Végre vigyázhattam az Unokákra. 
Csütörtök este mentem, Zénókám hatalmas ovációval fogadott... pedig már kicsit féltem, hogy egyáltalán "megismernek-e"... mert már egy hónapja nem találkoztunk. Emlékszem, régebben, közelebb laktak, de nem tudtam sokat menni hozzájuk, mert Papit a betegsége miatt nem lehetett itthon hagyni. 
Úgyhogy bébiszitter járt hozzájuk. Mindig elszorult a szívem, hogy egy idegen vigyáz rájuk, és a végén még jobban fogják őt szeretni mint engem. De hál'Istennek, ez nem így lett. A bébiszittereket már rég elfelejtették, de a Mama, úgy látom, az nekik is a szívük csücske maradt. 
Úgyhogy bébiszitter járt hozzájuk. Mindig elszorult a szívem, hogy egy idegen vigyáz rájuk, és a végén még jobban fogják őt szeretni mint engem. De hál'Istennek, ez nem így lett. A bébiszittereket már rég elfelejtették, de a Mama, úgy látom, az nekik is a szívük csücske maradt. Péntek délután kezdődött a mamás Babazsúr.
Mondjuk, ez sértő, mert a nagy már 6, a kicsi 3,5 éves. Bár ő még mindig Baba, ahogy a bátyja -- nem kis megvetéssel a hangjában -- tudja gúnyolni.
Játszottunk, ők veszekedtek-verekedtek, én meg próbáltam uralni a helyzetet.
Este nem sikerült lefektetni őket. Még pizsamába csak-csak hajlandók voltak bújni... de ágyba nem. Jöttek a szülők 11-kor és még mindig ugrabugráltak, kajláskodtak. Szégyeltem magam. Hogy lehetek ennyire hatástalan? 
Nem sokkal az érkezésem után -- pénteken -- külön-külön elmondták, hogy én vagyok a legjobb Barátjuk. Tudták, mivel tudnak levenni a lábamról... 
Ez természetesen nem jelentette azt, hogy szombaton már ne pimaszkodjanak velem, az oviban szokásos módon: Kaka vagy Mama, Pisi vagy Mama, vágta oda kacagva Zénóka, a kis Enzóka meg rögtön utánozta szokásos bájával: Kakika vagy Mama, Pisike vagy Mama! 
Nem ellenkeztem. Muszáj volt nevetnem.
Ebéd után nem tudtam Enzókát lefektetni, pedig ő még hajlandó délután aludni... Szó szerint röhögőgörcsöt kapott, és hát kacagva nem lehet elaludni... Úgyhogy játszottunk. Na, de ez sem olyan egyszerű, mert Zénóka ki akart sajátítani... Csak vele játsszak... Ezért volt jó, amikor Enzóka hajlandó volt délután aludni, mert akkor csak mi ketten... senki másra nem kellett figyelnem. Így együtt, a közös játék kissé viharos volt, és egyszer fél percre még a szobájukba is be kellett zárnom őket. Álltam a szobájuk előtt, és Szóljatok, ha tudtok normálisan viselkedni! felkiáltással vártam a hatást. Ezt a módszert egyébként a szülőktől tanultam. Kissé embertelennek tartottam ugyan, de már nem láttam más lehetőséget, úgyhogy gondoltam, ha már úgyis megszokták, most én is kipróbálom. Azonnal elértem a kívánt hatást. Tudunk-tudunk, kiabálták, és persze, kijöhettek a szobájukból. A kicsi kacagva jött hozzám, és nem volt velük már semmi gond ideig-óráig. Megint túlpörögtek, mire jött a mesenézés. Szerintem idióta mesék vannak mostanában divatban, de ők ezekhez szoktak, és mint akiket megbűvöltek, még pislogni is elfelejtenek, úgy bámulják a ki tudja, igazán miről is szóló meséket.
Este hatalmas sikerélményem volt. 10-kor sikerült őket ágyba bújtatni. A mese után elaludtak. Büszke voltam magamra. 
Vasárnap már kissé fáradt voltam, ők meg ugrándoztak, mint a bakkecskék, de a szülőpár is otthon volt, úgyhogy nem én voltam a "főnök" végre. Az ugri-bugri játék közben szegény Zénókám beütötte a sípcsontját a kanapé vasrészébe, mert mondanom sem kell, pillanatok alatt kétrészesre varázsolták a kanapét, és egyikről a másikra ugráltak persze. Volt nagy sírás-rívás. Apa jegelte a lábát, Anya babusgatta. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor Zénóka két óra elteltével rá tudott állni a lábára, és mindenki megnyugodott, hogy akkor már nem kell menni az ügyeletre. Hát ez volt a búcsúeste.Ja, és még nem is említettem, hogy a kis Enzóka a négy éjszakából, 3 éjszaka velem aludt, és annyira aranyos volt. Megkérdezte, miután bebújt az ágyamba, hogy ugye, Mama Te is akarsz Velem aludni? Igen, mondtam és megöleltem. 
Az Én Istenem, Jóistenem imában soroltuk, hogy ki mindenkire is vigyázzon a Jóisten, és Enzóka a felsorolás közben egyszer csak komoly arccal megszólalt: és Vigyázz Kedves Dédikére... én sem hagytam volna ki, de ebből is láttam, hogy nem csak mechanikusan mondta utánam a szöveget, hanem teljes odaadással. 
Anyától tudtam meg, hogy Zénókának új Szerelme van az óvodában: Emília. Az oviban, reggel, ahogy megpillantja Zénót, a nyakába ugrik, Zénó meg boldogan hurcolássza a hátán. Á, mondom, milyen szenvedélyes ez a kislány, ugye Anya? Lányom arcán egy halvány aggodalom jele suhant át... Na, mondom, nem valami jó anyós leszel, édes lányom, ahogy elnézem. Pedig ideje hozzászoknod, hogy kedvelni kell a választásait. Ő kényszeredetten, én tapasztaltabb lévén, könnyedebben nevettem. 
Itthon megpihenve, újra-meg-újra visszaidéztem a szép élményeket... 
Ma megtiszteltetés ért: Zsófi lányom elmondta, hogy a fiúk így értékeltek: Ti nem vagytok olyan aranyosak, mint a Mama, mert a Mama mindig játszott velünk.
A huncut kis zsarolók. Így kell ezt csinálni, a szülőnevelést.
