A hazug, ha a demagóg szónoklataival sikeresen kreál ellenfeléből ellenséget és hívei körében tapasztaltja, hogy emiatt emelkedik a presztízse, ez óriásivá növeszti önbizalmát. Egyre inkább tévedhetetlennek érzi magát, és ez újabb hazugságokra ragadtatja őt. Sikere azonban nem igazi siker, presztízse nem igazi presztízs, csak a keveset érők érték-érzelme az. Eredménye nem szilárd, inkább szalmaláng. Az ilyen vezér bukása könnyen bekövetkezik, ha valaki e hívő tömeg szemében sikeresebbnek látszik. A propagandista jól tudja, hogy az olyan igazságot el kell hallgatni, ami hihetetlennek tűnik, még akkor is, ha az ellenfelek lejáratára alkalmas lenne. Esze ágában sincs, hogy szándékosan meghamísitott információkat terjesszen, tudja jól, hogy a féligazság a megtévesztésnek sokkal jobb eszköz, mint a hazugság. A propaganda célja nem a tények alátámasztása, henem felhasználása érzelmi hatáskeltésre. Korunk rafinált propagandistája a politológus, aki megbízhatónak tünő információkat nyújt, mondandóját a szakmai zsargon itatja át., amely a tudományos tárgyilagosság látszatát kelti. Ide kívánkozik Camus egy gondolata, ami mutatja, hogy a hazugság a legsötéteb politikai célokat szolgálja és küzdenünk kell ellenük. „Olykor gyűlölöm korunkat. Nem vagyok idealista. És nem is a valóságot gyűlölöm, bármennyire aljas és kegyetlen. A hazugságot gyűlölöm, amiben fetreng. Oroszország ma őrtornyokkal körülvett rabszolgák földje... Hogy a koncentrációs táboroknak ezt a világát a szabadság eszközeként csodáljuk, az eljövendő boldogság iskolájának tartsuk, hát ez ellen harcolni fogok az utolsó leheletemig...A világon egyetlen dolgot becsülök: az igazságot, a pőre igazságot, vagy legalábbis az igazságra való törekvést. Nem reményre van szükségünk. egyedül az igazságra...” - írja Camus.
A hazugság szemete, egymásra rakódott rétegei, ma már a társadalom egészét elárasztja. A hazugság vas-kezében tart mindenkit, s mint valami felgyülemlett és legyőzhetetlen sorscsapás borítja be a mindennapi életet. Ahogy terjednek a hazugságok, mert egyre többen élnek vele bosszúból vagy mert így akarnak elébe vágni annak, hogy mások megtévesszék őket, a bizalom súlyos kárt szenved. Ahol a bizalom megrendül ott a társadalom alapjai rendülnek meg. Meginog a bizalom az állam hatalmi szerveiben, a kormányban, a bíróságokban, a rendőrségben. S jó ideig eltart míg az állampolgárok újra hinni tudnak bennük. Különösen akkor, ha a hazug minden ékesszólását latba vetve csak arra törekszik, hogy eltusolja azt, amit korábban tett és mondott. A tömeg soha máskor nem olyan hiszékeny, mint amikor a hazug demagógot hallgatja. Mintha nem is volna kíváncsi az igazságra és csak az újabb hazugságokat akarná hallani, mintha nem tudná a hazugságot újabb hazugságokkal nem lehet elfedni.
A valóság már annyira átitatódik a hazugságtól, hogy minden kísérlet, mely arra vállalkozik, hogy szembeszálljon vele, kudarcra van ítélve, s kétségbeesésbe és szenvedésbe kergeti azt, aki megpróbálja. Ha a szavakat megfosztják alapvető sajátságuktól, valódi jelentésüktől, ha nem használhatja azokat szabadon az ember, mert a fizetett szó- és gondolatmagyarázók kiforgatják, a megfogalmazhatatlan és elnyomott igazság, menthetetlenül hallgatásba fullad. A megszólaló, - a tönkretett és korrumpálódott szavakat - csak arra használhatja, ami az adott pillanatban meg van engedve számára. Elég, ha valaki egyszer figyelmetlen és rosszul fejezi ki magát, nincs kegyelem, rásüthetik a vádat, hogy antiszemita, rasszista, nacionalista, populista és így tovább. Mintha már csak egyetlen módja volna annak, hogy az ember ne legyen hazug, ha némasági fogadalmat tesz. Úgy tűnik nincs az életnek olyan területe, ahová ne hatolna be, nincs olyan hit és eszme, amit ne kompromittálna a hazugság. Hazugság, mint halálos ragályos kór terjed az újságokból, a televízióból, a könyvekből, a szónoklatokból. A közéleti kapcsolatokban megmutatkozó aljasságok, rágalmak, felelőtlen ígéretek szükségszerűen megjelennek a magánélet képmutatásaiban is. De hallgatni a szemmel látható csalásokról, nem észre venni a csúsztatásokat, nem szólni az igazságtalanságokról, némán tudomásul venni, azt, ami bántja az emberek szemét, nem más, mint megalkudni a hazugsággal és gyáván elfogadni minden gyalázatos következményét. De hogyan lehet egyetlen mozdulattal befogni minden szájat és kitépni mindenki nyelvét? A választ mindenki ismeri.
A beszéd a közvetlen érintkezés elsődleges eszköze, alapvető emberi szükséglet, amikor ezt szigorú ellenőrzés alá vonják, csirájában fojtják el az igazság kimondásának lehetőségét. Ez az az állapot, amikor senki sem hiszi, amit mond és nem azt mondja, amit hisz. Amikor nemcsak mást mondanak és mást gondolnak az emberek, hanem a tetteik sincsenek összhangban sem a szavaikkal, sem a gondolataikkal. Az élet alapvető értékei – a szerelem, a barátság, a hit, a munka – helyébe vonzó pótszerek, hamisítványok kerülnek. Mindent megfertőz a felelőtlenség és a felületesség. Az alattomosság és a képmutatás tükröződik a hatalom gőgős arcán. Szemernyi lelkifurdalás nélkül, pimaszul és vakmerően mosolyogva halad előre, teljesítve a hazugság feladatait, minden erőt latba vetve és legalizálva minden csalást. A valóság az egyik, a szavak a másik úton haladnak. A múltból kizárt és a belátható jövőtől elszigetelt hazugság a jelenben járja győztes táncát.
Kétszinüség
