit, az emberi képzelet és az öröktől létező természet találkozásának nagyszerű pillanatait. Ma már nem emlékszem kinek mi volt az álláspontja, ahogy arra sem kinek az igazát fogadtuk el végül érvei alapján. Valószínűleg teljesen egyikünkét sem.

Szószövet

A vitában mindig két fél vesz részt, mosolygós vagy morcos arccal, s mindkét fél arra törekszik, hintázva fejét jobbra-balra, hogy meggyőzze partnerét vélt igaza helyességéről. Hogy az ellentétek, a viták hová fajulnak az nagyrészt a vitában részt vevőkön fordul meg, azon, hogy dicső eszméik mivé torzulnak, milyen eszközöket vetnek be, és betartják-e a vitatkozás javarészt íratlan szabályait. Zengzetes szavak, frivol fintorok. Fenyegetések. Védelem pajzzsal, támadás dárdával. Anyátlanul a versengő világ laposra taposs. A meggyőzés technikái az élet szinte minden területén előbukkannak. A politikai pártok szelekből szőtt ígéretiek célba juttatásához reklámügynökségeket fogadnak fel. Az üzleti életben is mindennapos, hogy közvetítőt alkalmaznak, akik valamilyen ellenszolgáltatásért „rábeszélnek” egy hivatalnokot, hatóságot a számukra kedvező döntésekre. Aktivisták igyekeznek meggyőzi minket, hogy kire szavazzunk, mit vásároljuk. A magánszemélyek őrangyalokat állítanak csatarendbe, ügyvédeket fogadnak, akik helyettük vívják meg az ütközeteket. A munkahelyeken is nagy szerepe van a rábeszélésnek, a vezetők folyamatosan igyekeznek rávenni valamire a beosztottakat. Az éter hullámain is állandóan szólnak hozzánk, hogy tegyünk vagy ne tegyünk meg valamit.v Mégse gondoljuk, hogy a meggyőzés és a rábeszélés hatásos eszközeit korunkban találták volna fel. Hiszen már egy ókori szerző Quintus Tullus Cicero is azt tanácsolja a közéleti tisztségek megszerzése érdekében a pályázónak semmilyen hazugságtól, hamis ígérettől, trükktől nem szabad visszariadnia. A mai rábeszélők által használtak között számtalan olyannal találkozhatunk, amit az ókori szerző több ezer évvel ezelőtt írt könyvében is olvashatunk.vi

A vita jellegét alapvetően meghatározza, hogy a konfliktust mi váltotta ki. Meghúzódhat mögöttük ízlésbeli különbség vagy az alapvető nézetek, értékek, erkölcsi normák ütközése. Más lesz a vita, ha az érdekellentétnek valóságos tárgyi alapja van. Átirányított konfliktusnak nevezik, ha az ellentét nem a valóságos résztvevők között támad, hanem kívülről gerjesztik a két fél között. A rejtett, ki nem mondott nézetkülönbségek mögött, pedig hosszú ideig lappangó lehet az ellentét, mert kimondásukat a felek sokáig nem merik vállalni.

