A költő kényelmesen leült a kávéház asztala mellé, maga elé húzta a csészéjét, egy szem cukrot tett bele, aztán sírni kezdett. Szépen, egyenletesen sírt, előbb a jobbszeméből, aztán a balszeméből, a csészét ügyesen alátartotta. Mikor tele lett a csésze, megtörülte szemét a szalvétával, fölkavarta a csészét és jóízűen szürcsölgetni kezdte.
A szomszéd asztalnál magas, hórihorgas úr ült, és figyelmesen nézte a költőt. Egyszerre fölállt, és átlépett az asztalához.
- John Devil vagyok - mondta röviden.
- Az ördög? - kérdezte a költő kíváncsian.
- Családi viszonyaim talán nem tartoznak ide - jegyezte meg a hórihorgas úr hidegen. - Egyébként üzletember vagyok, és üzleti ügyekben járok Budapesten. Mit csinál ön itt?
- Láthatja. Uzsonnázok, sőt mondhatnám, ebédelek.
- És ez mind eredeti?
A költő vállat vont. Mr. Devil fölemelte a csészét, megszagolta, bemártotta egyik ujját, és megízlelte. Bólintott, aztán megnézte az óráját.
- Félóra mulva utazom Manchesterbe. Nem szeretem a hosszú tárgyalásokat, tehát egészen kurtán megteszem önnek ajánlatomat. Ön szállít nekem ebből a folyadékból havonta két-három litert, literenkint hatszáz dollárért. A pénzt manchesteri gyáram bankosztálya folyószámlára utalja ki önnek havonta, előre. Az első részletet már e hó elején megkapja. Küldeményét legkésőbb jövő hó tizenötödikére várom. Ajánlom magamat.
John Devil eltűnt és a költő megdörgölte szemeit.
- Butaság - mondta idegesen.
Elsején azonban pontosan megkapta a jelzett összeget. Első elragadtatásában odáig volt az örömtől: kabátot vett és fehérneműt, kibérelt egy puha kis fészket magának, szenet vásárolt és élni kezdett.
Egy hét mulva lelkiismeretfurdalás fogta el. Itt az ideje, hogy szállítson valamit a kitűnő John Devilnek, a terminus közeledik.
Este tehát korábban ment haza a klubból, ahová beiratkozott, jól befűttetett a kályhába, megvacsorázott és fölvette pyjamáját. Aztán az íróasztal elé ült, odahúzott egy finom mokka-csészét, tett bele egy kockacukrot, fölnézett a plafónra, hogy most dolgozni fog.
Várta a könnyeket, de hogy öt percig semmi se jött, nyugtalanul nyomkodta meg a szemeit.
- Na, mi ez? - mondta zavartan.
De még mindig nem jött semmi.
- Gyerünk csak, - mondta a költő idegesen és sértődötten - hát mi lesz?
Legörbítette a száját és hangosan sopánkodni kezdett.
- Ó, én szegény, szerencsétlen, apátlan, anyátlan, elhagyott, boldogtalan, nyomorult féreg, - mondta a költő egyre hangosabban - ó, én szegény koldus...
Hiába, semmi se jött. A költőt rémület fogta el. Hiszen így nem tud szállítani semmit John Devilnek, a jó életnek lőttek. Vadul és kétségbeesetten nyomkodni és masszírozni kezdte a szemeit, fölülről lefelé és lihegett hozzá.
- Ez így nem megy, - mondta végre - nem lehet becsapni az öreget, látja, hogy nem vagyok koldus. Másra kell gondolni.
Percnyi szünet után újra kezdte.
- Ó szegény, boldogtalan emberiség, ó mennyit szenvedsz el, ha meggondolom... Szegény, szegény embertársaim...
Figyelmesen várt, de egyre fokozódó rémülettel vette észre, hogy a szeme egyre szárazabb lesz, a szája pedig máris kezd visszafelé görbülni, sőt fölfelé, akárhogy nyomogatja vissza. A szíve összeszorult az ijedtségtől, mert érezte, hogy a gyomra gyanúsan hullámozni kezd.
- Szegény... szegény embertársaim...
A hideg veríték lepte el homlokát, érezvén, hogy a szája egyre szélesebbre húzódik, és mindjárt a füléig ér, és ha ez még egy percig tart, akkorát röhög azonnal, hogy megpukkad.
Elsápadt. De hiszen így vége mindennek! Most mondjon le a jó életről, mikor már belekóstolt?
Pillanatig habozott, aztán dacosan fölvillant a szeme. Fölállt, odament a vizeskancsóhoz, öntött belőle egy keveset a teaforralóba, gyengén megmelegítette és beleöntötte a csészébe. Kis sót kevert hozzá és néhány gram hamut. Jól fölkeverte, palackba dugaszolta, lezárta és pecsétet tett rá.
A palackot aztán föladta a manchesteri gyár címére és szívdobogva várta a választ. Elsejéig pontosan leszállította a három litert.
Elsején a pénz, minden különösebb megjegyzés nélkül megérkezett.
A költő fellélegzett. Azonnal titkárt fogadott, laboratóriumot rendezett be, és munkához látott. Két hónap múlva, arra való hivatkozással, hogy a nyersanyagok nagyon megdrágultak, fizetésemelést kért. Új szerződést csináltak és a költő kibővítette az üzemet.
Később megvette John Deviltől a manchesteri gyárat, és ő maga szállította nagyban, politikusok és fejedelmek számára az emberiség békés fejlődéséről és boldogulásáról szóló nyilatkozatokhoz való anyagot.