Annak érzékeltetésére, hogy Ukrajnában milyen mérhetetlen fokú és általános a már-már a hülyeséggel határos naivitás és tájékozatlanság, néhány mondat Polubotok kincséről, az ukránok kedvenc mániájáról, melyben jó száz év óta makacsul és tántoríthatatlanul hisznek.

E legenda szerint Pavlo Polubotok hetman, amikor 1723-ban megtudta, hogy Nagy Péter cár látni kívánja, ismerve az oroszok azóta is előszeretettel alkalmazott módszerét, nem nagyon hitte, hogy valaha még előkerül a cár udvarából – nem is került elő, orosz börtönben halt meg -, így az összes vagyonát, 300 ezer aranyérmét, mások szerint két hordó aranyat helyezett el az Angol Bankban - vagy az Angol Bank indiai leányvállalatánál - 7,5%-os, más vélemények szerint 2,5%-os kamatra, mondván, hogy ezt a vagyont majd az ukránok javára kell felhasználni. Nos, az ukránok ezt az állítólagos aranyat és kamatait szeretnék szakadatlanul visszakapni.

Az ember azt hinné, hogy ez csak néhány fantaszta képzelgése lehetett, de nem, 1991-ben az ukrán parlament lelkesen számolgatta a felgyülemlett kamatokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy minden egyes ukrán állampolgárnak 300 ezer angol font jut ebből a vagyonból. A jó hírt azonnal közzé is tették, nagy örömet okozva ezzel honfitársaiknak.

Igaz, hogy erről az állítólagos banki tranzakcióról semmiféle dokumentum nem maradt fenn, és a brit bankok sem tudnak semmit erről az egészről, ennek ellenére az ukrán állampolgárok csillogó szemmel várták a tetemes összeget. Megjegyzem, volt egy eltérő koncepció, mely szerint nem pénzt, hanem fejenként 38 kg aranyat kell kapniuk az ukránoknak a britektől. Azokat, akik az aranyra esküdtek, egyáltalán nem zavarta meg örömükben az a szikár tény, hogy ennyi aranyat a világ összes bankja sem tudna összekotorni.

Persze, a Polubotok kincséről szóló történet szájról-szájra terjedő szép mese - olyan, mint Magyarországon Attila hun király hármas koporsója valamelyik alföldi folyó fenekén -, még Tarasz Sevcsenko, a nagy ukrán költő is írt róla verset, mely ukrán legendát 1907-ben a szentpétervári konzervatórium professzora, Alekszandr Rubec vett először komolyan, és az ukránok azóta hitegetik magukat hivatalosan is a rájuk váró hatalmas vagyonnal. Ez azért nagy különbség: amíg Magyarországon csak egy-két megszállott ember keresi időnként Attila koporsóját, addig Ukrajnában mindenki, politikusok, parlamenti képviselők, az egész nép hisz Polubotok nem létező kincsében.

Egyébként ez a fajta csodavárás az ukránok kedvenc passziója, 2014 után hasonló reményekkel várta az egész ország a korrupt elnök, Janukovics összeharácsolt vagyonának, ahogy ők mondták „Janukovics kincsének” – előkerülését, hogy azzal majd rendbe hozzák a költségvetést. Ez is jellemző e gyermekded nép lelkivilágára, ők nem „vagyonnak” hívják valamely gazdag ember felhalmozott anyagi javait, hanem, mint a mesékben, „kincsnek”. Polubotok kincse, Janukovics kincse, és nagyon is lehet, hogy most meg az Európai Unió kincse után áhítoznak, mert attól várják a megváltást.

 Megjegyzés: elhangzott 2024 április 18.-án Oláh Tamás 80. születésnapi összejövetelén.