Az eszményi az lenne, ha a vitatkozó felek érveiket tárgyilagosan adnák elő, figyelnének egymás állításainak a tartalmára, a másik fél véleményére, mérlegelnék azok helytállóóságát, és nem sértegetnék egymást a vita hevében sem. Ez azonban - különösen manapság - ritka dolog. Talán azért, mert a felek érveléséből hiányzik a logika? Vagy, mert nem is akarják az érveket meghallani? Vagy egyszerűen azért, mert a vitatkozó feleket már egyáltalán nem jellemzi az egymás iránti elemi tisztelet sem? Ha így van, ne csodálkozzunk, ha ritkán sikerül konfliktusainkat vitákban feloldani, mindkét fél számára elfogadható megállapodással lezárni. Ahhoz ugyanis az kellene, hogy egymással szembeni elvárásaink esetleges módosulásába is bele kellene nyugodnunk, törekednünk kellene a másik fél kívánságainak igazi megismerésére, a vvii élemények egyeztetésére. Vitáink jól tudjuk nem így folynak le. A viták eldurvultak, az ellentétek nemhogy elsimulnának újabb és újabb összeütközéseket teremtenek. Mély, begyógyíthatatlan sebek keletkeznek, aminek következménye, hogy a különböző álláspontok kifejtésére egyre kevésbé marad mód.Tulságosan sokszor vagyunk meggyőződve arról, hogy igazunk van. Az okosok biztosnak hiszik a tudásukat, ezért éri őket villámcsapásként, és sebezi meg tudatuk legérzékenyebb pontját, ha egy világos és egyértelműen megfogalmazott cáfolattal találkoznak. A butákat nem érik el az érvek, a maguk hamis igazából nem veti ki semmi. Holott a kételkedés a szellemi egészség legfőbb ismérve, és a kételkedéshez való jog nélkül nincs, nem lehet teljes az egyén szabadsága sem. A buták sokszor dühödt szenvedéllyel igyekszenek szellemesek lenni, okosnak látszani, és elszántan még könyvet is írnak. Aki buta, pedig beérhetné azzal, halálra untatta mindazokat, akik vele éltek, ő azonban az eljövendő nemzedékeket is gyötörni akarja; legfőbb törekvése, hogy a butasága diadalmaskodjék a feledésen, holott sírjában békében pihenhetne; nem ő mindenképpen tudomására akarja hozni az utókornak, hogy élt, és hogy buta volt.

Mindent tudni akartunk, mindent meg akartunk érteni. Mindenkit le akartunk győzni. Rögeszményünkké vált, hogy megkérdőjelezzünk mindent, érveltünk a dolgok mellett is, és az ellentétén is. Hittünk valamiféle természetfeletti erőben, nem mindig neveztük Istennek. Tudtuk, hogy a világunkban megvalósultak csak földhöz ragadtam szólalhatnak meg, de vannak cselekedetek, melyek kiszabadulnak az alkotó kezéből. Meggyőződésünk volt, hogy mindannyiunkban él az abszolút, és van, aminek szükségszerűen be kell következnie valamilyen felsőbb hatalom parancsára. Vitáink szenvedélyessége az érvelés tisztaságát szent kötelességünk rangjára emelte. Aki nem részesül a kétely és a kritika „áldásában” és nem vívja meg időben saját világnézeti harcait, az később lesz csak felnőtt. Folyton kapcsolódási pontokat kerestünk az állítások között, és ha egyszer szert tettünk ilyenekre, nem szívesen mondtunk le róluk. Ezeket énünk szinte nélkülözhetetlen részének éreztük, melynek megtámadását személyünk elleni támadásnak vettünk. Így küzdöttünk az ellen, hogy gondolkodásunk következetlennek mutatkozzon mások előtt: ha egyszer már állást foglaltunk valamiben, akkor nem akartunk változtatni véleményünkön és ragaszkodtunk hozzá. Sokra tartottam a filmművészetet, az a néhány alkotó, akinek a művei a hazai mozikban is megjelenhetek nagymértékben befolyásolta világlátásomat. Szinte minden filmet megnéztem, vitatkoztunk róla. A neorealista olasz filmek hitelességükkel hatottak rám. Kedveltem, hogy egyszerű emberekkel játszatták el a szerepeket, akiket még nem rontott el a rutin. A Biciklitolvajokban nem a történés volt a fontos, az egy mondatban elmondható, hanem az apa és fia közti viszony formálódásának az alakulása.

A Csoda Milánóban című másik De Sica filmből nem a meseszerű, szürreális jelenetek maradtak meg bennem, hanem az, amikor a barakkváros lakói, mintha egy színházi előadásra érkeznének, széksorokat helyeznek el és várják a csodát, a nagy pillanatot, a naplementét. Michelangelo Antonioni filmjei az emberi viszonyok, a társadalom változásából fakadó új dimenziói kerülnek a középpontba, az unalom, a szeretethiány, a közöny, a belső üresség és az abból fakadó bűnök hatásai. Nekünk új és kicsit kiábrándítónak tűnt, a szemmel látható jólét ellenére, nem tudnak boldogok lenni az emberek. A francia Új hullám alkotásának egy részét gyanakodva néztem, nem mertem hangosan kimondani, de Juan-Luc Godard legtöbb filmjét blöffnek tartottam, ösztönösen idegenkedtem tőle.

