Az a meggyőződés, hogy a cél nemes, csak látszólag menti a hazugságot. Minél inkább hisz valaki abban, hogy a hazugságával csak egy még nagyobb rosszat kerül el, annál inkább hajlik arra, hogy engedményeket tegyen az igazmondás terhére. Gyakran hivatkozik a hazug arra, hogy a teljes igazságot nem lehet feltárni, éppen mások érdekében. Máskor arra hivatkozik, hogy nincs éles határvonal a hazugság és az igazmondás, őszinteség és a hamisság között. Megint máskor arról próbálja meggyőzi az embereket, hogy nem állt szándékában ténylegesen megtéveszteni őket és csak a körülmények kényszerítették őt erre. A hazug sokszor egyenesen azt állítja, hogy a hazugság árán kellett megelőznie egy nagyobb bajt. Ha az ember valakiről úgy tudja ellensége, akkor úgy véli arra is képes lesz, hogy megtévessze,  vagy erőszakot alkalmazzon vele szemben. Az ellenség és a hazug fogalmai könnyen összekapcsolódnak. Ellenségéről az ember elhiszi, hogy hazudik, és aki hazudik azt gyakran véli ellenségének. A hazugság az ellenség legyőzésének eszköze is lehet. Az ellenség azt kapja, amit megérdemel - mondja ilyenkor. Ezért fontos a hazug számára, hogy a politikai ellenfél ellenségé váljon hívei szemében. Ha ezt eléri, az ellenféllel szembeni hazugság, megtévesztés bocsánatos bűnné válik, és a fizikai megtorlás is megengedett lesz. Az ellenségkép feltámasztása megerősíti a hazug hitét ügye végső igazában. Minthogy ellenfeléről, azt hiszi, hogy rosszat akar, és nem lehet bízni benne, könnyen gondolja azt, hogy vele szemben nem is kell becsületesnek lennie. Emberi értékeit devalválva éri el, hogy ellenfelével szemben ne kelljen tisztességesen bánnia. Ha a politikai ellenfél már ellenséggé vált, a vele szemben alkalmazott erőszak, csalás igazolása a hívek előtt, már nem okoz nehézséget. Még arra sincs szükség, hogy ellenfelét rajtakapja valamilyen hamisságon, elég, ha határozottan állítja, ő tudja, ha most még nem is, de a jövőben el fog követni ilyesmit.

Tévedhetetlennek érzi magát