Könyvismertető a Kezdetben vala című kötetemről

A sok húron játszó költő egyetlen esztendő verstermését adja közre új kötetében. Sok arcú, hiszen ír gondolatáramlatot rögzítő szabad verset, impresszionista „leíró” költeményt, epikus szál mentén kifeslő lírát, és nagyon gyakran kulturális élményekből táplálkozó, a választott témát rendre átértelmező, artisztikus verset.

Olykor elragadja a képzelet (Tarajos fenevad), máskor valóságos helyzetet rögzít, szinte dokumentarista módján (Fekete macska), vagy épp impressziókat jelenít meg nominatív stílusban (Vagy fordítva). Néha alanyi költő módján szól, néha gondolati költészetet művel, gyakran hivatkozik klasszikusokra, gondolatokat és sorokat idézve tőlük. Megszólalásai gyakran dekonstrukcióra emlékeztetnek, ahogy a költő elemeire szedi a meglátott valóságot, külön-külön elemeire szedi a darabjait , hogy aztán a maga észjárása szerint újra összerakja „Mi ez?/ Vad és szelíd./ Álmatag zuhatag./ Törékeny és szilárd./ Friss dióbél lehelet.” Máskor gondolatfutamokat, képzettársításokat jelenít meg végtelen szubjektivizmussal, igazolva azt a régi tételt, miszerint a költő bármiről ír, magáról vall, miközben úgy tesz mintha dialógusban volna valakivel (Monológ; Kétféle). Verseiben hol bújtatva, hol pontosan megjelölve a gondolatokat, sorokat idéz a magyar és a világlíra alkotóitól, Vörösmartytól, Garcia Lorcától, Walt Whitmantól, és József Attilától, Verlaine-től és T.S. Eliottól. De bárkire hivatkozik, bárkit idéz, ahogy a világ látványelemeit, úgy a mások gondolatait is a maga hajlamai szerint - sokszor tárgyilagosan, sokszor ironikusan - ábrázolja. Oláh Tamás számára a személyes tapasztalat, a mélyen átélt, ám másoktól átvett gondolat egyaránt fontos versteremtő tényező. Amelyeket változatos formákban, mégis rendre az önértelmezés, az önreflexió szándékával fogalmaz meg. Soktémájú, sokarcú, sokfelé nyitott költő. Mégis a maga szellemi, művészi, emberi gyarapodását teszi versei üzenetévé:„Szeretnék butaságom/ labirintusából végleg kikerülni,/és a fényre ébredve, / az ész nyers fuvallatán / madár gyanánt repülni,/ letérdelve befogadni/ a vágyba szálló verseket” (Algernon) A világ és a lét egyéni értelmezéseiből, poétikus ábrázolásaiból a leggyakrabban a költő önarcképének egy-egy vonása sejlik ki.