François Truffaut Négyszáz csapás című filmjének viszont minden jelenetét hitelesnek éreztem. Ingmar Bergman alkotásai lenyűgöztek lélektani mélységükkel, ha zavartak is olykor a devianciába hajló figurái. Forgatókönyvei tulajdonképen regények voltak, és olvasva őket, mint irodalmi alkotások tettek nagy hatást rám. Federico Fellini filmjeit meg sokszor megnéztem. Varázslatos hatása alól még ma sem tudom kivonni magam,

La Strada.jpg

figurái Zampano, Saragina, Gélsomina, Márió és többiek most is bennem élnek. Andrej Wajda filmjei mutatták meg, hogy egy hazug korszakban is lehet igaz, hazafias filmeket rendezni, a Csatorna, a Hamu és gyémánt ifjúkorom megrázó élményeit adták.

https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/007/andrzej-wajda-hamu-es-gyemant-474-279-87527.jpg

Az írók közül Hemingway célratörő egyszerűsége ragadott meg, tetszett, hogy mindent az egyén szubjektív nézőpontján keresztül ábrázolt, a tárgyak különleges jelentést kaptak történeteiben, összefüggtek a cselekménnyel, hőseinek legtöbbször a tárgyak ellenálló erejét legyőzve sikerült a céljaikat elérni. Akkoriban jelent meg Kafka A per című műve. Tudtuk, hogy ez a könyv nekünk a szocialista országokban élőknek mennyire mást jelent, mint a tőlünk nyugatabbra élőknek. Kafka nemcsak az emberi magatartás különös változását követte végig, hanem a hatalomhoz való viszonyát is megmutatta, a kiszolgáltatott egyén elviselhetetlen helyzetét is ábrázolta. Franz Kafka volt az egyetlen jelentős külföldi, aki az első nagy háború utáni években Ausztriába ment és a többi menekültnél is magányosabb volt. Lengyel zsidó családját az ausztriai zsidók lenézték. Az ott élő csehek is lenézték, mint prágai németet. Elragadtatással olvastuk, mert pontosan tudtuk, hogy rólunk beszél, ugyan úgy tapogatódzunk saját világunkban, tévelyegve és magányosan, mint K a földmérő a szűkre szabott életében. Saját reményt vesztett élete adta a regényei hátterét. A per azok közül az alkotások közül való volt, amelyek kifejezték, nem csak a saját, hanem a mi korukat is. Orson Welles vitte filmre, bár némileg eltért az eredeti történettől, mégis szerintem a film tette igazán átélhetővé a könyv nyomasztó légkörét. Megvolt nekem videókazettán, sokszor elővettem, de egyvégtében egyszer sem tudtam végig nézni, annyira nyomasztott. Filmjében K. a Gépezet áldozata, amelynek megpróbál ugyan ellenállni, de maga is cinkosa lesz. Irodavezető, aki megvárakoztatja az ügyfeleit, gőgös és titokzatoskodó.

Irat

1964-ben Leonyid Brezsnyev, a Hruscsovot eltávolító összeesküvés vezetője, felkereste Vlagyimir Szemicsasztnij-t, a KGB akkori elnökét és megkérte, szervezze meg a pártfőtitkár „fizikai megsemmisítésé”-t, de ő erre nem volt hajlandó, azt azonban vállalta, hogy lehallgatja Hruscsov telefonbeszélgetéseit. Így tudták anélkül, hogy gyanakodni kezdett volna, megszervezni a leváltását. Amikor 1964 őszén elutazott szabadságra még a mosolyogva integető munkatársai búcsúztatták, de amikor október 13-án visszatért, hogy részt vegyen az Elnökség rendkívüli ülésén, csak Szemicsasztnij és a KGB biztonsági főtisztje várta a repülőtéren. „Már várják önt a Kremlben” – mondta neki a KGB elnöke. Hruscsov mindjárt tudta miről van szó. Nem tiltakozott, tudta nem tehet ellene semmit, örült, hogy élve megúszhatja és „hajlott korára és megrendült egészségi állapotára” hivatkozva lemondhat főtitkári tisztségéről. (A Mitrohin archivum – A KGB otthon és nyugaton című könyv nyomán)

