Mennynek és földnek kegyelmes Ura, tebenned vagyon reménységem, meg ne szégyenüljek. Tebenned bízom, mert te gondviselésed alá vettettem, még anyám méhében. Uram, irgalmas vagy a tebenned bízókhoz, és el nem hagyod, akik benned vetik reménységeket: erősítsed szívemet az igaz reménységnek erős vasmacskájával*, hogy evilági háború, szélvész között mindenkor állhatatosan bízzam benned, és a te szent igéd vigasztalása minden nyavalyáimban biztasson engem.
Pázmány Péter
Tebenned bíztak a mi atyáink, és megszabadítottad őket minden veszedelemtől: tebenned bíztak, és meg nem szégyenültek. Jobb tebenned bízni, hogysem az emberek fiaiban és fejedelmekben, kik meg nem szabadíthatnak. Átkozott, aki testben bízik, és emberi erőben veti bizodalmát: ennek reménysége, mint a pókháló; künnyen elvész.
Noha azért, Uram, mikor gyarlóságunkat megtekintjük, méltán rettegünk; de a te véghetetlen jóvoltod és irgalmasságod, mely fellyülhaladja a mi gonoszságinkat, bátorít minket. A mi Urunk, Jézus Krisztusnak drága sebei és szent vére hullása oka a mi bátorságunknak: ezek a mi kincsünk, reménységünk, bátorságunk, és győzhetetlen hajlékunk. Ugyanis miért nem bíznám tebenned, Uram, ki énérettem a keresztfán megfeszíttettél? Oh én oltalmam, oh én reménységem, ki a te szent kezedre írtál engem, hogy ha az anya elfeledkezik is egyetlenegyérűl, soha te el ne feledkezzél rólam. Noha azért az én bűneim rettegtetnek, de a te bővséges váltságod biztat. Mert te vagy ama véghetetlen jó, kinek legkedvesb cselekedeti az irgalmasság; és csak azon nem könyörülsz, aki venni nem akarja ajándékidat. Ha azért engem meg nem utáltál, mikor tőled szántszándékkal elszakadtam, hanem mint eltévelyedett juhot, szorgalmatosan kerestél és válladra vettél: most sem utálsz meg, tudom, mikor a te ajándékodból felindíttatván, alázatosan keresem szent felségedet. Adj, Uram, állhatatos reménységet nékem, hogy minden nyavalyáimban, minden betegségimben benned bízzam; irgalmas Atyámban. Szent fiad által, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen.
Pázmány Péter (Nagyvárad, 1570. október 4. – Pozsony, 1637. március 19.) esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi katolikus megújulás vezető alakja, jezsuita szerzetes, egyházi író.