Cikkek

Roger Scruton Magyarországon elsősorban politikai filozófusként – ezen belül is a konzervatív felfogás elkötelezettjeként – vált ismertté. Arról kevesebb szó esett eddig itthon, hogy eredetileg esztétaként indult, s csak az 1968-as párizsi diáklázadások hatására fordult érdeklődése a konzervatív politikai gondolkodás felé. Magyarul most megjelent kis kötete, A szépről mégis egész munkásságához ad kulcsot, hiszen konzervativizmusa és elkötelezett szépségesztétikája szorosan összefüggött.


Sir Roger Scruton (1944--2020)

"Kun Béla maga jelentette ki, hogy kormánya nem áll a területi integritás alapján. Hogy ez az ideológiai állásfoglalás mit jelentett a gyakorlatban? Azt, hogy a Vörös Hadseregbe lépve újból fegyvert fogó, a nemzet jövőjét és hazájuk területi védelmét szolgáló katonák nem kaptak valóságos esélyt szülőföldjük megvédésére."


„Hamvas Béláról sokan hallottak, kevesen ismerik, és alig olvasták. Ez az állapot kedvez annak, hogy ködalakját az alig derengő homályban kétes értékű hírnév és kétes értékű hírhedtség fogja körül. Amit a művelt olvasó tud róla, az nem sokkal több annál, hogy irracionalista gondolkodó volt, és kultúrtörténeti, esztétikai, bölcseleti írásaiban az irracionális, sőt misztikus filozófiák felé tájékozódott, s a racionalista európai hagyománnyal szemben a keleti eszmerendszerek gondolat-világát búvárolta. Ezzel az ismerettel nem az a baj, hogy nem igaz, hanem az, hogy igazsága ellenére csak puszta helyzetmegjelölés, tartalomtalan besorolás, a kritikai feldolgozás illúzióját keltő címke.”

Szörnyű katasztrófa fenyegeti a világot. Európa s vele az egész emberiség válságos napjait éli. Egyre jobban érezzük, hogy a "béke és kultúra" vagy a jóvátehetetlen pusztulás válaszútján állunk. Mindenki felelős, minden erkölcsi és szellemi erőt, minden akaratot és sugalmazóképességet meg kell feszíteni, hogy a pusztulásnak ellene szegüljön.

A háború  mindig csalás útját járja. Így ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha nem lennénk rá képesek; ha valamit felhasználunk, tegyünk úgy, mintha nem használnánk fel; ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk; ha távol vagyunk keltsük azt a látszatot, hogy közel vagyunk; előnyöket kínálva csalogassuk az ellenséget, sorait megzavarva mérjünk csapást reá; ha mindene megvan, jól készüljünk fel ellene; ha erősebb nálunk, kerüljük el az összecsapást; ha dühös vezessük félre; magunkat alázatosabbnak mondva tegyük elbizakodottá; ha friss erővel rendelkezik, fárasszuk ki; ha egységei szoros kapcsolatban vannak, ziláljuk szét őket; ott támadjuk meg, ahol nem készülnek fel a védekezésre, s akkor küldjük előre csapatainkat, amikor az ellenség éppenséggel nem várja.

Eddig az idézet. Szun-Ce mester tanácsait, ha jól meggondolom, ma is sokan alkalmazzák.

Egy tudományos társaság megkért, hogy tartsak előadást tagjai számára az "alkotó képzeletről". Olyan ez, mint mikor az orvosok a tudós tanár helyett egy beteget ültetnek a katedrára, tőle magától akarván okulni betegsége felől, vagy egy őrültet faggatnak ki rögeszméiről és képzelődéseiről, amelyeket megismerni hasznos lehet a tudománynak. Aki író vagy költő, annak ismernie, használnia kell az alkotó fantáziát; ami mindenesetre más, mint a pusztán reproduktív. Reprodukáló képzeletre például a memoárírónak is szüksége van; ahol az alkotó fantázia föllép, ott kezdődik az alkotó költészet, a regény.


A politika volt mindmostanáig az emberi életnek az a területe, amelyik a legszívósabban ellenállt annak, hogy tudományt lehessen belőle csinálni. Pontosabban a tudomány régebbi, primitívebb formáit lehetett alkalmazni a politikára is, a tudomány kezdőlépéseit meg lehet tenni a politikában is. Lehet tapasztalatokat gyűjteni, lehet ezeket a tapasztalatokat rendezni, szortírozni, csoportosítani. A szerzett tapasztalatanyag alapján intuitív módon lehet rendező elveket, lehet átfogó koncepciókat találni. Azonban a politikában hiányzik annak a biztos lehetősége, ami ezek után a kezdőlépések után egy ismeretanyagot tudománnyá tesz: hiányzik az egzakt kísérlet lehetősége. A kérdést világosan feltevő, azonos feltételek mellett megismételhető egzakt kísérlet lehetősége, amely az intuitív úton megadott elgondolást végül is igazolja vagy cáfolja. A politikában ezek a kísérletek: forradalmak, háborúk, reformok, államszervezeti kísérletek, alkotmányok, tömegmozgalmak formájában zajlanak, melyeket egzakt formában megismételni, azonos módon újraképezni úgyszólván lehetetlen, és ezen a ponton a tudománnyá tételre irányuló minden kísérlet eddig fennakadt. Azok a sémák, amelyek a politika tudományos sémájának az igényével lépnek fel, nem jelentenek többet, mint bizonyos tapasztalatanyagokra alapozott általánosságokat, amelyeket az illető általánosságok vallója a történelemben tetszés szerinti példákkal igazolhat, és az ellenlábasa tetszés szerinti ellenpéldával cáfolhat. Mindezeknek a sémáknak a meggyőző erejét ma sem dönti el más, mint a példák összességéből adódó meggyőző erő, és a szó mai értelemben vett tudomány állapotától az ilyen értelemben vett politikai koncepció vagy politikai elgondolás messze van.1