Mozart és Constanze
Mozart Constanze-hoz 1789 május 23-án írt levelének részlete így szólt: „...csütörtökön, 28-án Drezdába megyek, és ott fogok éjszakázni. Június 1-én Prágában fogok aludni és 4-én – 4-én? - az én drága asszonykámnál; szépséges, aranyos kis fészkedet rakd rendbe, takarosan, mert az én fiacskám igazán megérdemli, elég jól viselte magát, és nem kíván semmi egyebet, mint hogy a te szépséges (…) birtokba vehesse. Képzeld, a gazfickó, miközben így írok, egyszer csak az asztalra lopakodik, és kérdőn mutogat, én azonban nem vagyok rest, durván megfricskázom – hanem a legényke még jobban gerjedez, a haszontalan, és szinte nem is lehet már féken tartani...”
Bizony a zseni életéről szóló leírásokból rendre kihagyták azoknak a leveleknek az idézését, amelyek Mozartnak ezt a valóságos arcát is megmutathatták volna. Akik ezt tették, azokban valószínűleg tulajdon gyarlóságuk elfojtása lapult a mélyben. A nagy ember természetes megnyilvánulásainak elhallgatásakor éppen azt titkolják el, ami hús-vér emberré tehetné számunkra az alkotót. Ha szolnak is róla elnézően sajnálkoznak a „lélek eme sötét foltjai” miatt, amelyek e nagy művészt is sajnos beárnyékolják. Mintha az életrajznak az lenne a rendeltetése, hogy buzdítson a nagyok követésére, mintha az olvasók, „a közönséges halandók” fölemelkedhetnének a lángelme magasságába a rájuk ruházott erények követése révén. Pedig, ha ismerjük a zeneszerzőnek ezt az odalát is, sokkal jobban megérthetjük és élvezhetjük, például a Figaro házassága vagya Cosi fan tutte vérbő, eleven jeleneteit. A levélrészletet Wolfgang Hildesheimer: Mozart könyvéből idéztem. (Gondolat . Budapest, 1985.)