Végig kísérték életemet a rólam készült jellemzések. Amikor a főiskolát befejeztem én is kézhez kaphattam, abból már ki is lehetett olvasni az elkövetkező években mire számítson a dolgozó. Nem lehetett könnyű feladat mindenkiről elkészíteni, meg kellett, hogy feleljenek a kor követelményeinek, 1967-et írtunk. Árnyalt kifejezések szolgáltak a fennálló hatalomhoz való viszony marxista kifejezésére. Voltak köztük veszélyes, tűre tűzött szavak is: elhajló, renegát, klerikális és hasonlók. És mi mindent írhattak arról, aki szájában ezüstkanállal született, vagy fekete eredetiből festett vörösbe csapott át. Egy életre elzárhatta valakinek a szakmai előrejutásához az utat egy gyűlölettel odavetett mondat. Később az útlevélkérvényünkhöz is csatolni kellett a munkahely vezetőjének az ajánlását. Az alkoholos tekintet bocsánatos bűnnek számított, hiszen az elvtársak is itták a Lánchíd-konyakot, vagy a jóféle kisüstit. Más elbírálásban részesült, aki már letette a nagymesteri esküt, és a piros könyvet, esze hátsó helye fölött, a farzsebében őrizhette már. Emlékszem az akkori főszerkesztőm ahelyett, hogy a szokásos formulát alkalmazta volna, ami valahogy így szólt: kiutazását nem ellenzem, egy hosszabb, dicsérő sorokat tartalmazó szöveget írt rólam: szocialista társadalmunk tevékeny és hasznos építője, vagy valami ilyesmit. Szégyelltem magam. Korábban mit írtak vagy jelentettek rólam azt nem tudom. Jevgenyíj Vinokurov szovjet költő viszont megszerezte az első még óvodás korában róla írt jellemzését. “Zsenya, ötéves. Politikai és társadalmi kérdésekben tájékozott. Tevékeny. Kezdeményező képessége van.”viii Alatta a dátum: 1930.

Irat Jellemzés, 1967

...Jó képességekkel rendelkezik, világnézeti kérdések iránt érdeklődő, bátran mond véleményt… Felkészültsége elméleti téren jó, a gyakorlat közvetlen elméleti kérdései iránt azonban kevésbé érdeklődik. Ez gyakorlati munkájában is megmutatkozik. (Részlet a rólam készült jellemzésből)

