„Féltett maszkod alól kivilágol, ki vagy valójában” írja a költő a Tintapacák című versében, leleplezve magát, mint a lélek szakavatott ismerőjét, a pszichológust. Oláh Tamás költészetének egyedi arculatát a mélyen lélekbe gyazottság jellemzi. Verseinek tárgya éppúgy lélektani ihletésű, mint sorainak üzenete. Ha olvasod e kötet verseit, már az első ciklusban /”Szelíd sóhajjal”/ a megismerés kapuival, az érzékszervekkel, ezek hatalmával hoz költői kapcsolatba.

A szem, orr, fül, tapintás, száj és nyelv úgy jelennek meg előtted, mint mélységesen személyes egyedi élmények ,ahogyan „millió hangtest” hatol belénk, mert van fogadása a fül útján, vagy akár az ízek gyönyörűségét idéző szájunk és nyelvünk, melyekkel bekebelezzük magát a világot is. Emlékeket idéz, a virágok a természet parfümgyáraiként tűnnek elénk. Orrunk minden tökéletessége ellenére sem „szimatolhat be a végtelen résébe”, a zene „üvegtisztán” szólva ér el, „a konyhák kémiája fogja munkára a mirigyek dolgos sejtjeit, ezer és ezer ízt szaporít”, ekképp idéz fel bennünk eleven emlékeket.

A második ciklusban /Ízek utcája/ még inkább az érzékletes élmények útján vezet tovább, így szólít meg minket az „íz hercegének” nevezett édes, a „pozsgás derűt” fakasztó erős íz, vagy akár a „fenyítő-vadító” keserű íz. Milyen „A telhetetlen”? ..”kutat az új étkek után/még több eledelt követel,/és mint tenger a folyókat/mindent benyel.”

A külső, látható, tapintható, ízlelhető világ felől a harmadik ciklusban a „Szavakon túl” tartományába kalauzol a költő. Versekké rendeződnek a sorok és lüktetnek a strófák, amikor a szavak, mimika, tekintet, taglejtések, testtartás, távolságtartás, a közelség-távolság felségterülete, és a mozdulatok tana szólal meg. A „Tekintetek”-ben „Élő tükörbe, világló szemekbe nézek. Némán tűrik, hogy kifosszam őket, s lássam, amit rejtegetni próbálnak”.

A következő -„Zaklatás” c. ciklus súlyos mondanivalókat hordoz. Egyik verse /”A türelmetlen”/ valóságos pszichológiai elemzés. „Ő a türelmetlen./Veled szemben áll./ s mindent tagad, mi szent neked./ Rád veti hideg kígyószemét/s az idegen akarat/ csillogva tekeredik belőle feléd./ Miközben tompult agyak mélyén /alszik a józan ész/Amit te tudsz, az szerinte nincs./Hamis kontrája van mindenre. /Az úgy van, ahogy ő mondja./ Másképpen nem lehet. /Van, aki akar és van aki enged./Kérdezed, miért lett ilyen? /”Halk fény alatt/mosolytalanul nőtt fel./Szélviharos esteken/a bogarak szárnyát tépdeste, /s kínlódásukat gyönyörrel nézte. Magába iszonyodva.”

Az ötödik ciklus rövid és lényegre törő, a Tipológia címet viseli. Találkozol a „kifordult lelkűekkel”, a mesteremberrel, a gyilkossal, a hóhér segédjével, a „Diktátor”-ral ,aki „mint húsevő növény a rovart, emészti el azokat, akik megpróbálják kinyitni a mennyezetre nyíló ablakokat”. Költői nyelvezete sajátos hasonlatokká alakítja mondanivalóját, pl. „A gondolat „az ész satnya fattya marad,” „a pislogó remény meg magában kódorog”. Olvasod a verset, és rájössz, hogy szoktatnod kell magad ehhez a nyelvezethez, amelyben prózává fordulnak át a várt rímek, mígnem váratlan fordulattal összecsengő és játékos szavak szőnek alliterációkat, ritmusokat. Különleges, hömpölygő szófolyammal találkozol.

A nekem legkedvesebb a „Rólad szól minden” hatodik ciklusa. Önmagában kiemelkedően szép szerelmi líra, amelyben a költő a vágyak, sóvárgások, szerelmi élmények mélyére csalogat be. Megindító, őszinte, tiszta, számomra a leglíraibb líra az Oláh Tamási költészetben. Itt dalolnak és esengenek a szavak és érzéki mélységekig merül be az érzelmi kötelékek, szerelem ,szeretet világába.

Az „Ellentétem” címet viselő hetedik ciklus négy verset tömörít .Az emberi természet kettősségével, a bennünk szunnyadó maszkulin és feminin vonásokkal szembesít.

Ahogyan az utolsó négy ciklushoz közeledünk, az út a számvetés, önvizsgálat, testi-lelki állapottal összefüggő töprengések, betegség, hanyatlás súlyos tapasztalatainak irányába halad. A „Lelet”-ben a Stroke című vers nekem, neked is szegezi a kérdést: „Test és én különválva is létezhet?/De tudja-e szellempárlatunk testünk/izgalmas kábítószerét nélkülözni?/S akit eddig kiszolgált ez a hústömeg, /az a hálátlan, árva lélek lenne a lényeg,/ akiért szól a rekviem,/ és aki vacogva áll majd Isten előtt?”

A „költő arcai” ciklusban konfrontatív önelemzéssel találkozunk. Az „egész közepén” című versben például így vall magáról: ”Az alvó végtelen vizébe merülő/hallgatag anyag a végső/ omló pillanatig engem gyarapít/ bennem élnek részecskéi,/ amig még elmondhatom/ az vagyok, aki vagyok”.

Az „Előszezon” magányos versét az Álomfejtés című /két verset tartalmazó/,a zárás és összegzés felé haladó kis ciklus követi, amelyben az önbemutatás a költői sors és elhivatottság vállalását, örömeit, fájdalmait tárja elénk. Költői ars poeticával találkozunk. „Minden versem /teljesülésre törekvő/késztetéseimből meríti erejét,/ Szövi örömeit, fájdalmas sorait/ mohó árnyak hajlékából,/ a rettenet hangjaiból/, a szerelmek szellőiből/ emlékek viaszlenyomataiból,/ az álmok bűvölő csodáiból”.

Vajon mit tudunk megragadni és megtartani ebből a világból? Mit viszünk magunkkal? A költő sem visz magával semmit, de sokat ad, mert megkapja hozzá az alkotóerőt …”a magasságos erő/aminek eltitkolt jelenléte/ébren is, alvás közben is/ ott rejtőzik a költőben/ fogja a kezét, / hogy verseket írjon, alkonyban, hajnalon, /puszta csöndben,/ madárrá válva/, a csúcsra szállva, a csillagokba nézve. /idézet az Álomfejtés c.versből/.

Oláh Tamás szabadverseiben és gondolatáramlásaiban az invoválódás titka a nyitottság. Ha elengedsz minden mást és ráteszed magad a meghallgatás belső áramlataira, akkor egy-egy üzenete megragad és bevon. Már nem az foglalkoztat, hogy milyen költői kívánalmakkal találkozol, mert nem a rím vagy ritmus a döntő, hanem az együttérzésből ébredő üzenetének érvényessége. Ezt kívánom mindenkinek, aki a közelébe kíván jutni Oláh Tamás költészetének. Budapest, 2021 aug. 26

A kíváló lélekgyógyász, Oláh Tamás 10. Maszkod mögé című, Vers és lélektan alcímű, kötete elé írt bevezetője.