A mentségek elfogadásában szerepet játszik az is, hogy a hazug és a megtévesztett milyen viszonyban áll egymással. Azok, akik bizalmi pozícióban vannak, felelősséggel tartoznak azokért a hazugságokért, melyek hatással vannak mások jólétére. De mi van, ha mégis - hatalma megtartásáért – hazudik, nem számolva a következményekkel? Ha ehhez hozzávesszük, hogy az emberek nagy része éppen a legképtelenebb hazugságokat hiszik el a leghamarabb, nem csodálkozhatunk, hogy a hatalomra törekvők és a hatalmon levők gyakran élnek ezzel az eszközzel. „A nép nagy tömegei...könnyebben esnek áldozatul egy nagy, mint egy kis hazugságnak” - nem más írta ezt, mint egy olyan személy, aki maga is gátlástalanul használta a hazugság eszközét céljai elérésére, – Adolf Hitler. Nem hihetjük, hogy ma nincsenek ennek a cinikus receptnek követői.
A hazug, azáltal, hogy a valóságnak megfelelő információkkal csak ő rendelkezik, többlet hatalomra tesz szert a megtévesztettek felett és ezáltal befolyásolni tudja azok választásait. A hazugság, a választáskor számba jöhető egyéb lehetőségeket elhomályosíthatja, azt a hitet keltheti, hogy nincs is más lehetőség csak az, amit a hazug kínál. A megtévesztés olyan cselekvésre is késztethet, amit egyébként a hazugsággal befolyásolt személy esetleg soha nem tett volna meg. Vagyis a választás ebben az esetben már nem szabad, a megtévesztés kényszerítő erővé válik. Amikor a megtévesztés sikeressé lesz, ez olyan hatalmat ad a hazugnak, amivel visszaélve tovább növelheti hatalmát. A hazugsággal jól tudjuk a rossz cselekedetek egyéb formái is együtt járnak. Aki hazudik, lop is – mondja a népi bölcsesség. Maga a hazug azonban nem szeret megtévesztett lenni, ragaszkodik ahhoz, hogy mindenki más feltétel nélkül tisztességes legyen. Hiszen jól tudja, hogy nem létezhetne egy olyan világban, amelyben mindenki úgy viselkedne, mint ő. Ha olyan idő következne be, amikor a tisztességtelen magatartás, a hazugság az általános, a kevés tisztességes ember is úgy érezné, a túlélés érdekében neki is hazudnia kell.
A hazug mindig talál okot hazugsága mentésére. Azt mondja például, azért nem tárhatják fel a valódi tartalmat, mert ragaszkodnia kell a titoktartási kötelezettségekhez. A hazug persze csak a másoknak okozott kárt állítja szembe az általa elérni kívánt előnyökkel. Ez a szemlélet nem vesz tudomást arról, hogy a hazugság magának a hazugnak is kárt okoz, lehetetlenné teszi a bizalmat és megmérgezi az emberek közötti együttműködést. A hazugság mindenek előtt magát a hazugot változtatja meg: egyszeriben bizalmatlanabbul tekint azokra, akiknek hazudott. Hiszen attól kell tartania, hogy rájönnek a megtévesztettek arra, hogy becsapta őket. Az egyszerű bölcsesség szerint könnyű dolog hazudni, igen nehéz azonban csak egy hazugságot mondani. Aki hazudott általában, hogy mentse magát, újabb hazugságokba keveredik. A hazugságok egyre szűkségesebbek és egyre menthetőbbek lesznek számára. Magából kiindulva mások állításaiban is kételkedni kezd, hátha azok is hazudnak neki. Gyanakodni kezd és úgy érzi őt is gyanakodva figyelik. Ha pedig egyszer kiderül, hogy hazudott, oda lesz hitele és szavainak becsülete. Ha egyszer nem bíznak már a szavában, jó lehet azokon, kiket megtévesztett kezdetben növekedett a hatalma, most éppen felettük fog az csökkenni. Minél nagyobb a szakadék a valóság és a hazugság között, annál nagyobb a késztetés a hazugban arra, hogy áthidalja azt. Igyekszik elleplezni azt, ami rossz színben tüntetné fel őt. A hazugság azonban hazugság marad és ha lelepleződik nehezen menthető már.
Mások érdekében