A csehszlovák pártkongresszus 1968 januárjában választotta meg Novotny helyére Alexander Dubceket, aki egy demokratikusabb, szabadabb Csehszlovákiát ígért. A csehszlovákiai fejlemények a többi szocialista ország számára aggasztóak voltak, vezetőiben szikrázva tekeregtek ki félelmükben a hátsó gondolatok, mert 1968 nyarára a tömegek szemmel látható módon gyorsítani akarták a demokratikus átalakulást, miközben egyre hangosabbak lettek a szovjetellenes hangok is. Ekkoriban híre ment, hogy a csehkultura budapesti székházában filmvetítéseket tartanak, ahol levetítették szinkrontolmácsolással a szomszéd ország híradóit is. Minden rokonszenvünk az övék volt, hatalmas ovációval követtük az eseményeket és drukkoltunk értük. Reméltük az új gondolatokkal dús búvópatak halad tovább és elér minket, és küszködve áttör a mi szirtes gátjainkon is. Dubcek népszerűsége tetőpontján ellenállt Brezsnyev és a Varsói Szerződés országai által küldött közös felszólításoknak. A szovjetek attól tartottak, hogy Csehszlovákia kilép a katonai szövetségből. Kádár János póstásként hintázta a fejét jobbra-balra. Prágával folytatott hosszas egyeztetések sikertelenek maradtak, és augusztus 20-án éjjel Magyarország, Szovjetunió, Bulgária, Lengyelország, és az NDK terepruhás csapatai átlépték több oldalról a “baráti ország” határait. Új világot hozunk, hogy mindenki jó elvtárs legyen megint, harsogta kórusban a szocialista országok Szovjetunióhoz hű, fajtiszta kutyákból álló közössége, mely nem csak ugat, hanem ha kell harap is. A zengzetes szólamok, cikornyák és a bombasztikus jelmondatok, a nagy népi abrakadabrák végleg lelepleződtek, miközben Franciaországban, mintha lángnyelvek csapdostak volna a szélsőséges baloldal dicsőségére, éppen a diáklázadások zajlottak. Az elnyomás minden lépésére radikális akciókkal vágunk vissza - szólt a felhívásuk, de a pár ezer kilométerrel odébb zajló, egy egész nép elleni fegyveres támadásról és elnyomásról tudomást sem vettek. Csehszlovákiának egészen 1989-ig kellett várnia, míg a bársonyos forradalom során lerázhatta magáról a kommunista diktatúra nyűgét.

Az újságíró archívumából: A Dubček-rejtély – Infovilág

Hír, hír hátán 1969 április 26.

Ludovik Svoboda csehszlovák köztársasági elnök a prágai rádióban és televízióban beszédet mondott bejelentette, hogy a CSKP KB ülésén elfogadta Alexander Dubcek az elő titkár lemondását és a személyi változásokra tett javaslatokat. Dubcek javaslatára a CSKP KB első titkárává Gusztáv Huszákot az SZLKP első titkárát választották meg. A KÖZPONTI Bizottság megválasztotta az új 11 tagú elnökséget is. (Heti híradó -belső használatra, Igazságminisztérium VB országos parancsnokság kiadványa)

Lepergett éltem lapjait, mint valamiféle könyvet pörgetem, amit bármikor felüthetek, és benne érintetlenül rendelkezésre állnak az egymás alatt sorakozó sorok, a történetek, de a vastag olvasni valót, ha unalmas részhez jutok be is csukhatom. Lekapcsolom a villanyt, a sötétség gyorsan megszabadít régi önmagamtól. Tapogatózva sietek a hálószobába.

Hír, hír hátán 1983 augusztus 20.

A GENFI TÁRGYALÁSOKKAL kapcsolatos bonni álláspontot bírálta ismét a Német Szociáldemokrata Párt. Ehmke szerint a kancellár tavaly Washingtonban „hűségesküt” tett Reagan amerikai elnöknek arra, hogy az NSZK abban az esetben is támogatni fogja az amerikai rakéták telepítését, ha a többi nyugat-európai ország esetleg elállna tőle. (Heti híradó -belső használatra, Igazságminisztérium VB országos parancsnokság kiadványa)

Folytatás: 7.

iRészlet Emlékszel még? című versemből

iiJames Joyce: Ulysses

iiiWilliam Shakespeare: 75. szonett

ivN. Doidge A változó agy (Park Könyvkiadó, 2011) című összefoglaló munkájában számos esetet közöl, amelyekben speciális beavatkozásokkal a fogyatékos agyműködést eredményesen tudták megváltoztatni, és a funkciókban javulást elérni

vPratkanis, Aronson: A rábeszélő gép. Ab ovo. 1992.

viHogyan nyerjük meg a választásokat: Quintus Tullus Cicero. Lectum kiadó, Szeged, 2006

viiEgy gondolat Montesquieu Perzsa levelek című könyvéből

viiiJevgenyij Vinokurov: Hétköznapok gyönyöre, Röviden magamról (Európa Könyvkiadó, 1964)