Cikkek
- Részletek
- Írta: Zrinyi Miklós
- Kategória: Filozófia
...Nem használ itt senkinek az ártatlanság, nem a türés s együgyüség, annál készebb az török azt rontani, mentül maga kára nélkül cselekedheti jobban azt. Több száz esztendejével már, hogy a frigynek árnyéka minket nem nyugodtott, hanem rontott és ez alatt ugyan megromlánk; Erdélyt az adózás s az alázatosság meg nem mentette, hanem ez az elhitel megrontotta.
Gondolom, hogy itt mondja valaki: mind igaz ez, de mi magunktól elégtelenek vagyunk magunk oltalmára. Úgy vagyon az, meg kell vallanunk, a török erejéhez képest mi csak nyomorultak vagyunk; de viszont ez a gondolkodás is nem kicsint árt nékünk, valaminthogy régenten görögöknek ártott, mikor a persiaiakkal conferálták [összehasonlították] a magok erejét, ez a gondolkodás igen mélyen vala ő nálok begyükerezve, ugy annyira, hogy mikor a persiaiak valamelyik részére Görögországnak hadat inditottak volna, az többi görögök szerencséseknek tartják vala magokat, ha azonban békével maradhatnak vala. Igy lévén, persiaiak a görögöket mind elgázolták, mig az elkerülhetetlen kénytelenség avagy desperatio* ugy annyira görögök szivét nem keményitette volna, hogy Xerxes* király ellen, amely annyi száz ezer embert hoz vala, kevés ezerrel ellentállának, és annyira megverték azt a számlálhatatlan sokaságot, hogy szégyennel gyalázattal kelle a királynak visszafutni.
- Részletek
- Írta: P. Gábor Mózes
- Kategória: Teológia
Kicsit szomorúan gondolok a közelgő karácsonyra, amikor anyagi és szellemi lehetőségeinket kimerítve emlékezetessé akarjuk tenni a szeretet ünnepét. Es minden igyekezetünk ellenére fáradtan, csalódottan ismét levonjuk magunkban a tanulságot: a kevesebb több lehetett volna. A legjobb lenne elfelejteni a kötelező ajándékokat, és csupán azok fesztelen közelséget kellene keresni, akiket a legjobban szeretünk családon belül és kívül. Es felül. Mert ünnepelni mégiscsak Isten közelében lehet. Profán ünnepeink éppen őnélküle üresek és groteszkek. Mint cseppben a tenger, úgy jelenik meg a karácsonyban is a világ megújulásra való vágya és képtelensége. A mai magyar társadalom a lezajlott történelmi változások viszonylagos sikere ellenére sem került ki kríziséból. Nem azért, mert még nem tudtunk elég külföldi tőkét csábítani gazdaságunkba, vagy nincs elég szellemi kapadtásunk radikálisabb politikai változásokra. Ami valóban összeköt bennünket, az a mindenütt tapasztalható erkölcsi krízis, melyból csak együttesen kerülhetünk ki. Aki egyedül próbálkozna ezzel, és megfeledkezne bajban lévő honfítársaíröl, lelkiis meretében bizonyára meghallaná Isten számonkérő szavát: Hol van Abel, a te testvéred? A cserbenhagyás bűne ugyanis csak néhány fokozatban különbözik a legsúlyosabbtól.
- Részletek
- Írta: Pázmány Péter
- Kategória: Teológia
Mennynek és földnek kegyelmes Ura, tebenned vagyon reménységem, meg ne szégyenüljek. Tebenned bízom, mert te gondviselésed alá vettettem, még anyám méhében. Uram, irgalmas vagy a tebenned bízókhoz, és el nem hagyod, akik benned vetik reménységeket: erősítsed szívemet az igaz reménységnek erős vasmacskájával*, hogy evilági háború, szélvész között mindenkor állhatatosan bízzam benned, és a te szent igéd vigasztalása minden nyavalyáimban biztasson engem.
Pázmány Péter
- Részletek
- Írta: TARNAY BRÚNÓ
- Kategória: Teológia
Ez a vázlat nem csupán öregedöknek szól. A fiatalság feladata, hogy felkészüljön a békés és bölcs öregségre (Cicero). Induljunk ki talán humorosan hangzó alaptételekból. A fiatalok tudják, hogy meg fognak halni, de nem hiszik - ezt csak az idősebbek kezdik elhinni. Az öregek mindig okosabbak, mint a fiatalok; mert a fiatalok még nem voltak öregek, de az öregek voltak fiatalok. Tudni, hogy meghalunk - ez az ember nagysága. Értenünk, hogyan lehet szépen meghalni: ez az ember kiváltsága. Mint Szent Benedek, állva fogadni a halált - kiállni az öregedés próbáját, amint "a fák állva halnak meg". Egy élet áll rendelkezésünkre, hogy megtanuljuk, hogyan kell méltósággal halni, lemondással-reménnyel, megadással-hittel átélni azt a búcsúzást, amit öregedésnek nevezünk. Az öregedés biológiai folyamata sokkal hamarabb kezdődik, mint általában gondolják. A halál ugyanis az embernél cerebrális esemény. A központi idegrendszer nélkül élő lényeknél a halál csak hervadás, csendes alkony: a növények pusztulásában és megújulásában nincs semmi drámai, az állatok kimúlásában csak fel-fellángol az életösztön szikrája. A természetben "az ősznek van varázsa, enyészetben méla báj". Minél fejlettebb szabályozó központtal rendelkezik az élőlény, annál kevésbé lehet mesterségesen életben tartani, annál kérlelhetetlenebb és jelentőségteljesebb a Vég, ellentétben az egysejtűekkel vagy akár elszigetelt emberi szervekkel, amelyeket fejlett biokémiánk mesterségesen éltetni képes, azután, hogy az egyed maga már nem létezik. A bonyolultan szabályozott emberi testben a magasabb központok elhasználódása vezet az elmúlás hosszadalmas, gyakran fájdalmas folyamatához: a halál nyitánya ez, az öregedés. Húszéves kortól kezdve az idegsejtek nem regenerálódnak ellentétben egyéb szöveteink sejtállományával, amelyek naponta milliószám pusztulnak és születnek újjá. Ez az élettani tény is rámutat: felsőbbrendű létfokunk komplexitása - ami a tudás, a szépség, a hősiesség testi feltétele – egyben halálra szánt létünk gyökerét is magában rejti. Íme, az ember méltósága: hosszú, konfliktusokkal terhelt öregedésre ítél természetünk.
6. oldal / 6