Tartalomjegyzék

Ha többségbe kerülnek a sikerkeresők

A kutatók elemezték különböző történelmi korok gazdasági felemelkedését illetve hanyatlását és megállapították: a teljesítmény-szükséglet fontos szerepet játszik a gazdaság növekedésében és egyes kultúrák hanyatlásában is. Brandburn és Berlew Anglia gazdasági történetét és irodalmi alkotásait vizsgálták 1500 és 1800 között, ötvenéves szakaszokra osztva. Minden szakaszban feljegyezték a teljesítményre vonatkozó fogalmakat és kiértékelték a gazdaság fejlettségére vonatkozó adatokat. A teljesítményre vonatkozó fogalmak száma körülbelül száz évig állandónak mutatkozott, ezt követően csökkent, majd hirtelen megemelkedett. A gazdasági fejlődés mutatói azonos esést és emelkedést mutatott, csak ötven év lemaradással. Ez arra utal, hogy az emberek teljesítmény-szükségletének változása hatással van annak a társadalomnak a gazdasági fejlődésére, amiben élnek. Ha többségbe kerülnek a sikerkeresők a kudarckerülőkkel szemben, ez előbb vagy utóbb a társadalom egészére is hatással lesz és a gazdaság fellendülését is okozhatja. Különbség mutatkozott a sikerkeresők és a kudarckerülők szabadidő-eltöltésében is. A sikerkeresők előnyben részesítik azokat a lapokat, rádió- és tévéműsorokat, amelyek nem pusztán szórakozást nyújtanak, hanem ismereteket is adnak. Ők ugyanis minden szellemi erőfeszítést egy későbbi siker reményében tesznek: úgy vélekednek, a tanulásba fektetett idő egyszer meg fog térülni számukra. Azok a lapok vagy műsorok, amelyek csak szórakoztatnak, de nem tartalmaznak olyasmit, amit valamikor majd fel lehet használni, számukra felesleges időtöltésnek tűnnek. A kudarckerülőket ezzel szemben nem vonzza az ami csak később lesz hasznos. Ők a pillanatnyi örömökről nem tudnak lemondani, ezért szívesebben olvasnak olyan könyveket, amelyek csupán szórakoztatnak s elzárkóznak minden olyantól, ami szellemi erőfeszítést, erős figyelmet és elmélyült gondolkodást követel. Sokkal többet tudunk a teljesítmény-motiváció férfiakra, mint nőkre gyakorolt hatásáról, mivel a legtöbb korai kutatásban csak férfi vizsgálati személyek vettek részt. Újabban azonban már közelebbről kezdik vizsgálni azt is, hogy a teljesítmény-motiváció hogyan jelentkezik a nőkben. Elder és McInnis 17-18 éves lányokat két csoportba sorolt, attól függően milyen pályaválasztási érdeklődést mutattak. Az egyik csoportba tartozók jövőképe a családra irányult, a másik csoportba tartozók érdeklődést mutattak a családon kívül a karrier iránt is. A magas teljesítmény-motivációjú, családra irányult nők elsősorban arra törekedtek, hogy minél előbb szilárd kapcsolatot létesítsenek és házasságra lépjenek. Számukra a boldog családi élet, a gyerekek vállalása jelentették a sikeres teljesítményt. A magas teljesítmény-motivációjú, de inkább a hivatásuknak elsőbbséget tulajdonító nők ezzel szemben később mentek férjhez és vállaltak gyereket. A karriert építő nőket a férfiak versenytársaknak tekintik és gyakran megkérdőjelezik nőiességüket is. A teljesítmény-motivált nőkben nem egyszer emiatt a női szerep és a hivatás súlyos konfliktusba kerül egymással.